Véget érhet az ingyenes tömegközlekedés, Teczár szerint a nyugdíjasok veszélyben vannak a buszokon.

201312-teczbkv.jpg

„Éppen két nyugdíjas barátommal utaztunk egy szórakozóhelyre, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy nekem kell buszjegyet vennem, ők viszont ingyen felszállhattak” – vázolta fel sajtótájékoztatóján a legújabb élményeit Teczár Szilárd, aki beadványával megszüntetné a nyugdíjasok ingyenes utazási lehetőségét.

„Látom a buszon, hogy amikor felszáll egy idős néni, a fizető utasok úgy néznek rá, mint valami árura, és úgy érzik, joggal várnak el bizonyos dolgokat a nyugdíjastól. Nem az fáj, hogy nekem fizetnem kell a szolgáltatásért, hanem az, hogy a nyugdíjasok tárgyiasítják magukat, kvázi” – részletezte Teczár, aki szerint karácsony táján úgyis mindenért fizetünk, és az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak (EBH) pedig épp üresjárata van, így tudnak az üggyel foglalkozni.

Teczár egyébként azt tervezi, hogy a rezsicsökkentés kérdését is ombudsman elé viszi – nem érzi ugyanis fairnek, hogy míg mások fűtésszámlája kevesebb lett, az ő szülei ugyanannyi pénzt kérnek érte azért, hogy ott lakhasson. Az ügyben Schobert Norbi is akart valamit mondani, de nagyon lekötötték az énekórák.

33 KOMMENT

  1. Még egy Szilárd! Ez is csepeli?
    Jövő héten a “Kutyát bevinni tilos”, az “Állatokat etetni tilos”, táblák azonnali betiltását követeli majd, és a gyerek jegyek, gyerek adagok ellen fog fellépni, mert ezek őt nagyon diszkriminálják.
    Méhet operáltat a vastagbele mellé, nehogy már csak a nők privilégiuma legyen a szülés.
    A megtermékenyítés a száján keresztül lehetséges, úgy hogy most már csak óvatosan, óvatosan, mert még úgy marad.

  2. A kormány megvédi a rezsicsökkentést és a nyugdíjasok utazási kedvezményét! A diszkimináció nem helyes, tiltsák csak be! De a nyugdíjas kedvezményre szükség van, mert az elmúlt nyolc évben sajnos nagyon sokat csökkent a nyugdíjak vásárlóereje! A fiatalok meg amúgy se szórakozni járjanak, hanem tanuljanak, hogy tudják majd szolgálni a Nemzeti Együttműködés Rendszerében a Miniszterelnök Urat!

  3. Nekem ez tetszik! Nem tartom fair-nek, hogy míg egy munkanélküli segélyen lévő, munkát kereső embernek ki kell fizetnie a teljes viteldíjat, addig egy 65 éves ember bárhová bármikor ingyen utazhat.

  4. Valóban, ez a Teca egyszer még politikus is lehetne, amennyiben ez a nyüzsgés egyébként is jellemző rá, de ha szerencsénk van, akkor csak celeb lesz belőle. Vagy a Heti hetesbe veszik fel.

  5. No, akkor holnap elindulok és kőrbe vonatozom az országot amíg lehet?DDD Busszal nem megyek, mert a sofőrök már edzenek hogyan rettentsék el a nyuggereket. Ma is egy letarolt egy fél utcát.
    Én birom a vicceket, de az ettől jobbakat.

  6. Gyerekek! Én egy embert nem szeretek: Sebestyén Balázst. De amikor azt találta mondani élő adásba, hogy ez a teczar(?) nevű gyerek buzi, no akkor nagyon igaza volt.

  7. “Teczár egyébként azt tervezi, hogy a rezsicsökkentés kérdését is ombudsman elé viszi – nem érzi ugyanis fairnek, hogy míg mások fűtésszámlája kevesebb lett, az ő szülei ugyanannyi pénzt kérnek érte azért, hogy ott lakhasson.”

    Váháhá! 😀

  8. TE Czár!
    Aki ilyeneket gondol, annak bizonyára nincs kellő élettapasztalata. A mi “czáratyuskánk” képére nézve nemcsak élettapasztalata nincs, de az ötletei alapján a bölcsesség-, és az emberség-osztásról is igazoltan hiányzott! Esetleg tornából is fel volt mentve, hogy jobban tudon EBH-ra gyúrni, mert eddigi munkássága neki és a hasonszőrűeknek MÉG NEM ELÉG!
    Biztos megfogant már az “atyuska” (vagy tanácsadói!) fejében a gyengébb adottságú újszülöttek megsétáltatása a Taigetoszon (esetleg -a költségek optimalizálása miatt- a Gellérthegyen, az anyák szülés utáni azonnali (köz)munkába-állítása, a 3 éves katonaidő visszaállítása, a házastársi eskü megszegőinek megkövezése, vagy a brüsszeli 8:1-es hazaárulók lefejezése…
    SZILÁRD meggyőződésem, hogy “atyuskánk” vagy provokátor, vagy ugyan kompnak készült, de egy genetikai hiba folytán nem komp lett

