Nem mehet Habony Árpád a nyugdíjasverő vb-re

24
10,829

Bár az esélyesek között tartják számon, nem lehet ott Orbán Viktor tanácsadója New Yorkban a nyugdíjas-bántalmazó világversenyen.

habonyett.jpg

A miniszterelnök tanácsadójának nyilatkozata szerint betegség miatt kell elhalasztani az amerikai utat.

Kidoboltatik

A szakmai sajtó egyöntetűen sajnálatát fejezte ki Habony elmaradása miatt. “Az Árpi komoly esélyekkel indult volna a fejrerúgó kategóriában. A legutóbbi edzőmeccsen is egy ugrással rúgott le két hetven év fölöttit. Ez világbajnok teljesítmény” – nyilatkozta lapunknak a nemzetközi szövetség igazgatója.

Értesüléseink szerint Habony Árpád nem marad tétlen, ez idő alatt itthon, Telkiben gyakorol a 2015-ös moszkvai Európa-bajnokságra.

24 KOMMENT

  1. majd lever titeket is… mint vakkomondor a poharat!

    amúgy ki a f*sz akar menni a wasing tóni fekete házba ??!

    le vannak xarva büdös amcsik!

    majd a feka barack (amiből mi pálinkát főzünk) meg fog lepődni amikor megkaplya pintér s mesét:
    “önnek egy új hadüzenete érkezett”

  2. Pontosiccsunk. Hasbarúgásban a legkiválóbb a mi Hablonyi Árpink. Itt Amerikában úgyis nehéz lenne nyugdíjast rúgni, mert mind autóban ül, akkor is ha közel van a 100 hoz. Moszkva az igen. Ott nemcsak szabad, de egyes helyeken kötelező a nyugdíjas ütlegelése….

  3. Mosmérkell a Zárpit kikezdeni itten a mocskos szájatokkal?
    1szer kihúzzátok a gyufát!
    Amúgy is elévült az ügy, amit a Zalkotmá Nybírkóság hatálytalaníntott is.
    Hápersze visszamenőleg, az összes többivel 1üt, meg előre 9 évre, mint a hóhérokét.
    Mer államérdek vót az is, ti nagyon hüjék!. Értitek már?
    Na, azért. Jó kutya, megy dolgozni tovább!
    A két nyugdíjas is szabadlábon védekezik már, a jogosan letöltött két év előzetes fegyház után,
    amit rágalmazásért és indokolatlanul, hassal és mű fogsorral okozott, többrendbeli
    krokodilbőr cipő koptatásért és fenség közeli kézfej sértésért kaptak, a mi Poltpéterpálunk
    legjogászabb javaslatára.
    Drágajó gyerek eza Zárpi, szereti a mákos tésztát.
    A nép pedig egyenesen imádja, a főnökével és a becsületes sleppjével együtt.

  4. A Viki Lika legfrissebb kiszivárogtatása:
    Kormányközeli, legfelsőbb szivárgások szerint, Habony Árpád Magyarország frappáns,
    mondhatni huszáros ellencsapásaként nem megy Nevijorkba, nyugdíjast verni.
    – Ezt nektek! – mutatta fel nyugdíjas vértől vöröslő öklét a mi drága Árpád apánk.

    De ha erre elkezdik az amik Kassát bombázni, akkor érvénybe lép az amúgy önrendelkezés
    híján egyáltalán meg nem szüntetett hadi állapot. (oszt jónapot. hol egy liftajtó?)
    A magyar hadiflotta három, atom meghajtású, paks3 osztályú repülőgép anyahajóját,
    a Vitéz Kőbányai Horthy Miklóst, a Tormay Csecsilét és a monarchista Koncsita Wurstot,
    ma Balatonfüredről az USA Csendes-óceáni partvidékére irányította, saját kezűleg,
    Hende Csaba had-, egészségügy és állattenyésztési miniszter.
    Hajrá magyarok! Hajrá Magyarország!

  5. A bátor magyar válasz nem marad el az USA korrupciós vádjaira:

    A magyar kormany haduzenete az USA-nak: Fizessetek 100.000.000 dollart az alabbi szamlaszamra: xxxxxxx kulonben megadjuk magunkat Oroszorszagnak.

