A két éve nyeretlen Albánia ellen elszenvedett 2-0-ás vereség után tartott sajtótájékoztatót Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője.

U21 bajnai.jpg

Több szemtanú is meg tudja úgy-ahogy erősíteni a feltételezést, hogy a volt miniszterelnök tevőlegesen is hozzájárult az U21-es focisták rossz teljesítményéhez” – nyilatkozta a szóvivő.

Beszámolók szerint az edzéseken a magát hol gyúrónak, hol segédedzőnek álcázó Bajnai a szünetekben megszorító intézkedésekről beszél a fiatal sportolóknak, női és izomcsökkentő hormonokat önt a frissítőkbe, de látták azt is amint egy hatalmas, mobil satuval nyomja össze a focistákat miközben azok alszanak.

30 KOMMENT

  1. Selmeczi Gabriella pedig hozzátette: A FIDESZ választ vár az Együtt, a PM. az MSZP és a DK politikusaitól arra a kérdésre, hogy az elmúlt nyolc évben miért nem szereltek csengettyűket a labdákra annak érdekében, hogy a focistáink néha megtalálják azokat a mérkőzések alatt is.
    Szanyi válaszul közölte a sajtóval, hogy a csengettyűk kellettek a sapkáikra, és egyébként is a focistáink nem csak vakok, hanem süketek is.

  2. Sugárzik a képről, hogy mi itt a baj!
    Ilyen össze-vissza cipőkben naná, hogy nem tudják kivel vannak.
    Felnézni meg csak egy valakire szabad, Rá, a napistenre, ha felkel szotyizni.
    Egy csapaton belül öt alcsapat van: a piros, a sárga, a kék, a zöld és a fehér
    cipősök frakciója, na meg a kapus.Az mindig stikkes kicsit.
    A fekete “cipősök” máshol, másik stadionban edzenek.
    Na majd ők szétvernek mindent, és mindenkit. Szebb jövőnk lesz.
    Ezek itt szana szét húznak. Ezért nincs magyar foci. Pedig a foci az társas játék,
    nem tőrvívás.Szúrd ki, majd nem pattog! Könyörgöm, valaki szúrja már le!
    Egyedül nem megy, együtt meg úgyse. Csak 11 lehet, nem 14, ezt egy kapus is tudhatná.
    3011, talán addig összeállnak.
    A mezük sem egyforma, mind más számozású.
    Az egyiken fordítva van, mármint a nadrág meg a mez. Maga öltözködött.
    Apuci a pénzt számolta az edzőbának.
    A fű sem eléggé zöld. A zalbánoké ződebb. A kapufa…..hol a kapufa?
    Kimaradt a nemzeti projekmanager laptopjáról. Majd egykapuznak, a lejtőn.
    Lényeg az árbevétel, meg ami csurran-cseppen (ömlik) belőle.
    Kis stadion kis pénz, nagy stadion, nagy pénz. Ahány stadionod van, annyit érsz.
    Hódmezővásárhelyen lesz a viéágbajnokság. Majdnem mondtam miből.

  3. Tisztelt Miniszterelnök Úr!

    Hálásan köszönjük Önnek, hogy támogatja a magyar fotballt, mely nemzetünk felemelkedésének záloga! Ez a mostani vereség is azt mutatja, hogy nagy szükség van a támogatásra, mert az elmúlt nyolc év sajnos ezt is tönkretette, mint minden mást az országban. Adjon Isten Miniszterelnök Úrnak erőt, egészséget, sok energiát a stadionépítéshez!

  4. Nem is értem Viktor töketlenkedését ezzel a válogatottal.
    A hazai mérkőzések végeredményét minden további nélkül lehetne szabályozni az Alaptörvényben.

  5. Az objektív tényfeltáró cikket kiegészítve, azt is biztos forrásból tudjuk (Selmeczi Gabriella mondta), hogy Gyurcsány-Bajnai Gordon a Magyar-Albán meccsen az albánoknak drukkolt.

  6. @barli: Te el tudod képzelni, én még elvetemültebb vagyok: én még meg is tudnám érteni.
    Pusztán praktikus okokból: ha győztek volna, Orbán örömében (és a mi pénzünkön) azonnal építtetett volna egy 30ezres stadiont Baszombikszádon.

  7. @Dr. (cath.univ.) Adofizeto: Annak idején, orbánnak, a Magyar Királyságba,
    a szent Koronaária alá menekült albánokat nevezték.
    Csakazé’ hogy lássad a zösszefüggéket!
    Ők hozták az első szekér narancsot is Magyarországra, albán narancsot.
    Hoppoltpéterpál és Kumin Fernc mit mondott?
    De hol van Dzsíró, a szász?
    Ja, az májusban van, aztán megy a túrde francba.

