Súlyos agykárosodást, szemfájdalmat és kontrollálhatatlan székletürítést okoznak a gólyáknál a választási plakátok.

201403-plakatok.jpg

Neves ornitológusok szerint a vizuális környezet okozhatja a megbetegedéseket, ami miatt a gólyák kerülik a a választási plakátokkal szennyezett településeket. Egy nyomkövetővel megjelölt gólya háromszor próbált leszállni Törökszentmiklóson, ám az ott kitett JESZ-plakát neonzöld színe miatt bélgörcsöket kapott és annyira felfúvódott, hogy a sztratoszférában találtak rá egy iraki utasszállító elfogására induló Gripen vadászgépek.

Egy homályos emberes Fidesz-plakátba 12 gólya fúrodott bele csőrével, mivel a homályos emberek miatt rosszul mérték fel a távolságot. Miután kihúzták őket, gondolkodás nélkül visszatértek Afrikába.

Voltak olyan madarak, amelyek egy MSZP-plakát látványától madárepilepsziát kaptak és hátukon vergődve próbálták átlépni a határt kifelé, Letenyénél. Budapest felett hosszabb ideig körözött egy gólyapár, de 1 nap után, mivel nem találtak olyan helyet, ahol ne lenne bohócos plakát, inkább visszafordultak ők is.

20 KOMMENT

  1. Elszomorító, hogy ebben a mai világban ennyi plakátot kell csinálni ahhoz, hogy a Fidesz megnyerhesse a választást! Régen csak a Hazafias Népfront jelöltjeire lehetett szavazni, plakátok nélkül is mindig ők nyertek! Sokkal hazafiasabb és természetbarátabb rendszer volt! Nem kellett attól félni, hogy visszamennek a gólyák, vagy hogy hazaáruló nyugatbarát vadkapitalisták kerülnek be a parlamentbe!

    #régiszépidők

  2. Ó ez mind semmi!!! Most jelentette be a Turulhír hogy kikaptunk a finnektől fociba és a plakátok miatt van vagy mi miatt! …. állítólag ezzel kapcsolatban is holnap Áder János majd Orbán Viktor …és Dajcs Tamás ….na és Kövér László is fontos bejelentést tesz!

    Állítólag összehívják az országgyűlést, a nemzet biztonsági bizottságot …és a összes létező kft taggyűlést! … s készültségbe helyezik a TEK-et (dupla adag energia itallal) és Rózsi nénit is mert a Marcsi néni nem ér rá.
    Huuuu most aztán bonyolódik a nemzetközi helyzet!

  3. a képen egy szépészeti csőr-korrekció (=vasalás) utáni híres gólya-média személyiség látható, kicsit homályosan, hogy az emberek is rosszul mérjék fel a távolságot, bibibíííí, és az orruk belefúródjon a képernyőbe, hogy miután kiszabadultak, gondolkodás nélkül húzzanak vissza Afrikába, ahonnan gyüttek mind.

  4. @Perde Dóra: nem úszod meg ilyen könnyen,mégha nemisvagy madár.Szóval:felfúvódtál hirtelen a sztratoszférába;(hülye csárda,minek kell ilyen cifra szavakat használni,maj’beletört az ujjam…) ződ lettél;beletört a zorrod a fideszbe,vagy hanyattfekve vergőcc még most is Letenyénél.
    Pedánsan válaszojjá,ne csak úgy hébe-hóba.Na.

  5. A plakát minősíti a célközönséget, és a Fideszt is, hogy minek tartja őket.
    Akiknek így el kell magyarázni, hogy kik vannak a képen, az nem 100-as választópolgár.
    Na, azért kell. Ismerik a népet: kb. mint a gólyák, csak ezek nem mennek sehová.
    Nevek nélkül, még összekevernék valamelyiket a Viktorral, vagy valamelyik hűbéresével.
    A feliratból tudják meg a nerpolgárok, logikailag, hogy ez fideszes plakát, nem az ellenállók hirdetik
    magukat, mint ahogy az más, normális országban szokás. Na, itt aztán nem.
    Ott: Szavazz ránk! Itt: Ezekre ne szavazz! Ez a speciális magyar tudat.
    Mert megszokhattuk már, hogy Itt semmi sem az, ami. Ez sem választás, hanem kiszavazás.
    Kit utálok jobban?
    Na, de mi van azokkal, akik nem tudnak olvasni? Rentgeteg a funkcionális analfabéta.
    Azoknak ott lehet a bohóc, de ezt már képtelen vagyok megfejteni.