Egy régi, már csak ritkán használt dögkút alján kialakított garzonban találkoztunk a Külügyminiszter Úr szüleivel.

szijjártó-új-háza.jpg

El kellett adnunk mindenünket, hogy a Péter negyedik háza összejöjjön. Nagyon szerette volna már megkapni, és tudjuk, hogy milyen szomorú tud lenni ha nem kapja meg, amit akar” – meséli nekünk a miniszter édesanyja, miközben a talpunk alatt egykoron volt házikedvencek csontjainak roppanása visszhangzik a szinte légüres térben. De a csend még ezt is megfojtotja.

Az édesapja ekkor még sehol, pedig már órák óta esteledik. A közeli e-szeméttelepen dolgozik, ahol gyufával olvasztja ki a ritkaföldfémeket régi PC-kből, néha napi 15 órán keresztül. “Nagyon nehezen jött össze az a 67 millió forint, 34 milliót kölcsönbe kellett felvennünk, de tudjuk, hogy a Petike mennyire szeret 400 négyzetméteren élni” – mondja. Meleg mosolyától mi is felengedünk, és egy pillanatra átérezzük azt a szülői szeretet, ami nekünk nem adatott meg. Magunkba nézve végtelenül üresnek és átlátszónak érezzük magunkat.

Semmi baj kedveskéim” – nyugtatgat minket ez a hatalmas szívű asszony, majd mészből és szerves hulladékból készült meleg kakaóval vigasztal minket.

Elalszunk. Álmunk mély, de zavart.

Hajnal felé megérkezik a családfő, a miniszter apja. Nagyon lassan ereszkedik le a kötélhágcsón. Megviselt arcára rászáradt higany, izzadság és vér rajzol őrült barázdákat. Táskáját az üszkös zöldségesládákból eszkábált asztalra rakja és remegő kézzel cigarettát kér tőlünk. Rémült tekintetünket észlelve az arcát borító vérre mutat. “Nyugalom, nem az enyém. Minden nap lemosom, de másnapra megint ott van” – és a síron túli hangon érezzük, hogy már átadta magát a sötétségnek.

A feleség szüleiről nem tudnak valamit?” – kérdezzük már-már reményvesztve. Nem tudják mi van velük. Amikor legutoljára hallottak felőlük, akkor az utolsó létfontosságú szervüket helyezték zálogba. És ez még a vagyonnyilatkozat leadása előtti héten volt.

Egy nap után elhagyjuk a gödröt. Odakint tél lett, és a fekete égboltról eltűntek a csillagok. Hozott fénnyel találunk csak haza.

41 KOMMENT

  1. Ez is csak egy libsibolsi rágalom, mint tudjuk. Narancskomcsik nem lopnak, nem hazudnak, és mindenért keményen megdolgoznak. Plusz felvirágoztatják az országot. Különben is, ha a prolik nem innák el azt a töméntelen pénzt, ami a rezsicsökkentésnek köszönhetően megmarad nekik a számlák befizetése után, akkor ők is simán össze tudnának szedni egy-két év alatt ekkora vagyont, vagy nagyobbat!

  2. Most őszintén egy miniszter hollakjon?Volt-e már magyarországnak olyan minisztere aki puritán volt és panelben élt? Vegyük tudomásul,hogy hazánk nem Svájc,vagy Skandinávia, nálunk történelmileg úgy alakult, hogy a kishivatalnok másodmagával dolgozik egy levegőtlen,zsúfolt tíznégyzetméteres irodában,az államtitkár pedig egymaga terpeszkedik egy akkora bőrkanapés irodában,hogy az íróasztalt csak távcsővel látni az ajtóból.A közrendőr százhúszért viszi vásárra a bőrét, a megyei központban pedig hemzsegnek a jól megfizetett,dologtalan főtisztek,némelyik konkrétan azt se tudja,mivel töltse el a napját.A minimálbéres munkás termeli az értéket,de helyette a cég tulaja fogja megvenni a harmadik bmw-jét,ahelyett hogy megbecsülné a melósát.Ilyen egy országban akkor miért is kirívó a szíjjártó???