  8. Következőt elhangzását vélelmezem még a kampány során: “A fidesz, de bátran kijelenthetem, hogy az egész jóérzésű magyar nemzet – ezen belül is több millió kisgyermekéért aggódó szülő – választ vár Bajnai Gordontól, hogy abbahagyja-e azt a több, 80 évre államtitoknak minősülő forrásból származó tényinformáción alapuló szokását, hogy brüsszeli barátaival stb. kisfúk kukijával játszik stb. Mert ha ez igaz, és miért ne lenne igaz, hiszen Bajnai Gordonról tudjuk, hogy kisfiúk kukijával játszik, az valóban maffiabaloldal. Isten, haza család.”
    Hangsúlyozom, én egyiket sem gondolom vagy állítom, Bajnai Gordonról.

  9. @ mindegy kinek:
    Képzeld el haver! Képzejjed csak el! (az ingyen van.)
    A magyar foci szarnyal, mint a képzelet! Majd .Egyszer. Csak várjá’!
    Várjá’, képzelegjél, higgyé’, mélyen.
    Még mélyebben. Szemed ki se nyissad. Ja, hogy nincs is.
    Szerintem direkt csinálják a fiúk, hogy lefagyjon a vigyor az arcáról.
    Másra ugyanis totál immunis. Csak ezzel lehet idegösszeomlasztani.
    Mindent bele! A faxomat is megkaptátok? Ötször?
    Mindegyik az ellenséges nyugaton fertőződik, kivéve persze, aki nem.
    Például, a Lugosi, az keletnek ment, az őshazát keresni. Megtalálta.
    Nem a Drakula. A Béla, az az Illés volt, a Zemtékából, ahol most a Tamás a komisszár.
    Hasonlít kicsit, mondjuk.
    Nem az Aquinói szent, hanem a Dajcslandi, a zűber allesz arbajter szökevény.
    Ez a nyírlugosi, ez a mi emberünk.
    Nem a polgármesteri hivatal. Azoknak minden útja romákba vezet.Járhatatlan.
    Ezé Kazahsztánba, a Bajkál-Amurba, Vlagyivosztokba. Már ott jáccik. Pókert. Orosz rulettet.
    Aztán hazajár nemzeti töréstesztelni.
    Esa ham mer, és a por se mik vogmuk nekiű.
    (forrás: Ómagyar Witner Mária Zita siralom, a lovastengerészet indulója)

  10. @deruyter: Ezt most jól kiírtad magadból. Mondhatnám, de nem mondom,
    legyen a te titkod.
    Vigyázzál, mert lehallgató programok figyelik az általad leírt kicsi testrészek előfordulását szövegekben, és hamar kiszállnak ismerkedni.

  11. @Dr. (cath.univ.) Adofizeto: Ne aggódjál, meglesznek a stadionok,
    ha cigánygyerekek hullanak az égből, akkor is.(kicsike micsodájukkal együtt)
    Mit gondolsz, mitől lódult meg a magyar GDP?
    Mondjuk, a környező nyomoroncoké, pardon, szövetséges tigriseké, naszádoké,
    kétszer, háromszor úgy nőtt, de arról nem kell tudniuk a zembereknek.
    Minek ízgatni őket? Elég nekik az igazság fele is.
    Azt mondta: a miénk lehet a környéken a legjobb. Majd. Egyszer. Várjál.
    Lefordítva: most nem az, a leggyengébb.
    Azért figyelni kell ám mit mond, de főleg azt, amit nem mond. Na meg a kezét is.
    Persze, ez érvényes ám a többi néphülyítőre is.

  12. @kittrabi: Azt hiszem, világviszonylatban is kuriózum lesz egy olyan ország, ahol egyszerre van jegyrendszer és minden faluban stadion.

    Eddig az EU-s pénzből orrba-szájba viacolorozásból volt a GDP, azt érezték az elvtársak, hogy valóban túlzás lenne egy második réteg térkő, szerintem így váltottak a stadionokra.

  13. @gipsz.jakab: Manapság bárki lehet magyar állampolgár, csak a Himnuszt kell elénekelnie. A kolumbiai drogbárók már érdeklődtek, hogy mennyiért lehet valakiből köztársasági elnök meg alkotmánybíró, mert nyugodt öregkorra vágynak.