A németjuhászokból, tacskókból és agarakból álló különítmény MSZP-s vezetésű településeken és kerületekben áll szolgálatba.

rezsikereso kutya.jpg

Az a gyanúnk, hogy az ilyen településeken az ellenzéki párt összehangolt akcióban igyekszik növelni a rezsit” – nyilatkozta Németh Szilárd, 9-es szintű rezsiharcos. A magasan képzett szakpolitikus hozzátette, hogy az állatok csak a próbabevetéseken 3,4 millió forintnyi rezsit szimatoltak ki. A kutyák testtartással és hanggal is jelzik, ha a közelben nem negatív irányban változik a rezsi. 

Az állatokat várhatóan a nyugat-magyarországi határszakaszon is bevetik majd, mert félő, hogy a rezsi olcsósodása miatt keletkezett űrt drágább, nyugati rezsivel igyekeznek majd pótolni a feketepiacon.

25 KOMMENT

  1. Tisztelt Miniszterelnök Úr!

    Gratulálok a Miniszterelnök Úrnak a kutyák kiképzéséhez! Nagy szükség volt rá, mert sajnos még ma is rengeteg településen van MSZP-s vezetés! A nyugati határszakaszon amikor én fiatal voltam, még vasfüggöny volt, nem áramolhatott csak úgy be a kúttúrszenny meg a feketepiac! De sajnos Horn Gyula a hazaáruló MSZP-s társaival együtt lebontotta a vasfüggönyt, és az elmúlt nyolc évben védtelen volt az ország az imperialista gyarmatosítókkal szemben! Ezért is nagyon fontos, hogy április elsején minden igazi magyar elmenjen a Fideszre szavazni, és mindenki vigyen magával még egy embert! A párttal, a néppel együtt megvédjük azt, amit közösen felépítettünk! Nem leszünk gyarmat! Adjon isten a Miniszterelnök Úrnak erőt, egészséget, a kutyáknak jó szimatot!

    #grat #kúttúrszenny #hazaáruló #elmúltnyolcév #április1 #megvédjük #nemleszünkgyarmat #erőtegészséget

  2. tul keson es tul keves kutyat kepeztek ki, amugy is az ebay en mar lehet venni hordozhato rezsi emelot ( negy goliat elemmel megy, van pirosban es kekben )

    ertem en a kormany szandekat de ez keves, kulonben is GYURCSANY MONDJON LE – jaj bocsanat ez meg a regi lemez mindjart kicserelem – szoval az elmult nyolcev a hibas.

  3. amugy a nyugati rezsidémonok áskálódása miatt harcol
    Német Szilárd németjuhászokkal …

    nyilván vissza fog lyuk ezeket is foglalni és
    Magyar Szilárd magyarjuhászokkal válvetve fog harcolni….

  4. A rezsikereső kutyák ellen 20 rezsidugó macskát vet be az ellenzék. A macskák felismerhetőek a vernyákolásról és a füvön kaparó mozdulatokat imitáló technikájukról!

  5. A 2014-2015 tanévben a rendőrség fogja megszervezni és kiszállítani a tankönyveket! Ne lepődjetek meg, ha rendőrt láttok nagy kupac könyvvel a kezében, nem kezdtek el olvasni, csak szállítják a tankönyveket.

  6. Szagosítják a magyar villanyt, színezik a magyar vizet, buborékosítják a magyar gázt,
    mert kereskedelmi mennyiségben, óriási akkumulátorokban, lajtos kocsikban, traktorbelsőkben,
    meteorológiai léggömbökben viszik az osztrák, szlovák és szlovén bevásárló és spekuláns csempészek,
    a nekik már 40%-al olcsóbb rezsi alapanyagot. Jó, hogy a közös költségemet nem tudják elvinni.
    Az osztrák parasztok pótkocsis kamionokkal, Győr-Sopron-Ébenfurti tehervagonokkal hordják haza
    a szent magyar, áldott anyaföldet.
    A Dunántúl már 15 méterrel lejjebb süllyedt a tengerszinthez képest a négy évvel ezelőtt mérttől.
    Tűrhetetlen! Hajrá rezsikutyák! Hajrá Némethek!
    Hajrá kisunokám a szép új fekete bakancsodban, selymes, lódenos atilládban.

  7. A lelkes kutyaképzők és idomárok, a napkitörés ellenére folytatják áldásos, rezsivédelmi
    szempontból kiemelkedően fontos munkájukat. Ötletes módon, hegesztő üveget ragasztottak
    a homlokukra. Bravó! Ime, az ötletes, furfangos magyar elme ékes bizonyítéka.
    Ha meglátja a Főnök, azonmód elélvez, hölgyeim és uraim.
    A kutyus miért nem kapott egy szemüveget? Hát bele fog vakulni!
    Állatvédelmileg ez bizony helytelen. Az állatokat is védeni kell, nem csak a rezsit.
    Ja, hogy ez is a kiképzés része, szokja az óriási sikerek okozta nagy, tündérországi fényességet.