  3. @kewcheg: ja, és ha a munkahelyen a főnök gané, akkor a melós szépen felmond és megy nyugatra, már ha van elég esze és tudása hozzá
    ugyanez a politikussal, ha gané módon viselkedik, senkiháziként visszaél a hatalmával, közpénzekkel, akkor a lábával szavaz a magyar, emigrál
    mármint az értelmesebbje

    ahol olyan emberek lehetnek vezető politikusok, mint Orbán, nulla munkatapasztalattal, Lézer Jani, aki Rapcsák lótifutijaként indult, Szíjjártó, akinek a nevéhez egyedül az elmúltnyolcévben folytatott dac kampányt tudom hirtelen kötni, az az ország ennyit tud

    ezt már nem lehet Kádár-rendszerben való neveltetésre fogni, ez már a rendszerváltás utáni generáció
    ez az igazi, tiszta magyar lélek kikristályosodása
    egyre inkább azt érzem, amilyen a nép, olyan a politikusa is
    de legalábbis megérdemlik egymást

  4. Érdekes, de megfigyelésem szerint a politikusok nem szédelegnek ki nyugatra (tántorogni csak a népnek van joga), és a szinészeki, vagy aki annak mondja magáét azok is hamar visszajönnek gazdagodni, mert odakint max felszolgálói szintig jutnak el, a maguk erejéből. De a kint dolgozó több százezerből is csak kevés, nagyon kevésnek jut tisztességesen megfizetett munka.
    Láthatóan az ország a megélhetési politikusok vezette birodalommá vált, ahol mint hűbéresek viselkednek, mindegy hogy mszp-s vagy más táborból valók. A nokiás dobozok működnek, azok soha el nem romlanak.

  5. @jogalany: “Láthatóan az ország a megélhetési politikusok vezette birodalommá vált, ahol mint hűbéresek viselkednek, mindegy hogy mszp-s vagy más táborból valók. A nokiás dobozok működnek, azok soha el nem romlanak.”
    – Pontosan. Eredeti tőkefelhalmozás folyik, csak éppen választói jóváhagyással.

  6. @Jolka40: frászt. Eligazitás van. Az agytröszt dolgozik az univerzális magyarázaton. Ha tippelnem kéne, idegen hatalmak titkosszolgálatilag helyeztek el milliókat petike (a kis betű szándékos) számláján. Ezért sem tudhatta pontosan, hogy most akkor honnan, mennyi hány méter. Tulajdonképp petike csak egy áldozat. Szegény petike…

  7. @mohaa: szerintem a keleti nyitás során annyit házalt dúsgazdag közép-ázsiai diktátorok háza táján, hogy ráragadt a cipőtalpára pár köteg pénz és aranylemezke, amivel arrafelé felszórták a sivatagot porzás ellen
    aztán otthon meg nem győzte lekaparni

    KGBélát is megdobták autótól kezdve minden földi jóval az oroszok

    keleten (oroszok, kazahok, türkmének, üzbégek, azeriek) nagyon megbecsülik a vendéget, onnan nem jön el senki üres kézzel

    egyesek megpimpósodott kumiszt és cirfafosást, mások meg pár köteg pénzt kapnak arrafelé
    Petike csak nem ugrik el, amikor megdobják valami földi jóval?!

    én nem állítok semmit, csak kérdezem!

  8. @sisa pista:
    A szülők piszkálása – ha csak nem saját jogon – nem kultúrált dolog.
    Orbánimádó-gumigerincű-segglaffantyó Peti piszkálása meg nem ér meg 2 mondatot.
    DE AKINEK ILYEN KÜLÜGYMINISZTERE VAN !!??!!

