Egy többmillió dolláros orvosi beavatkozással sikerült a korábbi 1%-ára lassítani az anyagcserémet, így gyakorlatilag nem kell majd kiállnom a sorból” – nyilatkozta az egyik New York-i sorbanálló.

apple keynote.jpg

Az Instagram üzemeltetői pedig arról számoltak be, hogy akadozik a szolgáltatás, ugyanis a sorbanállókról folyamatosan képeket töltenek fel iPhone6-rajongó baristák. A Vöröskereszt önkéntesei pedig a helyszínen elkezdtek 5-ös iPhone-okat bezúzni a biztonság kedvéért

A hellobogresmacskak.tumblr.com szerzői szerint egyébként az iPhone7 semmiben sem hasonlít majd a lassan elavuló 6-oshoz, és ez így teljesen jól van.

Ezzel párhuzamosan Tim Cook Apple-vezér bejelentette, hogy jövőre piacra dobják az okosórájuk falióra-változatát, amelynek akkumulátora már két napot is ki fog bírni. „Olyan integrált funkciókkal szereljük majd fel, mint az idő. Ránéz az ember, és mutatja. Hihetetlen” – érzékenyült el Cook, majd oldalról levakuzta saját magát. 

6 KOMMENT

  1. @exlex: ja ja pedig az lenne a legfontosabb egyetértek !!!

    megj: amugy orbán is sorban áll mert a lakziban elopot ájfónját pótolni akarlya !

    MÁS

    1998 tavasz fideSS nyer – beregi árvíz
    2010 tavasz fideSS nyer – bódva sajó árvíz
    2010 okt 4 fideSS nyer – másnap vörösiszapár
    2014 tavasz fideSS nyer – pest zala megye árvizek

    Isten: “mi a jóisten izéjét csináljak még nektek, hogy megércsétek a jelet? írjam fel az égre felhőkkel hogy orbántakaroggy?!?” Isten: “I*bassza meg má! mikor foglyátok fel hogy el fogtok tűnni a földszínéről ha a fideSSmafiát nem “függesztitek fel” !”