  8. Újabb, nemzetközi csempészbanda bukott le a sengeni határ virtuális drótkerítésénél.
    Rezsiharcra kiképzett kutyák szimatolták ki a hallatlanul gátlástalan, uniós bűnözőket.
    Alexander (SLO), Joschka (A), és Benesdeck (SK) zsákban hordták az occo magyar meleget a Zújpalotai
    Távfűtő Művekből, kihasználva a helyi harcosoknak, proligarcháknak, a szépséges térkövezés csodálata
    miatt megoszló, éber figyelmét.

  9. @kittrabi: “kereskedelmi mennyiségben, óriási akkumulátorokban, lajtos kocsikban, traktorbelsőkben, meteorológiai léggömbökben viszik az osztrák, szlovák és szlovén bevásárló és spekuláns csempészek” Psszt! Ugyanezekben az akkumulátorokban, lajtos léggömbökben, stb. aprólékonként Magyarországra csempészik Franciaországból Trianont. Még pár év és eltűnik Trianon, illetve hozzánk vándorol, és akkor hazánkhoz csatoljuk egész Franciaországot. Ez a mesterterv! Éljen a magyar-andorrai közös határ! Hazamegyünk Szent Ilonára!

  10. Úgy hallottam, hogy a rezsikereső kutyák rezsifüggők lettek.
    A keresés idomításához használt rezsiszámlák végzetes függőséget okoztak a szerencsétlen kutyáknál.
    Már nem csak kutyatápot számolnak el költségként, de thai masszázs szalon, elsőosztályú repülőjegy, futballstadion és két BKV szakaszjegyet is találtak az elkeseredett állatvédők a rezsiszámlák között.

  11. Mára virradóra, Magyarországon teljes területén lezajlott a hosszú rezsik éjszakája.
    Sorsfordító pillanatok ezek, nemzettársaim a történelem fura Urában!
    A százötven évre titkos Nemzet Rezsiharcosok és Vitézek Kúriája, a gépesített rezsikutyák bevetésével,
    elfogta és átnevelésre internálta az összes rezsit előállító és az Isten adta népet sanyargató vállalatok
    korrupt, profitmániás vezetőit, meghájasodott beosztottjait. A vállalatokat azonmód államosították, és élükre
    tervszerűen kiképzett, rezsispeciálista közmunkásokat állítottak. A baráti afrikai országokból 1,5 millió,
    önkéntes rabszolga érkezett, titokban, a magyarok iránti szimpátiától hajtva, akik ezentúl a rezsimunkát
    teljesen ingyen fogják elvégezni. Átveszik az egészségügyet, az oktatást, valamint a tömegközlekedést is.
    Megvalósul a demokrácia görögös, eredeti formája, mikoris, a rabszolgák ingyen melóznak, az okos nép
    pedig szabadon elmélkedik a tudományról, filozófiáról, nemzetről és a demokrácia mibenlétéről.
    Hajrá magyar demokrácia, hajrá magyar demokraták!

  12. Elkészült Újpalota és Csepel össze térkövezése, az összes szökőkúttal, kilátótoronnyal,
    univerzális emlékművekkel, diadalívekkel, egyiptomi obeliszkekkel, piramisokkal együtt.
    Mértani középpontjában egy kolosszális szfinksz másolat őrzi Rezsi Istent templomát.
    Most már méltó színvonalú, közvetlen kapcsolat létesült a két rezsicentrum között.
    Gumicsizma, és szolgálati Audi konvoj nélkül mehet Szilárd marsall Matyibához nyilvánosan
    beszámolni az évi 6 SZJh egységnyi rezsi megspórolásának.
    Az SZJh a rezsispórolás egysége, Szijjgyártó Péter 1 órányi fizetése. 1 Lh (Lőrinc óra) = 1kSZJh.

  13. – Polgártárs akarod tudni, hogy mi is az? A NER mindenütt van. Körülvesz minket, még most ebben a szobában is. Azt láthat, ha kinézel az ablakodon, vagy ha bekapcsolod a tévét. Mindig érzed, mikor munkába mész, vagy épp templomba, mikor befizeted az adót. Ez a világ mellyel eltakarják szemed elől az igazságot.

    – Az igazságot?

    – Hogy egy rabszolga vagy Polgártárs. Megkötözve születtél, mint mindenki. Egy börtönben, mely érzékszerveiddel fel nem fogható. Börtön az elméd számára.
    Sajnos, nem lehet elmondani valójában mi a mátrix. Látnod kell a saját szemeddel. Ez az utolsó esélyed. Aztán már nem fordulhatsz vissza. Ha a kéket veszed be a játéknak vége, felébredsz az ágyadban, azt hiszed amit hinni akarsz. De ha a pirosat és itt maradsz Csodaországban, és én megmutatom neked, milyen mély a nyúl ürege. Ne feledd, minden, amit kínálok, csak igazság, semmi több… (…)
    – A kéket kérem, … REZSICSÖKKENTÉS !!!!