  9. Bayer ZsoltViking lóvé
    Álláspont. Legelőször is azt szögezzük le, hogy viking barátaink nem jótékonyságból küldik nekünk a pénzüket

    Bayer Zsolt – 2014.09.27. 03:14

    Nem arról van szó, hogy a norvég kormány és a norvég adófizetők végtelen emberbaráti szeretettől vezérelve kelet-közép-európai civilszervezeteket támogatnak. Hanem miről is van szó? Arról, hogy Norvégia nem tagja az EU-nak. Azért nem tagja az EU-nak, mert nem akar a tagja lenni. Azért nem akar a tagja lenni, mert kőolajkincse végett ma ő a leggazdagabb ország Európában, és nincs kedve ezen státusából következően iszonyatosan sok pénzt betenni az EU közös kasszájába. Nincs kedve elveszíteni saját pénzét, és még egy csomó dologhoz nincsen kedve, ami lássuk be, érthető.

    Ugyanakkor ahhoz módfelett nagy kedve van, hogy nem EU-tag­államként mégis élvezze az EU-tagság összes gazdasági-pénzügyi előnyét. Leginkább a szabad kereskedelmet és a vámmentességet.
    Nos, a vikingek megkapták az EU-tól ezt a lehetőséget. Ezért cserébe az EU kikötötte, hogy a norvég kormány köteles adófizetői pénzéből bizonyos összeget a felzárkózó országoknak juttatni civilszervezeteken keresztül.

    Mondják, hogy amikor Kosztolányi Dezső megírta szerencsétlen, nagyon-nagyon csúnya húgáról a Húgomat a bánat eljegyezte című versét, akkor Karinthy halkan a következő megjegyzést tette: „Igen… És a bánat kötötte a rosszabb alkut…” Nos, pontosan ez a helyzet a vikingekkel kötött alkuval az EU szempontjából. A vikingeknek éri meg nagyon, hogy némi aprópénzért élvezzék az EU-val való szabad kereskedelem összes előnyét. Ezt pedig azért jó tudni, mert a Budapestre akkreditált norvég nagykövet meg mindenféle norvég miniszter könnyes szemmel, önnön jóságától elérzékenyülve szokott értekezni ezekről a pénzekről. Tehát szögezzük le – egy felülmúlhatatlan klasszikust idézve –, hogy jótékonykodnak a norvégok mivelünk? Egy lószart mama! Egyszerűen teljesítik egy számukra egyoldalúan nagyon kedvező megállapodás feltételeit.

    Ha ezzel tisztában vagyunk, nézzünk még egy tényt: Magyarországon ma körülbelül nyolcvanezer civil egyesület működik. Mondom nyolcvanezer! Ezek nagyjából fele egyesület, másik fele alapítvány. Ahol – hál’ istennek – nyolcvanezer civil egyesület működik, ott nem elegáns arról beszélni, hogy a kormány éppen megöli a civil világot, csak azért, mert éppen két-három egyesületet vizsgálat alá vonnak. Aki ezt mondja, és ezzel kürtöli tele a világot, továbbá volt és jelenlegi amerikai elnökök amúgy az egészről semmit nem tudó fejét, az egyfelől politikai érdekei mentén hazudozik, másrészt egy hülye.

    S hogy miért „támadja” a kormány a norvég pénzeket szétosztó Ökotárs Alapítványt és csatolt részeit? Azért, mert nevezett alapítványoknál visszaélések alapos gyanúja merült fel. Nevezett alapítványoknál az alapos gyanú szerint törvénytelenségeket követtek el. Mondok mindjárt kettőt, a gyanú szerint: tiltott hitelezési tevékenységet folytattak (egymásnak adogattak kölcsön lóvét, ezt pedig a magyar törvények értelmében nem tehetik), másrészt költségvetési csalást követtek el (duplán számolták el a pénzeket).
    Ez az alaphelyzet. De erről senki sem beszél, természetesen. Csak arról hazudoznak, hogy a magyar kormány meg akarja fojtani a civil világot, mert a magyar kormány diktatúrát épít.

