A budapesti 4-es villamoson történt az eset, a pszichológus szerint a szemtanúk ilyenkor arra várnak, hogy valaki más tegyen valamit.

lopas.jpg

Vélhetően több tízmillió forint közpénzt tulajdonított el az a 36 év körüli kormánytag, aki a szemtanúk állítása szerint tegnap délután szállt fel a villamosra a Király utcai megállónál. A lapunk által megkérdezett pszichológus szerint nem egyedi, ami történt: az ilyen esetekben azért nem teszünk semmit, mert arra várunk, hogy majd valaki más kezdeményez, ezáltal eltolva magunktól a felelősséget.

Ha a villamos biztonsági kamerájának felvétele alapján bebizonyosodik, hogy bűntény történt, akkor megtesszük a szükséges lépéseket” – írja nyilatkozatában a Budapesti Közlekedési Központ, de ezt ők sem gondolták komolyan.

7 KOMMENT

  1. Arról miért hallgat a hírt adó Hírcsárda, hogy a cselekmény elkövetése előtt az elkövető bemutatta megbízólevelét, és közölte: “Így lesz a közpénzből magánpénz.”
    Ha az eljárás az előírásoknak megfelelő volt, miért kellene feljelenteni.

    A fordított eset senkit nem zavar? A magánpénzből közpénz az mehet?

  2. Szerintem egyik legnagyobb probléma az, hogy az emberek nagytöbbsége nem haragszik a politikusokra amiért lopják a közpénzt, hanem egyszerűen irigyli őket a lehetőségért! Aztán meg van egy réteg, akit az zavar, ha a baloldal lop, a másik réteg meg akkor ideges, ha a jobboldal lop! Meg különben is, pár tízmillió kijafaszt érdekel?

  3. Micsoda nevetséges demagógia! A közpénz eleve a kormányé, hogy is tudná azt egy kormánytag ellopni! Elszomorító, hogy ilyen arcátlan népbutító tartalmakat tehet közzé ma Magyarországon a média! Ide vezetett az elmúlt nyolc év nagy szabadsága!

    #népbutítás #elmúltnyolcév

  4. Ez most nem annyira sikerült viccesre, viszont igaz. Talán még annyit tennék hozzá, hogy” miután ellopta a közpénzt, megsimogatott egy nyugdíjast és átadott egy leszállás jelző gombot. Ez után az utasok nem tudták pontosan felidézni, hogy miért is haragudtak rá.”