Németh Szilárd: mögöttem is Gyurcsány áll!

6
5,442

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője szerint a saját nyilatkozataiért és tetteiért is Gyurcsány Ferencet terheli a felelősség.

sziszike.jpg

A képviselő azután jutott erre a következtetésre, miután leleplezte André Goodfriend családi kötődését a volt miniszterelnökhöz: az amerikai ügyvivő valamint Barack Obama és Gyurcsány Ferenc testvérek voltak gyerekkorukban. 

Kidoboltatik

Gyurcsány Ferencnél többen is láttak egy engem megformázó vudubabát, amit rendszeresen tűvel szurkál és forró olajba mártogat. Ez a magyarázat” – nyilatkozta Németh Szilárd, majd átvette a 2014-es “Az év Tőgyarcú Baromja”-díjat.

6 KOMMENT

  1. Lebukott a Gyurcsányi! Nem érdemel több esélyt! A Sorost is ő irányítja, meg az egész világ nyugati felét! Ezért támadja a hanyatló nyugat hazánkat! De ne féljetek, mini.elnök úr résen áll! Győzni fog az igazság! Lesz még rezsicsökkentés Amerikában! De még a Bajnainak is ő tiltotta meg, hogy kifizesse azokat a nyomorult libákat! És amilyen gonosz arccal mondta, hogy a szemére célozz!!

  2. Tisztelt Miniszterelnök Úr!

    Kérem a Miniszterelnök Urat, hogy a fenti fejlemény tükrében szíveskedjen felülvizsgálni a Miniszterelnök Úr a Békemenetre vonatkozó álláspontját! Sajnos nincs béke, menetelni kell! A neogyurcsányista imperializmus ördöge sosem alszik, felháborító, hogy már Németh Szilárd Rezsibiztos Urat is gyarmatosították! A dolgozó népnek ki kell állnia a Miniszterelnök Úr és az illiberalizmus mellett, hogy elejét vegyük a további gyarmatosítási törekvéseknek!

    #békemenet #kinyallakhabelehalszis #nemleszünkgyarmat

  3. Tegnap óta tudjuk, hogy a családban Németh Sz. volt a legkisebb fiú, és persze a két nagyobb mindig vele szúrt ki. Most már nem kell a fal mellett osonva járnia, mert felnőttek. Ferinek pedig azért van tű a kezében, mert új foglalkozást választott magának, ő fogja varrni Ken baba ruháit.

  4. Személyes rátermettségére, genetikai adottságaira hivatkozással,
    minden magyarok Viktora, azonnali hatállyal kinevezte a mi egyetlen
    Szilárd halmazállapotú, megkeményedett állagú Németünket (nem dajcs),
    a nemzet kupacát, a felcsúti mangalicatelep kormánybiztosának, is.
    Hurrá!!
    Kerényi, a másik, legkormánybiztosabb kupaca a nemzetnek, 15×6 méteres,
    áfamentes napraforgó olajfestményben örökíttette meg a nemzeti életének
    ezen sorsfordító momentumát, amint az elnök és biztosa a magyar származású
    disznók közé keveredve, a felismerhetetlenségig elvegyülnek a telepiek között.
    Holnap hajnalban bekerül a Zalkotmányozó Alaptörvénybe is az eset.
    Hajrá fémek, hajrá kupakok!