    Ezt óhajtotta mondani egy volt és a jelenlegi amerikai elnök is, bár az amerikai nagykövetség ügyvivője utólag cáfolta a politikai nyomásgyakorlást. Mint mondotta, csak barátok közötti beszélgetésről van szó.
    Aha… Így mindjárt más.

    De azért ennek ellenére azt is szögezzük le, hogy Barack Obama a Clinton Alapítvány rendezvényén úgy emlegette a magyar civil világ kormány általi vegzálását, úgy helyezte Magyarországot egy sorba Kínával és Egyiptommal, hogy amúgy az Egyesült Államokban törvény tiltja az ilyen típusú finanszírozást! Ugyanis az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatot lát és sejt minden ilyen típusú, külföldről érkező finanszírozás mögött.

    Az amerikai elnök olyasmi miatt „szólt be” Magyarországnak, ami saját hazájában törvény által tiltott tevékenységnek számít.

    Ha azt mondjuk, nem elegáns ez így, elnök úr, elég finomak voltunk? Esetleg egy coki még belefér, ügyvivő úr? Arról nem is beszélve, hogy önök egy folyamatban lévő nyomozást kommentálnak, ráadásul hazug módon, politikai célok által vezérelve. És ezt odahaza szintúgy nem tehetnék meg.
    Úgyhogy a legközelebbi Békemenet során szerintem elsétálunk a maguk követsége elé is. Hogy érezzék a törődést. Addig is mélységesen szégyelljék magukat.

    Ja, hogy el ne felejtsem! A Brookings Intézet (nagyon nem jobbos ám!) felmérést készített arról, mely milliárdosok vannak a legnagyobb hatással a politikára. Már azok közül, akik erre használják pénzüket. Képzeljék el,

    a második helyen Soros György áll. Nahát! Ki hitte volna! És képzeljék el, Soros György a lehető legszorosabb kapcsolatban áll a norvég pénzekkel, szerte a világban. Hogy mik nem vannak…

    kurva jó ez a bayer-cikk…:)))))

  10. ….amúúúúgy a szijjártópetit…tuttommal a dédnagyija is megdoppta 2 ft-tal, az ük-nagyija pedig 5,60-nal……..TELEVAN LÓVÉVAL EZ A PETIGYERKŐC ! CSAK GYŐZZE ELKÖLTENIHHHH…:o()

  11. Életrajza

    1995-1996 között egy fél tanévet[1] az Egyesült Államokban tanult, majd 1997-ben érettségizett a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban. Ekkor felvették a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok és sportmenedzsment szakára, ahol 2002-ben diplomázott.
    Politikai pályafutása

    A politikai életbe 1998-ban kapcsolódott be, amikor legfiatalabb képviselőként a győri közgyűlés tagjává választották. Az oktatási, kulturális és sportbizottság alelnöke volt. 1999-ben a Fidelitas győri szervezetének alapító elnöke lett. 2001-ben az ifjúsági szervezet egyik országos alelnökévé választották. Ugyanebben az évben a Fidesz megyei és országos választmányának tagjává választották.

    A 2002-es országgyűlési választáson pártja Győr-Moson-Sopron megyei területi listájáról szerzett mandátumot, az Országgyűlés akkori legfiatalabb tagjaként az alakuló ülésen korjegyzőként tevékenykedett. 2004 és 2006 között az Országgyűlés ifjúsági- és sportbizottságának alelnöke volt. 2004-ben a Fidelitas országos választmányának alelnökévé választották, egy évvel később a szervezet országos elnöke lett. A Fidelitast 2009 júniusáig vezette. 2005-ben a Fidesz győri elnökévé is megválasztották.