  6. Az nem lehet, hogy azért provokálja a kormány Amerikát, mert annyira fel akarja idegesíteni, hogy aztán USA lerohanja Magyarországot, gyarmatosítja, majd tagállamá teszi. Onnan már csak egy ugrás, és mini.elnök úr lesz az amcsi elnök. 2-3 év alatt az összes ottani politikust lejáratja, és a végén ott is csak egy marad, mégpedig az, aki soha nem hazudott. Aztán majd az Obama is magyarázkodhat, mégis Libarack-nak hívják. Lesz egy kis rezsicsökkentés, száz millió új munkahely, néhány szőlőbánya, és kész is a tündérállom.

  7. Szíjjártó Péter fogadta az amerikai külügyminisztérium takarítónője, és érdemi tárgyalásokat folytatott a hypós pénzmosásról.
    Közben Moszkva kész a magyar újjáépítést egy atombombával támogatni.

  8. Magyarország Nem.Egy.Működő kormánya hivatalos jegyzékben hívta fel az Egyesült Államok figyelmét az a budapesti majdnem-nagykövetségén keresztül arra, hogy lesz még Obama elnök is nyugdíjas egyszer, ha ugyan megéri.

  9. @ürügyminisztériumi álamszitkár:
    Ha megéri, utazhat ingyen a budapesti tömegközlekedésben.

    Mint Habsburg Ottó tehette volna mint nyugdíjas, bár neki TELLETT volna egy bérletre. Igaz, az apja kisegítette volna, — mint Szájjártató Pétert az ízléses kisház megvásárlásában.
    Ja, hogy az apja már meghalt? Meg ő is? Akkor ezt hagyom.
    Peti még él. Akkor őt nem hagyom bántani. Temette volna be a medencét sóderrel?
    1 hvg.hu/itthon/20141009_Megsajnalta_Kosa_Szijjartot_a_medences_vi/

    Mondjuk Obama vérvonala nem egészen — itten mostan ezt abbafejezem merhogy én aztán nemám vagyok egggggy rasssssszista

  10. Drága Árpád! Mielőbbi jobbulást kívánok neked az egész család nevében! Remélem, hamarosan ismét teljes értékű leszel, és a régi formádban csapod szét a nyugdíjasokat! Nagy szükség van rád, mert egyre többen vannak!

  11. @Frady Endre:
    na, a versedből most végre megtudtam, hogyan kell kiejteni a ‘habony’t. (én eddig ‘habonyi’nak mondtam, ami tiszta hülyeség, de ebből is látszik mennyire nem értek ezekhez az izékhez.)
    egy hű Frady-drukker: PD

  12. @Perde Dóra: A képen a nyugdíjas nem ám távolkeleti import statiszta, hanem a karate kid mestere. Ő tanította meg a kis suttyót vandálkodni. Ebből is látszik, hogy a nyugdíjasok igen veszélyesek, és akkor még Bruce Willisről meg Chuck Norrisról nem is beszéltünk. Nem is csoda, hogy a bátor Habony vitéz úgy döntött, hogy megelőző csapást mér rájuk a járdán. Ki tudja mire tanították volna az ellenzéket vagy a civileket.

  13. @Perde Dóra: Hát igen… Sokan a Gyurcsányt is Gyurcsányinak mondják.
    Mondjuk a Csányi Sanyi meg nem Csány Sany, úgyhogy kemény rendhagyásoknak nézünk elébe, bár rendügyben egy másik Sanyi a góré, a Pintéri. Ja, nem, az Pintér, de nem ezt váltották le, hanem a tolódós Attit, aki nem Atty… 🙂

  14. @Perde Dóra:
    A csodaszép nőstény lepke ezt a helyet biztosan nagyon szereti, mivel csak olyan helyre rakja le a petéit, ahol elegendő táplálékot remél a hernyóinak. (ezekből a petékből vajon szőrös vagy bibircsekkel borított hernyók kelnek majd ki?)