Nemzetközi szakértők dolgoznak a seggszáj eltávolításán.

201410-nemethrezsi.jpg

„Nem kívánjuk visszavonnni a tervezett netadót” – nyilatkozta az MTV Ma reggel című műsorában szerdán Németh Szilárd a kormány nevében. A köztévé adását ekkor azonban meg kellett szakítani, ugyanis többeket megrémített a sebesség, amellyel Németh segget csinált a szájából. A rezsibiztost speciális karanténban szállították a közeli Szent Margit kórházba, azóta pedig külön csapat foglalkozik az ánusz eltávolításával, eddig sikertelenül.

Szemtanúk szerint az eset hasonlított a fideszes Nyitrai Zsolttal történtekre, aki 2008-as, az internet megadóztatását bíráló sajtótájékoztatóját visszanézve szintén kórházba került. A képviselőket kezelő főorvos szerint állapotuk stabil, bár néha megrémíti a kórház dolgozóit a belőlük áradó sötétség.

„Ajvé! Dik my niggaz, eh?” – szögezte le a témával kapcsolatban a Twitteren Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő.

14 KOMMENT

  1. Ez konkrétan egy állhír! Ugyanis ez a fajta ember eleve seggszájjal jön a világra, és a szülész az első, aki látja, hogy az anyuka egy politikusnak adott életet! Ez az embertípus életképtelen az ilyen szájszerv hiányában! Enni még tudna nélküle, de megélni már nem!

  2. Tisztelt Németh Szilárd Rezsibiztos Úr!

    Mielőbbi jobbulást kívánok a Rezsibiztos Úrnak! Egy egész nemzet drukkol szívösseszorítva, hogy a Rezsibiztos Úr újra egészséges legyen, és folytatódhasson a rezsicsökkentés! Kérem, ne foglalkozzon a Rezsibiztos Úr a nyugatbérenc balkommunista média hazugságaival, mi igazi magyarok tudjuk, valójában mi történt a Rezsibiztos Úrral! Számíthat rá a Rezsibiztos Úr, hogy hamarosan börtönbe kerülnek azok a megátalkodott suhancok, akik bántalmazták a Rezsibiztos Urat! Szeretném, ha tudná a Rezsibiztos Úr, hogy Magyarországon minden igazi magyar 100 százalékosan támogatja a Rezsibiztos Úr álláspontját, hogy az internetezést és minden egyéb neoliberális nyugatmajmoló hülyeséget meg kell adóztatni!

    #jobbulást #rezsicsökkentés #bérenc #börtönbevelük #majmol #akinetezikazadózzonis

  3. Csak annyit akart mondani, hogy a sok jó rezsicsökkentést valakinek ki kell ám perkálni polgárok.
    Ott van a lap alján, apró betűvel, mint a szemét bankok aljas devizahitel szerződésein.
    Teccet vóna elolvasni!
    Ja, hogy az nem megy? Aki meg tud, azt meg el teccettek küldeni a picsába?
    Vége a kampánynak, kezdhettek fizetni magyarok!
    Nyugi, három év múlva visszajön, megint megpróbálja. Amnezisztán.
    A barom nép pedig megint beszopja.
    Viszont a netszolgáltatói számla első oldalán ki lesz nyomtatva, megadott méretű betű tipussal, és narancs színnel, hogy mennyit bukott ezzel a kedves választópolgár, és összesen az évben.
    A kisunokának mennyi cipőcskét nem tudott belőle venni Lajosbá.
    De lehet, hogy mégsem?

  4. Megtelt a Margit Kórház, nem bírják tovább a betegek ellátását!
    Az ÁNTSZ narancsvörös figyelmeztetést adott ki az egész országra.
    Rohamosan terjed a picsa és seggszáj járvány.
    Leginkább veszélyeztetett csoport a Fidesz parlamenti frakciója és párttagsága, kormánya, valamint szimpatizánsai.
    Figyelem! A járvány elektronikus úton terjed, de análisan még inkább.

  5. Nem fog sikerülni az eltávolítás, mert a brit tudósok születése óta az ügyön dolgoznak eredménytelenül.
    Majd az MTV megoldja kiblőrözéssel szokás szerint.

  6. @kittrabi:
    ezek feltalálták az örökmozgót, illetve az rendszermozgató syntax errort – mindegyik paprikajancsinak van egy alpaprikajancsija, aki eltereli róla a figyelmet, és ezt szépen körbe csinálják, oszt jó napot. aki követni próbálja, hamar rosszul lesz és beleszédül, de asse baj, ha a jancsik sugárban lehányódnak, mer simán megéri a pármilliárd, a hírekbekerülés meg a buliélmény.

  7. Valamivel vissza kell küzdenie magát, hiszen nagyon leszerepelt a parlamentin. Április óta csak messziről nézheti ahogy a többiek nyalják a vezérkant. Egy kis “bealázom magam a főni helyett” ilyenkor mindig beválik.

  8. Kedves vakhíveim, most pedig hallgassák meg a kormány rizsabiztosát, aki skypelni fog önökkel: Eszmetársaim, a Jó Isten és a Kedves Vezető seggedelmével módomban van tájékoztatni, hogy a kommunisták és a CIA által felbujtott tüntetők követelését negligáltam. Ez azt jelenti, hogy a számítástechnikában használt segg-site-om azaz ha fonetikusan fogalmazok, seggszáj-tom olyan helyzetbe került, hogy elmondja önöknek: szilárd meggyőződéssé vagyis rögeszmévé vált számomra az a kiterjesztési terv, amit Kedves Vezetőnk és az Ő iránymutatásával kormányunk és pártunk kidolgozott, és amit nemsokára megszavaz parlamentünk kétharmada. Eszerint lesz netadó ami százötven forintba fog kerülni,libabájtonként, de örömhír, hogy ennek plafonját is kidolgozták, s ez nem több mint hétszáz forint, amit a gaz szolgáltatók fognak megfizetni, akik eddig a horribili profitjukat kivitték országunkból és hazánkból. Tehát aki mást mond, az kommunista, ahogy ezt Kedves Vezetőnk is kihangsúlyozta.