  9. jol van, sz@r lett, nademajd a kommentek feljavitjak!!!! :))

    eloszor is:

    az ugy hattererol tobbet tudni akaroknak: Teczar Szilard alakvalto ufo – munkanelkuli, a Quadrat 450 rendszerbol jott vissza nyugdijjasnak Magyarorszagra, mert a vilagegyetemben nem talalt helyet ahol 13.havi ingyenpenzt es ingyen utazast kapott volna eloleny – csak sajnos idogeneratorat rosszul allitotta be es nem 75 hanem 25 evessen lett ide teleportalva es most keseru a szolo. Tanulsag: soha nem szabad – naprendszertol fuggetlenul – a bucsubulin erjesztett gyumolcslevekbol tobbet inni a szokasosnal es nem baj ha az eloleny elessen megvalassza a nemet a foldon – kulonben lebuzizzak.

  10. masodszor:

    az ingyen utazas maradni fog amig kek szin es busz lesz a foldon. Ne feledjuk, Harry “DeadShoot” Lionhunter vilaghiru afrika vadasz es felfedezo irta best seller konyveben a “Hogyan fostam le a bokam legjobban” c fejezetben hogy legijesztobb elmenyt eleteben a mely kongoi esoerdok helyett a budapesti utcan elte meg, mikor egy valoszinutlen testalkatu ferfi ( mint kiderult Smuck Andor volt ) mogott felsorakozva szilaj vad hordaban, skala kopos reklamszatyorral felfegyverkezve nyugdijasokat latott amint kovetelik a 14. havi nyugdij bevezeteset. Reszletessen es hatborzongatoan irja le mikor elvonult mellette a tunteto tomeg, afrika vadonjaiban oroszlanuvolteshez szokott kemeny ferfi vonasai is megenyhultek percekre. Evekkel kesobb mikor 4centimeteres pengehosszu zsebkesevel vegzett kiseroi szeme lattara egy megvadult elefantbikaval a dolgot ugy kommentalta: ez vasarnapi mise volt ahhoz kepest mikor L. Belane kisnyugdijas utjat allta akaratlanul a tescoban az akcios zsomle fele vezeto uton.

  11. nem hiszem el, hogy egy csomó kommentelő egyet értene ezzel… Eleve gondoljatok csak bele abba, hogy a nyugdíjak milyen alacsonyak. Ezen kívül munkanélkülinek lenni kicsit más mint nyugdíjasnak, ne hasonlítsuk már össze a kettőt. Egy másik dolog, hogy én nyugodtabb vagyok ha az öregebbek inkább busszal utaznak ahelyett, hogy kocsiba ülnének, mert senkinek sem hiányoznak a balesetek.

  12. @Let’s go Pats: Nem arról van szó, hogy megérdemlik-e, hanem hogy megengedheti-e magának az ország. A nálunk sokkal gazdagabb nyugat-európai országokban is szinte sehol nincs ilyen utazási kedvezmény a nyugdíjasoknak, vagy ahol van is, ott is csak részben támogatott formában (pl. nem ingyenes, hanem 50%-os kedvezményt kapnak). A körülöttünk lévő országokban (Lengyelország, Szlovákia, Szerbia, Csehország, Románia, Ukrajna, stb.) pedig szintén sehol nincs ilyen nyugdíjaskedvezmény.

    A nyugdíjak alacsonyak, de az egész nyugdíjrendszerről való felfogásunk téves. Nem akarok cikket írni a kommentbe, de csak gondoljatok bele, hogy nyugdíj Magyarországon csak 1929 óta létezik. Előtte nem volt semmi. Abba is, hogy a rendszer fenntarthatatlan ilyen “magas” nyugdíjakkal is, mert egyre több lesz a nyugdíjas. Lehet hogy amit te és én befizetünk adót, hogy abból 200 nyugdíjas ingyen utazhasson, nekünk már nem fog ingyen bérlet jutni, amikor odajutunk.
    És igen, nekem is vannak nyugdíjas nagyszüleim, akik nem több százezres nyugdíjakat kapnak. De ez nem az egyénről szól! Pont az jelenti a felelősségvállalást, hogyha annak ellenére hisz valaki valamiben, hogy az neki vagy valakijének “fájna” és nem a saját hasznát lesi.
    Meg kellene reformálni a nyugdíjrendszert, a közigazgatást, az egészségügyet, még akkor is, ha ez sokaknak rövid távon nagyon fájna. Csak mivel többségében vannak az olyan emberek, akik kizárólag a saját (vagy közeli hozzátartozóik) érdekeit nézik, ezért ez elég komoly útjában áll a dolognak.