    A 2006-os választásokon újra pártja Győr-Moson-Sopron megyei területi listájáról szerzett mandátumot, a Fidesz-frakció egyik helyettes vezetőjévé választották. Az őszi önkormányzati választáson újra a győri közgyűlés tagja lett, a Fidesz-frakció vezetője. Később a Fidesz kommunikációs igazgatójává és szóvivőjévé nevezték ki.

    A 2010-es országgyűlési választásokon ismét pártja Győr-Moson-Sopron megyei listájáról nyert mandátumot. A második Orbán-kormányban a miniszterelnök személyes szóvivője volt 2012 május végéig, amikor is külügyi és külgazdasági államtitkárnak nevezték ki. A parlamentben 2002 óta tagja a számvevőszéki és költségvetési bizottságnak, a 2010-es ciklus kezdetétől, mint alelnök. E mellett 2006 és 2010 között tagja volt a sport és turisztikai, valamint 2002 és 2006 között az ifjúsági és sportbizottságoknak is, egy ideig mindkettőnek alelnöke is volt. Ezeken kívül elnöke volt a 2005-ös az Apró-Gyurcsány érdekkör privatizációból, állami megrendelésekből, illetve állami hitelekből történő meggazdagodásának titkairól elnevezésű parlamenti vizsgálóbizottságnak is, illetve tagja volt a „brókerbotrányként” elhíresült eset parlamenti vizsgálóbizottságának is.

    2012 júniusa óta vezeti a Miniszterelnökség nemzetközi kapcsolataiért felelős államtitkárságát, júliusban a keleti nyitás politikájáért is felelős lett, és egyszerre nyolc kormányközi bizottság elnökévé is kinevezte Orbán Viktor.

    2012 júliusának második felében egyesült államokbeli látogatásra utazott, hogy „bemutassa az ország megújítása során hozott kormányzati döntéseket, tájékoztatást adjon azok eredményeiről, és erősítse a szövetségesi együttműködést a két ország között”.[2] Szijjártó Péter feladatait sherpa-jellegűnek nevezte.[3]

    2014. szeptember 23-tól az Európai Unió oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztosának kinevezett Navracsics Tibort váltotta a külgazdasági és külügyminiszteri poszton.[4]

    kb…úgy megcsinálták őt is mint a Lady Ga-Gá–t–gogót ! :O)

    SZTÁRPOLITIKUSSST FARAGTAK BELŐLE !

    azéééé…nem szeretném, ha ő lenne valamikor is országom minelnöke.

  12. @kvadrillio: …CSEPPET SEM TEHECCSÉGES GYEREK, CSAK DIREKTE BEDOBTÁK A MÉLYVÍZBE AZONNAL ÉRETTSÉGI UTÁN, ÓRIÁSI BETANULÁSI, ÉRVÉNYESÜLÉSI LEHETŐSÉGHEZ JUTTATVA !
    BÁRKI MÁSBÓL, EGY ASZTALOSBÓL IS, SOKKAL TEHETSÉGESEBB POLITIKUS VÁLHATOTT VOLNA ILYEN FELKÍNÁLT ELŐNYÖKKEL.

    100-AD RANGÚ POLFAZON.

  13. Szöveg
    Petike — vers
    Bús mogorván ül Petike,
    Ha ha ha!
    Péter és bú! a mennykőbe,
    Mi baja?
    Anyja kémli hű szemekkel –
    Jó öreg!
    Azt gondolja, fiacskája
    Tán beteg.
    „Kell galuska, Peti fiam,
    Eszel-e?”
    „„Dehogy eszem, dehogy eszem,
    Ki vele.””
    „Kell bor, édes szép fiacskám,
    Iszol-e?”
    „„Dehogy iszom, dehogy iszom,
    El vele.””
    „Kell-e sarkantyú csizmádra,
    Petikém!
    Kalpagodra toll s mentédre
    Rókaprém?”
    „„Mit nekem toll, mit nekem prém,
    Sarkantyú!
    Ha szivemben, mint a róka,
    Rág a bú!””
    „Kell-e könyv, a szomszéd könyve,
    Biblia?”
    „„Mit nekem könyv, a beszéd mind
    Szó fia.
    Egy barátom van nekem csak,
    A halál;
    Az, tudom, hogy innen-onnan
    Lekaszál.””
    „Az egekre! Peti fiam,
    Meg ne halj:
    Annyi benned a sohajtás,
    Mint a raj.
    Átidézzem tán Juliskát?
    Láthatnád?”
    Szól mogorván Péter úrfi:
    „„Hol van hát?””

