A Demokratikus Koalíció New York-i tagszervezetének (DKNY) hivatalos bejegyzése után keresték meg az ügyvédek a párt vezetőjét.

gyurcsi_DK.jpg

A Donna Karan New York (DKNY) jogszerűen használt márkajelzés birtoklásáért (vagy mi a franc – a szerk.) pereli az egykori miniszterelnököt. Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz provokációja állhat a háttérben, mert ő teljesen jóhiszeműen jegyeztette be pártját a New York állambeli szimpatizásoknak és egyébként is inkább a Paco Rabane illatokat kedveli.

5 KOMMENT

  1. Nem hiszem, hogy Gyurcsánynak túl sok támogatója lenne a New York-i magyarok körében. De érdekes látni, hogy ő is beszállt a határon túli szavazatok hajhászásába. 2004. december 5-e emlékét azonban nehéz lesz feledtetni.

  2. Ja, ja. Gyurcsány Nevijorkban. És van aki komolyan veszi. Jó humora van hozzá.
    Viszont Áder tényleg kint volt Canadában, Torontóban.
    Ott koszorúzott és beszélt a Árpád-házi Szent Erzsébet magyar katolikus, házi jellegű
    plebánián, ahova Orbán elől menekülhetett, mert olvasta mit fog beszélni a Hősök terén.
    Ez persze csak a fedő tevékenység.
    Valójában a csávók után ment, vitt nekik egy dzsambódzsettnyi tüzifát, krumplit,
    meg némi pénzt a valutatartalékból, tudják kire kel szavazniuk tavasszal,
    különben hazatoloncoltatja őket.
    Az erről készült videót már feladták az MSZP sportügyi akciócsoportjának,
    hátha még egyszer beveszik a marhák.

  3. Azt hallottam, közbeszerzést hirdetett a TEK 5000 rózsaszín kiskosztüm, Louis Vuitton ridikül és magassarkú cipőre, miután meghallották, hogy a Készenléti Rendőrség milyen tökfödőt rendszeresített!:-))