  13. @Let’s go Pats: @gibzin:

    komolyra forditva a szot:

    a vilag megvaltozott, nincs ingyenebed. Lehet kemenyen hangzik amit irok de azok a nyugdijasok akik ma kovetelik a tobbletjogokat a befolyt adokat ujraoszto tarsasagtol ( ertsd: mindenkori kormany ) tevedesben vannak.

    A nyugdij elismerese azoknak akik epitettek egy orszagot, biztositas oregkorukra. A mai nyugdijas generacio – kivetel a kiveteleknek – a 70-es, 80-as evekben szetlopta a gyarakat, nem zavarta el Kadar Janost az orosz tankjaival egyutt es szepen belesimult egy rendszerbe amit az orosz gaz es a nyugati kolcson tartott eletben.

    Koszonjuk.

    Ezert nem jar nemhogy 13.havi, hanem NYUGDIJ sem.

    Tetszettek volna tenni valamit a hazaert, a megalkuvo, gorenje/GMK/hetvegi haz vilag helyett.

    Most abbol ide jutottunk, kedves nyugdijasok, ha nem baj inkabb a fiatalokat kene tamogatni, maguk uljenek otthon es nezzek a gorenjet.

  14. @visszakettopadlogaz: Lehet, hogy ez még furábban fog neked hangozni, de sajnos pont azoknak van ezekre a kedvezményekre szüksége, akik megpróbáltak ellenállni a rendszerrel, és tenni valamit ellene. Ugyanis ezek az emberek akkor rendszerellenesek voltak és bármilyen jók is voltak abban amit csináltak, nem tölthettek be vezetői posztokat és nem így kereshettek sok pénzt. Én ha tehetem inkább adok mindenkinek pénzt, a csalóknak, hazugoknak is, minthogy inkább az a pár igaz ember pénz nélkül maradjon és megélhetési problémákkal küzdjön. És ez pont azért van mert nem szeretnék olyan világban élni ahol az igaz emberek járnak rosszul.
    Lehet hogy én vagyok eltévedve, de én én még tudok bízni ebben a világban és az emberiességben.

  15. Nem-e lehetne-e már fiatal korban kiszűrni a nyuggert, aztán időben “kikezelni”, aki hajlamos rá, azt már megszületni sem nagyni?
    Ezek a mai nyuggerek csak a sok szert hagyták itt. Olyan is a szép új világ.
    De ezek még csak hagyján.
    Az őket megelőzőek világháborút csináltak, kettőt is. Az igen, az valami.
    Ezek csak egy valamit basztak el, de nagyon: téged gyermekem.

  16. @gibzin: Az hogy reform kell a számomra is egyértelmű, viszont amilyen lépéseket, hoz ez a kormány az teljesen szemben áll azzal az iránnyal amit szerintem be kéne járni. Szerintem hatalmas hiba volt a magánnyugdíjpénztárak beszüntetése, mert az volt az egyik olyan opció amivel a jövőben kilábalhattunk volna a nyugdíjválságból. Ott mindenki úgy oszthatná be azt a pénzt, (és ténylegesen azt a pénzt amit nyugdíj címén levontak a fizetéséből,) ahogy szeretné és akkor senki nem beszélne arról hogy miért kevés a nyugdíja, mert ebben az esetben mindenki azt kapná vissza ami tényleg jár neki.

  17. El vagyok itt bizonytalanodva, piszkosul.
    Na mindegy, aki látja az arany bélcsavarodást, az úgyis átugorja, mint én a piros autót.

    Meg kéne még reformálni: katonaság, rendőrség, tűzoltóság, közlekedés, lakáshelyzet,
    ipar, kereskedelem, mezőgazdaság, oktatás, egészségügy, kultúra, pénzügy, külügy,
    belügy, hadügy, vallás, erkölcs, genetika, kisebbség, többség, árvíz, földrengés,
    kisbolygó, naprendszer, galaxis, benne persze a rezsiharccal.
    Aztán az ember megöregszik, és sugárban leszarja az egészet.

    Ha utazni akarok vazzeg, akkor ugrasztom a sofőröket, álljanak elő a Bőinggel,
    csak nem fogok szaros, mocskos vonattal menni a Riviérára csobbanni.
    Dugd fel magadnak az ingyen jegyet, meg a hatvanezer nyugdíjat.
    Dolgozzál hülye proli, a pofádat meg fogd be, vagy kirúglak a cégemtől.
    Itt van neked a szép új világ, ha nem teszik kezdj el harcolni ellene,
    ne legyél olyan tutyimutyi gorenje, mint az álkommunista őseid.

    Ha mindenki azt kapná, amit megérdemel, azok szerint akik ismerik,
    egy héten belül kihalna a magyarság, meg az egész emberiség.
    Csak a csecsemők maradnának életben, amíg éhen nem halnának.
    Megérdemlik, mert kódoltan, pontosan ugyan olyanok lesznek, mint a szüleik,
    de inkább rosszabbak. Rossz hír ez neked középkorú gerinckém.
    Mert rád már vadászni fognak, ha megéred.
    Százezret kapnak, ha leadják a hulládról levágott füledet.