Tisztelt Honfitársaim, magyarok, a határon innen és az angliai Tescókban!

ader_uj_ev_2015.jpg
Minden éveben eljön ez a pillanat, amikor véget ér az esztendő, és megállunk egy pillanatra, hogy visszatekintsünk, ki is hányt bele a bólés tálba? Ha az ország bólés tálját nézzük, akkor sokan, mondhatnám, mindannyian. Persze mindenki más-más okból. Van, akinek nem tett jót a drágán vásárolt kokain, másoknak megártott az ausztrál konyha, vagy hányt idegességében, mert akciósan vette a Gucci táskát, pedig teljes áron is vehette volna, megint mások pedig csak epét tudnak hányni, hiszen egy falat étel nem sok, annyi sem jutott a gyomrukba. De a lényeg, hogy sokkal jobban élünk, mint a rendszerváltás óta bármikor szmájli, ikszdé, kacsintós szmájli.

Mert mit is teljesített az ország, mi az ország vezetői, és Önök a képernyő előtt? Hát Önök nyilván lófaszt se, hiszen akkor párizsis zsemlén kívül más is kerülne a margarinos zsemlére a kórházi reggelihez. Aztán itt vagyunk mi, az ország vezetői. Azt hiszem, elég sok médiumban sikerült elmondanunk, bemutatnunk, leírnunk, hogy mi, és az összes 102 helyettes államtitkár kolléga erőnket és képességeinket túlszárnyalva tettük a dolgunkat, megengedve, hogy mindkettő egy döglött kazuár hányásának színvonala alatt van. De ha a sok jó hír mégsem jutott el Önökhöz, akkor nyilván RTL-t néztek, de azokat megbassza a kormány adóval, én meg úgysem szólok semmit, hiszen demokrácia van. És itt van a “mit teljesítés” harmadik pillére az Ország. Na az Ország az jól teljesít, ami abból is látszik, hogy kiírtuk óriásplakátokra.

De óvni és védeni kell, drága Honfitársaim, amit elértük, mert hazánkat sorozatos támadások érik, valamint Kövér László. Sőt, többre van szükség! (Mármint nem több Kövér Lászlóra, lol) Az eredményket meg kell mutatni az egész világnak, amihez egy olyan vitrin kell, amilyen szintű a kontinensen egyedül talán csak Habony Árpádnak van. Árpád, Árpi, Árpikánk, aki jó munkás ember. Sokat emlegettük a nevedet, és édesanyádét is. És Lázár Janiét, Rogán Tóniét, és Szijjártó Petiét és a többi lókötőét. De jól van ez így, hiszen ők a jövő, a beléjük vetett hit és bizalom az, ami 4-8-20 év múlva remélhetőleg a bukásukoz vezet. Hiszen ahogy egy nagy gondolkodó írja valahol: “A győzelem célja, az eljövendő bukás megalapozása, valamint a Közgép“.

Drága magyar barátaim!

Azt hiszem, talán Deutsch Tamás barátomnak van igaza, aki egy drogmentes hajnali Twitter-posztjában azt írta, hogy “Váhváhváhváh grumh pfffh mléééény!” És mennyire így van! Ez hatja át mindennapjainkat, ez vezeti tanáraink kezében a krétát az iskolában, ha visznek be nekik a szülők, ez segíti a megannyi, vagy hát ma már annál jóval kevesebb egésségügyi dolgozót az ágytálak kihordásában, és végsősoron ez államunk vezetőinek sorvezetője is, ha a stadionépítéseket és Simicska Lajost nem számoljuk.

Békés, boldog új évet, eredményes polcpakolást és göngyöleg kezelést!

9 KOMMENT

  1. Lókötője a kancáknak van, amikor sárlanak, nem? Minden magyar nőstény- és hímkancának békés, boldog új évet, zabot, babot, csapot, papot és jó napot kívánok!

  2. És én még azt gondoltam, no ez a köszöntő azért rendben volt. Kevés politika, több empátia és békülékeny hangvétel. De most, hogy így felvilágosítottatok, hogy felnyitottátok a szemem, persze kezdem kapisgálni a lényeget. Az pedig igen egyszerü: tök mindegy ki, mit mond, mit gondol vagy hogyan, Ti voltatok, vagytok és maradtok bunkók, azt adjátok mi lényegetek. Hiába nem szeretem “azokat” egyenlőre még mindíg jobban tudlak útálni Titeket. Tesztek róla, hogy így is maradjon.

  3. @DarthVader:
    Az elmúlt nyóc

    évhez képest, mindennap melegebb van! A hőmérő is jobban teljesít! A statisztika, és a hazugság vélt eredményei mindennap jobbak! Mindenki derül! Jobblétre, vagy napfényre, mikor itt van az ideje! A gondokat, felhőket elűzzük, ma tolcsy eltolja még ma! A gondok felhője nem tűrhető meg! Vár építéssel kívül rekesztjük a munkahelyet, ostromló tömegeket! Hazánktól Kortes beszéd a hordóról!
    távol tartjuk őket! Kenyeret még nem tudunk adni, de futballcirkusz arénákat építünk, népünk és vezérünk igényei szerint! A kórházak pusztuljanak! Éhen! Csak fogyasztják, a stadionépítéshez szükséges pénzt, akadályozzák a nyugdíjkifizetések csökkenését! Legjobban az öndicséret bűze növekszik! Ebben mindenkit meg kell előznünk, hogy a választáson mi győzzünk! A tét a kőtségvetés! Nehogy már más arassa le, az általunk elvetett sulykot! Mi termésünket, mi akarjuk megenni! A népnek meg a kínai „nép termését” intézzük! Holmi levitézlett proletárhitűek mellettünk nem rúgnak labdába, Hát narancsba rúgnának mindennap! A mi narancsunk ezt is kibírja polgártársak! A rágalmazás penésze támadja csak, ami belülről támadja, de mi kiállunk saját kórokozóink mellett! Egy FIDESZES nem tolvaj, csak firneszes! Ellentétben (pop)simon elvtárssal mester(házy) nagyérdemű helyettese és tanítványával! Egyszóval senki a nyomunkba se léphet! A tévhite szerint jobbik, a balfácánok gyülekezete! Lehet Minden Paraszt polgár errűl álmodoznak a máshonnan kiszorult alkalmatlanok, miskárolt kanok! A mi eredményeink mindenben meghaladják elődeinkét!