Az automata irányító rendszer beszól az utasoknak, lökdösődik, és az ajtók záródására már csak a bezárás után figyelmeztet.

troll-metro4.jpg

A 4-es metró szoftverébe olyan világújdonságnak számító mesterséges bunkósági rendszert sikerült beépíteni, amivel egészen élethű békávéellenőr mentalitást valósítottak meg. A tesztek szerint az utasok nem is fogják észrevenni, hogy a járművek vezető nélkül mennek, mert akkora nagy troll a szoftver. Belső információink alapján, például, a rendszer az ajtók záródására csupán az elindulás után figyelmeztet, de sokszor teljesen véletlenszerű, hogy kinyit-e egyáltalán egy ajtót, vagy hogy megáll-e egy állomáson.

Ha a szoftver érzékeli, hogy az utasok a véletlenszerű ajtókezelés miatt hőbörögnek, akkor direkt olyanokat fékez, hogy az álló utasok elessenek, majd beszól a hangosbemondón, hogy „Kapaszkodni kellett volna buzikáim!”, és pár utast meg is ver.

Az új szoftver iránt egyébként a kormányzat is élénken érdeklődik, és ha beválik, Lázár János helyett használnák a jövőben.

18 KOMMENT

  1. Ezenkívül véletlenszerűen megállítja a vonatokat az alagútban, rászól az utasokra, hogy “Alómars kifele!”, ellenőrzi, hogy feszültségmentes-e a pálya, és ha igen, feszültség alá helyezi. A halottak hozzátartozóinak franciául kondoleál: N’oubliez pas de visiter les belles Alpes françaises après l’enterrement!

  2. Az elmúlt nyolc év ultaliberális politikáját terheli a felelősség azért, hogy ennyire elharapózott a bunkóság! Ez már nem szabadság, hanem szabadosság! Jól meg kéne regulázni ezeket a mai fiatalokat, de sajnos az elmúlt nyolc évben erre nem voltak képesek! Kedves barátaim, tegyünk együtt a bunkóság ellen: április elsején mindenki menjen el a Fideszre szavazni, és mindenki vigyen magával még egy embert, hogy Orbán Viktor Miniszterelnök Úr folytathassa a rendcsinálást!

    #elmúltnyolcév #szabadosság #április1 #viktormajdrendettesz #folytatjuk

  3. Szerintem ez az ország, kicsit sincs olyan fejlettségi szinten, hogy vezető nélküli metrók rohangáljanak benne.Azaz, rohangálhatnak, csak biztonságos nem lesz.

  4. a dakota főnök sikerén élcelődni…
    szánalmas pitiánerség…
    soha nem tud ez a nemzet együttműködni maradéktalanul…
    a deviáns zsidók miatt volt eddig is szerencsétlen a történelmünk

  5. @tobias2: a rohat életbe hogy ezt a qva utazást megszervezni nekik ingyen KÖSZPÉNZEN…

    ezt a sok vonatot kiséretet… csak hogy ők üdvözülhessenek… meg haláluk előtt lássák a gyönyörő kies német cseh és lengyel tájakat…

    tudod erre a izé re gondolok amit ők okoztak !
    erre az idegesrendészeti eljárásra

  6. @tobias2: Sajnos még idén nem lesz ilyen kérdés, de ha most otthon maradunk, akkor a jövőben sem lesz, mert visszatér az elmúlt nyolc év, és annak végzetes következményei lennének hazánkra nézve! Ezért most sem szabad otthon maradni, mindenki menjen el és mindenki vigyen magával még egy embert, hogy a Miniszterelnök Úr folytathassa munkáját, és hogy Putyin elnök Úr visszafoglalhassa Magyarországot!

    #elmúltnyolcév #folytatjuk #visszafoglaljuk

  7. Már tervezik a 6-os metrót!
    A négyes metró arról kapta a nevét, hogy 4 markos legény fékezi, a hatost pedig a hatos fogat ihlette. Hat kiöregedett dakota hátúszó ló fogja húzni.

  8. A 6-os metró alagútját palesztínokkal kell készíttetni. A palesztín legények szinte nulla költségvetésből több kilométer hosszú, betonfalú alagutakat ásnak 20 vagy több méterrel Izrael alá, kizárólag metróépítési referenciaként. Aki nem velük építtet, az fecsérli a közpénzt!

  9. @tobias2: nem is beszélve arról, hogy mennyivel több, a választópolgárokat összezavaró hülyeséget meg lehetett volna úszni a palesztin-fél Hamasz-alagutak módszerével.

    gondoljunk csak a Lockhead-Martin ügyére, vagy a Horvátországnak “állítólag” leszállított AMD-kkel kapcsolatos botrányra, hogy csak a fegyverkereskedelmen belül maradjunk… és ott van ugye még a lehetőség, hogy Méhkerékről, a román nemzetiségi gimnázium udvaráról lőjük Kasszám rakétákkal Bukarestet…

    Sok–sok lehetőség, rengeteg elmulasztott lehetőség!