A Hihetetlen Magazin értesülései szerint csillagkapun érkezhettek Szombathelyre az Új Dimenzió Párt tagjai, összesen 47-en.

valasztas2014.jpg

A Haladás pályáján felállított focidimenzió-kapun érkező párttagok képesek a testrablásra és az alakváltásra is, valószínűleg ez tette lehetővé, hogy országos listát tudjanak állítani. A bolygók közt portyázó business földönkívüliek már számos országban felbukkantak, kutatók szerint ők segédkeztek már a hírhedt kékcédulás választásoknál is. A magazin informátorai szerint a párt elnöke, az ex-focista Kovács Szabolcs a legutóbbi választáson megevett egy EBESZ-megfigyelőt, az országos lista első három helyzettjének pedig nincs ujjlenyomata és halántékuk magenta színben világít.

Megkerestük a Nemzeti Választási Bizottság illetékeseit is, de csak egy éles, felvillanó fényt láttunk és azóta nem emlékszünk semmire.

7 KOMMENT

  1. Fantasztikus! 170 milliót igazán megérdemelnek, akár reklámszatyorban is.
    Megéri, még a hülyének is, nemhogy a feneketlen nemzeti költségvetésünknek.
    Van itt pénz dögivel ámberek. Persze a mi sarcunkból, dézsmánkból ám, amit nem az
    extraprofitéhes multik, nem az uzsorás bankok, hanem az állambácsi hajt be rajtunk, jó vastagon.
    Bezony! Közös teherviselés címen. Nem otthonról hordják be a jóságos (öreg)fiúk.Á dehogy.
    Jó, most a végén, kampányilag, kapunk egy-egy tábla csokit vissza.
    Csak azt nem értem, hogy ezekhez képest, mi a jó büdös franc gond volt a Kétfarkú Kutya Párt
    bejegyzésével?
    Az elnök mondjuk meredeken üt Szijjgyáry pubira, megy Dzsudzsira. Talán egypetéjű téesztagok is.
    A szélesség, hosszúság, és magasság mellett, a negyedik dimenzió csak a punk lehet,
    ami merőleges valahogy az előző háromra, vagy a faszom tudja, hogy utaljak a programjukra.
    Őrült nagy bizalom támad bennem, ahogy nézem őket.Simán rájuk bíznám Magyarországot,
    niután elmenekülök.
    Mondjuk az állatkerti pávián csapat sem lenne sokkal rosszabb, főleg a mostaniak utánk.
    Döccenőmentes lenne a hatalomváltás, mint stílus, mint értelmi színvonal, mint falkaszellem tekintetében.
    Pár hét masszív média sulykolás, és még akár kétmilliós békemenet is felkerekedne értük.

    Demagógia:
    170 millió = 16 lakásos, telepi betonház.
    Minimumm 32-36 db hajléktalan szállása :OK!
    2-3 vitéz oligarcha rezsicsökkentése = 16 lakás extracsökkentett rezsije.

  2. @Dr. (cath.univ.) Adofizeto: Uralod kancát? Jó vérmes dög.
    Inkább fedeztesd, de ne a komondorral, tudok kommendálni hozzá való csődöröket.
    Na azok nem szaroznának vele.
    De ha személyesen akarod belejuttatni neki a szaporító anyagot, akkor adok hozzá kezeslábas gumikesztyűt, meg szárított lógecit.
    Ilyen nőnek kell jó előre kezit csonkolomot köszönni, jogos önvédelemből.

  3. @kittrabi: Meg kell védenem Menczer Erzsébetet, ő egy konzervatív-keresztény politikus asszony, aki szociálisan érzékeny és annyira családcentrikus, hogy még a fiáéknak is kiutalt egy szociális bérlakást. Ez aztán a saját példamutatás és alázat!

    (Node viccet félretéve, milyen lelki állapotban vannak ezek az állatok ill. mennyire lehet rossz a lelkiismeretük, hogy szájbavernek egy DK-s AKTIVISTÁT 2 héttel azelőtt, hogy minimum 4/3-uk lesz minden idők legtisztább választásán?!)