Szörnyű pletykákat hallani az egy hónapja átadott felcsúti futballstadionról. A helyszínen jártunk utána a szóbeszédnek.

felcsút_adomány.jpg

Autóval csak Felcsút határáig jutunk. Ott egy helyi öreg, vak jós tanácsára gyalog folytatjuk utunk az esőáztatta, lyukacsos aszfalton. A pocsolyák és kátyúk vize furcsa, benne arcunk nem, csak a sötét, elkeserítő mélység tükröződik. A faluba beérve bedeszkázott házak, kiégett buszmegállók, és bűzlő állattetemek fölött egy jobb élet reményében imádkozó gázvezeték-szerelők fogadnak minket. Ismeretlen félelem húzza össze makadámdió méretűre gyomrunkat, alig várjuk, hogy beérjünk a Panch Aréna fogadóterébe.

A héten meg kellett ennünk a másik két gondnokot, így már csak ketten maradtunk” – mutat egy tolószékben, lázas homlokkal hánykolódó kollégájára a kócos szakállú, görnyedt alak. Erejük már alig maradt a pázsit locsolására, nyírásra, jegyszedésre és a szurkolók kordában tartására. “A biztonsági őrök már rég Kelet-Ukrajnában vannak. Nehéz időket élünk” – teszi hozzá, majd fekete könnyek gyűlnek a szemében, miközben rájön mit kellett tennie az életben maradásért. A sarokban rühes, alultáplált őrkutyák halkan ropogtatnak száraz csontokat. Utunkat a pálya felé vesszük, mögöttünk az előtérben összezár a szenvedés.

Köhögni kezdünk, öklendezni, mikor belénk mar a bűz: szennyvízzel locsolják a pázsitot, ami foltokban zöld már csak. De még tartja magát a szellem. A lelátók székeit savas eső morzsálja, a VIP-szektorokban hajléktalanok alszanak. Megtudtuk: ők gyújtják a gázlámpákat, amikor meccs van, cserébe meghúzhatják magukat a nyári viharok alatt és után. Minden üres és csendes, talán még békés is. Megyünk már el, amikor beesett arcú fiatalok hajták ki magukat a pályára és a kapu felé kezdik el erőtlenül, viszolyogva lökdösni a puhára fújt labdát. Már levegő sincs.

Autóba szállunk, a gondnok megkopogtatja az ablakot. “Nincs aprójuk? Fenntartásra kell” – nyögi, mi pedig odaadjuk a maradék pénzérméinket. Elhajtunk a falutól. Hátranézünk, de az éhes, dühös nyári köd addigra már befalta a települést.

20 KOMMENT

  1. Jó, hogy ezekben az ínséges időkben nem kell külön költeni a szennyvízre, a szomszédos fabudi (azóta nemzeti emlékhely, csak a főnök használhatja) gondoskodik az ellátásról. Így közvetve maga a Fényes tekintetű biztosítja a trágyát.

  2. Kis pénz, kis foci. Ki is mondta?
    Azóta már telerakták a piárosok.
    Lefényképeztem, de némi autós üldözés után elkobozták a gépemet, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.
    Sok rubel mellett volt benne tenge, manat, meg ilyesmi, de ez 50 évre titok.

  3. Biztos vagyok benne, hogy a rettenetes állapotokról a piszkosszemét únió tehet, merthiszenhát hol van a Felcsút Mindenekfelett Operatív Program, meg a többi milliárdos támogatás? Ugye sehol. Hol vannak az ingyen dolgozó, fénnyel táplálkozó, kiskorú belga közmunkások? Szintén sehol. És akkor még a norvégok is rossz helyre adják a pénzt?!
    Pedig a stadionra áhítozó népakarat, és Fényes tekintetű vezérünk iránti őszinte szeretet miatt spontán felépült aréna a kétharmados, ambróziás magyar jövő biztos jelképe.
    Ezt rombolja most le a balliberális, trianonimádó, rezsibűnöző únió. De ne búsuljatok, kedves testvéreim, egy jól irányzott, Felcsútról induló és Brüsszelbe tartó békemenet móresre tanítja majd ezeket a pribékeket!

  4. @Ló Gusztáv: Annak nyoma van. Itt nem kell borítékra sem költeni. Az önkéntes alapon adható pénzek valahogy nem akarnak sokszorozódni.

    A látható pénzeket pedig mosolyogva és lelkesen adják az állami pályázatokon résztvevők tudván, hogy kimutatás van róluk.

  5. @tobias2: Bizony, ebben igazad van, a menetrásegítő komoly dolog, minden bizonnyal segít majd térdre kényszeríteni a germán-atlanti hordákat. Természetesen át kell gondolni majd a többi fegyver használatát, gondoljunk csak a szétdobált Selmeczi-féle kiflicsücskökre, vagy a pusztító erejű angol Matolcsy idézetekre. Persze ennél komolyabb dolgokat is meg kell majd oldani, például a határokon mindenkire kötelezően napszemüveget kell adni, hogy az olyannagyonfényes magyar jövő nehogy kiégesse a szemét.

  6. “”Az fáj nektek ballibbantak, hogy a miniszterelnök úr végre majd sikeressé teszi a focit, ami nektek nem sikerült. És ehhez még az IMF pénze sem kell. Most legalább épül valami. És az fáj, hogy a háza mellett van? Miért? El kellett volna költöznie azért mert pont oda épült a stadion? Neki is joga van hogy a hétvégén a családjával legyen, miuán egész héten dolgozott. Mert dolgozik, nem úgy mint a ballibbant ellenzék, akik csak molinózni tudnak, meg nyilatkozgatni. Bezzeg az ülésekről meg kivonulnak. “”

  7. Pontosan így fog kinézni 50 év múlva a hely: csakúgy, ahogy a Ceaușescu idiotizmusa alatt épült megalomán baromságok.

    A diktátorok ilyen szakadt torzókat hagynak maguk után.