    Ármány-adta Péterkéje!
    Még mi nem volt a bibéje!
    Sem kalapja, sem mentéje,
    Sem a sarkantyú zenéje,
    Nem kell neki róka málja,
    Sem a szomszéd bibliája;
    Nem kell neki bor, galuska,
    De bezzeg kell a Juliska,
    Bár negédes és hamiska,
    De vidor, szép és piroska.
    Sem ehetnék, sem ihatnék,
    Csak Julcsával nyájaskodnék.

    „Ej Petikém, szép fiam, hát
    Ez a baj!
    Gondom lesz rá, hogy nagyot nőj
    S meg ne halj.
    Most takarodj iskolába,
    Rosz fiú!
    Meg ne lássam, hogy pityergesz.
    Félre bú!
    Iskolában a Juliskát
    Elfeledd:
    Isten éltet, tíz év mulva
    Elvehet’d.”

    1841. január 19. elõtt Szöveg
    Petike — vers
    Bús mogorván ül Petike,
    Ha ha ha!
    Péter és bú! a mennykőbe,
    Mi baja?
    Anyja kémli hű szemekkel –
    Jó öreg!
    Azt gondolja, fiacskája
    Tán beteg.
    „Kell galuska, Peti fiam,
    Eszel-e?”
    „„Dehogy eszem, dehogy eszem,
    Ki vele.””
    „Kell bor, édes szép fiacskám,
    Iszol-e?”
    „„Dehogy iszom, dehogy iszom,
    El vele.””
    „Kell-e sarkantyú csizmádra,
    Petikém!
    Kalpagodra toll s mentédre
    Rókaprém?”
    „„Mit nekem toll, mit nekem prém,
    Sarkantyú!
    Ha szivemben, mint a róka,
    Rág a bú!””
    „Kell-e könyv, a szomszéd könyve,
    Biblia?”
    „„Mit nekem könyv, a beszéd mind
    Szó fia.
    Egy barátom van nekem csak,
    A halál;
    Az, tudom, hogy innen-onnan
    Lekaszál.””
    „Az egekre! Peti fiam,
    Meg ne halj:
    Annyi benned a sohajtás,
    Mint a raj.
    Átidézzem tán Juliskát?
    Láthatnád?”
    Szól mogorván Péter úrfi:
    „„Hol van hát?””

    Ármány-adta Péterkéje!
    Még mi nem volt a bibéje!
    Sem kalapja, sem mentéje,
    Sem a sarkantyú zenéje,
    Nem kell neki róka málja,
    Sem a szomszéd bibliája;
    Nem kell neki bor, galuska,
    De bezzeg kell a Juliska,
    Bár negédes és hamiska,
    De vidor, szép és piroska.
    Sem ehetnék, sem ihatnék,
    Csak Julcsával nyájaskodnék.

    „Ej Petikém, szép fiam, hát
    Ez a baj!
    Gondom lesz rá, hogy nagyot nőj
    S meg ne halj.
    Most takarodj iskolába,
    Rosz fiú!
    Meg ne lássam, hogy pityergesz.
    Félre bú!
    Iskolában a Juliskát
    Elfeledd:
    Isten éltet, tíz év mulva
    Elvehet’d.”

