Az ellenfesztiválon saját sátrat kap Szaniszló Ferenc, és tilos lesz a kirgizezés – közölte a főszervező Zagyva György Gyula.

201408-sziget.jpg

„Akinek a Sziget fesztivál túlságosan liberális volt, akinek agyára mennek a bikinis lányok, vagy a mosolygó fiatalok, aki szerint a külföldieknek a kurva anyját, azt sok szeretettel várjuk a Magyar Szigeten!” – nyitotta meg a rendezvény idei bemutató sajtótájékoztatóját a főszervező, Zagyva György Gyula. A Jobbik volt országgyűlési képviselője elmondta: amióta több ideje van, azóta a program is sokkal vonzóbbá változott. Ebből szemezgettünk.

– Ismét lesz Rasszizmus a zene ellen – a nagysikerű programot harmadszorra rendezik meg, az eseményre politikai, faji, vallási, vagy szexuális hovatartozástól függetlenül várnak nézőket, leginkább azért, hogy megverhessék őket.

– A szervezők elfogadóbb fesztivált ígérnek: tilos lesz a türkménezés, a kazahozás és a kirgizezés, helyette a törzstestvér, a vérbarát és a táltoshaver szavak lesznek használandók.

– A tavalyi Magyar Szigettel ellentétben idén már saját, mindentől elzárt sátra lesz Szaniszló Ferencnek – a döntést a szervezők azzal indokolták, hogy a műsorvezető tavaly felgyújtott egy mobilvécét, mert azt hitte az automata kézmosóra, hogy chemtrail.

– A koncerteken kívül egyéb családi programok is várják az érdeklődőket: jelentős sikerre számíthat például a civil falu felgyújtása, a Nemzeti Kalaplengetés, vagy a Kovács Béla Baráti Kör Az Atomenergiáért esti beszélgetés-sorozata.

 

„Reméljük, hogy idén is sok futballszurkoló jön, velük legalább kihívás verekedni” – zárta a sajtótájékoztatót Zagyva, majd elővett egy karikás ostort. 

9 KOMMENT

  1. A baloldal annyira “liberális”, hogy nem tűri meg azokat, akik nincsenek velük azonos véleményen. Pont úgy mint Hitler, Sztálin, Lenin és Rákosi.
    Az ellenvéleményt el kell folytani, kivégzéssel, ha nem megy másképp.
    Szerencsére ma a baloldal nem akaszthat fel senkit, de megbélyegeznek, lefasisztáznak mindenkit, akit nem tűrnek meg.
    Ideje, hogy ezek a diktatúra-barát emberek eltűnjenek. Menjenek Észak Kóreában. Ott majd az ifjó Vezér államában jól érzik magukat, legalább is addíg, míg a n agy vezér nem határozza el, hogy a fák levelei, a fű mind kékek és nem zöldek, ami okot ad majd neki, hogy a neki nem teszőke eltüntesse a föld színéről, mert még mindig azt mondják, hogy a levelek és a fű zöld és nem kék.

  2. @kispufi: Azért a helyesírása elég liberális, fojtani még nem tud, a vesszőkkel is spórolt, bár Koreát felékítette eggyel, ifjonti korának ezek a kis hibák betudhatók! Mindenesetre a Vezér nevét már sikerült nagybetűvel írni, valamit csak beleverhettek konok kis fejébe.
    Éljenek a zöldek, akik fűvel-fával csinálják, és nincs nekik hiátusuk sehol!

  3. A képen látható piros-fehér-zöld zászlók mind idegenszívűek! Olaszok hurcolták be őket és készakarva 90 fokkal elfordítva lengetik, konspirációs célból. De le lettek dekonspriálva! Két főkolompusuk az Av Anti és Popó Ló álnevű mafliózó a Hősök terén akarta karmatoztatni a rein karnációját.

  4. @Rakovszky: Rakovszky! Irigyellek, hogy ilyen stabil világképed van és nem hagyod hogy a tények megzavarják a tisztánlátásod. Ha azt gondolod, hogy a magát liberálisként definiáló szdsz-t is magába foglaló kormányok idején kevesebb lehetősége volt a népnek a kormányétól eltérő véleményeket kifejezni, mint a fidesz alatt, akkor vészesen hülye vagy. Az elmúlt 5 év egyik fő kormányzati csapásiránya az volt, hogy teljes nem kormánypárti médiát kinyírják, vagy elfoglalják. Csak néhány ügyet mondok, nem említve a rengeteg helyi médiumot. Köztévé (meghamosított hírekkel, kitakart személyekkel), Klub rádió, Origo, Rtl Klub stb. stb.
    Maga a poszt nagyon klassz : )

  5. @Rakovszky: Egyébként jól teszed, h megspórolod magadnak a gondolkodást! Hagyd az ilyen fárasztó dolgokat másnak, te csak avass csendőrös szobrokat, meg lengess egy 700 éve kihalt uralkodóház színeivel díszített vásznat. Dobáld kővel a cigányok házait, egyszóval, legyél rendesmagyarember.