    1841. január 19. elõtt VÖRÖSMARTY Mihály…

  14. Orbán: Megtört a liberális értékrend
    A kormányfő szerint kereszténydemokrata kormányzás kell Magyarországon

    Orbán Viktor, Semjén Zsolt, KDNP – MH/OK – 2014.09.27. 12:43
    Orbán Viktor a KDNP ünnepi jubileumi választmányi ülésén elmondta, egy liberális demokrácia nem lett volna képes a rezsicsökkentésre vagy a devizahitelesek megsegítésére. Beszédében a kormányfő megismételte korábbi szavait, miszerint egy demokrácia nem szükségképpen liberális, és attól, hogy valami nem liberális, még lehet demokrácia. A miniszterelnök szerint manapság a kereszténység a legüldözöttebb vallás. Semjén Zsolt, a kisebbik kormánypárt elnöke a tanácskozáson kiemelte, az önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP-nek az abszolút többségre is megvan az esélye. Hozzátette, a két párt együttműködése Magyarország és az Európai Unió történelmének legsikeresebb konstrukciója. Mint mondta, a kereszténydemokrácia az európai és a magyar szellemi és politikai történet szerves része.

    OV KDNP 70

    (Fotók: Hegedüs Róbert, Magyar Hírlap)

    Orbán Viktor szombaton a Kereszténydemokrata Néppárt ünnepi választmányi ülésén úgy fogalmazott, megtört a liberális értékrend kulturális missziója a nagyvilágban. A kormányfő elmondta, a politikai korrektség, amely a régi politikai világot meghatározta, valójában egy olyan taburendszer, amely megfoszt bennünket az őszinte, innovatív gondolkodás lehetőségétől. Megjegyezte, a kereszténydemokrácia nagyjainak, Robert Schumannak vagy Konrad Adenauernek a gondolatai ma nem minősülnének politikailag korrektnek.

    ez a viktor mááá megint bekattant.
    nem kell liberális…, demokrácia kell, politikai korrektség nélkül kell demokrácia…és főleg KERESZTÉNYDEMOKRÁCIJA KELL ! AZ UNIÓS AL-KOTMÁBNYBA IS KELL !!!!

    JAHHH… SZTEM NEKI—K SEMMILYEN KORREKTSÉG NEM KELL, MERT AKKOR BŐVEN LEHET LOPNI, RABVOLNI, CSALNI, HARTÁCSOLNI A KOÖRÖSZTYÉNDEMOKRÁCIJA ÁLCÁJA MÖGÖTT !!!

    POLKORREKTSÉG NÉLKÜL !

    HÜLYÜLSZ TE VIKTOR, DE NAGYON !!!!!
    ÉS KEZDESZ MARHÁRA ÁRTALMAS LENNI AZ EMBERISÉGNEK !

  15. @kvadrillio: JAHH…..A KÖRÖSZTYÉNDEMOKRÁCIJA BURKÁBAN LÁZÁR FÁCÁNVADÁSZATA Lázár János 23 millió forintért rendelt csehországi …
    atlatszo.hu/…/lazar-janos-23-millio-forintert-rendelt-csehorszagi-facanva…
    2014. máj. 21. – Lázár János 23 millió forintért rendelt csehországi fácánvadászatot………
    NOMEGA MÉSZÁROS LŐRINCKE MILLIÁRDJAINAK MEGSOXOROZÓDÁSA……, NAMEGA RÁHELKE FÉRJÉNEK ÉS BÁTYJÁNAK SIKERKARRIERJE A NAV-NÁL…..SZIGORÚAN POL-KORREKTSÉG NÉLKÜL…UGYE…..
    …NEM SOROLOM….MERT FÁJ, HOGY ILYEN FANATIKUSAN HÜLYE MONOLÓGOKAT KEZDESZ MANTRÁZNI ENNEK AZ ÁLTALAD IS AGYONGYÖTÖRT MAGYAR TÁRSADALOMNAK……..

  16. @kosztarovics bácsi: Miért Te nem vagy fajtársa? Vagy Te nem vagy homo sapiens?
    Szíjjártó vagyongyarapodását nézve max. az tudná alátámasztani ezt a vagyont, ha zseniálisan tőzsdézne. Mert, hogy vállalkozása nem lehet, a jövedelme meg nem támasztja alá. De ha meg zseniálisan tud tőzsdézni, akkor meg miért nem azzal foglalkozik, amihez ért. Mert, hogy az állami feladatok ellátásához nem ért, az nyilvánvaló. Egyébként szíjjártó és Rogán kapcsán Hitler jutott eszembe. Na nem a zsidókérdés miatt, hanem azért mert anno Hitler adót csalt, már vezető politikus korában, aztán, hogy hogy nem, nem lett belőle eljárás. Ezek a szép jog előtti egyenlőtlenségi idők jönnek vissza. Na elmentem hányni.

  17. @kosztarovics bácsi: Nem mellesleg, Gyurcsány az Antall kormány által szétvert Taurus egy részlegéből csinálta az Altust, ami a világpiacra gyártott tenger alatti gázvezetékeket. Gyurcsány privatizált és működő, nyereséges vállalatokat csinált. Ellentétben Szélessel, aki tönkretette a Videotont és az Ikaruszt.
    Szijjártó Petike milyen gazdasági vállalkozást csinált?

  18. @kvadrillio:
    Helló !

    Jó az írásod , csak sántít !
    Ez a tipikus szerecsenmosdatás , mert ugye ha csak kevés alapítványt basztat a lézerdzsoni akkor ő már egyből jó ember .
    DE az a baj hogy azért a norvégiához köthető alapítványokat cseszteti mert ott van a pénz amire rá akarja tenni a nem túl tiszta kezét.
    Talán ennyi , ja és hogy még a KEHI-t is rájuk küldi , törvénytelenül , az már csak hab a tortán 🙂

  19. Leáldozott a Hírcsárdának.
    Ma már a valóság túlhaladt rajta, nagy kínlódással sem tudnak abszurd hírt kreálni, csak olyat, ami akár meg is történhet. Bár el kell ismernem, a “mészből és szerves hulladékból készült meleg kakaóval vigasztal minket.”
    jó szöveg.

  20. @kvadrillio:

    “1995-1996 között egy fél tanévet[1]”
    1995 és 1996 között nincs egy fél tanév, csak egyetlen milliomod másodperc. Ez az idióta sem tanult meg magyarul?

    Szájjártató Petiben a legszebb, hogy a szülei munkájára hivatkozik.
    Aztán kidetül, hogy az apja is hozzá hasonló gerinctelen, a kartellezsi perben a társcégeit minden gond nélkül felnyomó és ezért az egészet – egyedüliként – büntetés nélkül megúszó állami besúgó volt.
    Erre tényleg lehet ám büszkének lenni, ahogy az ő gyerekei is büszkék lehetnek az apjukra.
    Kb. mint Biszku Béláéi a sajátjukra.
    Illetve nem, Biszku ehhez a takonygerncű Szíjjártó-famíliához képest a gerincoszlop acélszobra.

    “nem szeretném, ha ő lenne valamikor is országom minelnöke”
    Én már azt sem szeretem, hogy most a bonszájdúcse az.
    De az összes többivel is voltak gondjaim eddig. A legkevesebb talán Bajnaival.

    “kurva jó ez a bayer-cikk…:)))))”
    Ja, mint az összes többi ennek az agyatlan, elvtelen seggnyaló narancskomcsi idiótának a tollából.
    Az külön tetszik, ahogy megfenyegeti benne az amerikai nagykövetséget.
    Nem szeretnék most a helyükben lenni…

    A rezsit pedig nem csökkenteni kellene, hanem eltörölni a föld színéről.
    Ja bocs, nem a rezsit. A rezsimet.

    @Szabványok:
    A legszarabb az, hogy időnként a Hírcsárda hírei tűnnek valósnak a valós hírek mellé téve.
    És ez nem a Hírcsárda szégyene, de nem ám!