Lazulnak a kampányszabályok, azon kívül, hogy valamennyi médium közölhet választási hirdetéseket, lehet majd ellenzéki képviselőkről pedofilos képet is photoshopolni.

odabasz.jpg

„Belemenősebb, keményebb kampányt szeretnénk, ahogy a Fradinál is megszoktuk. Szavazófülkébe szaladással, rugdosódással és szókimondó rigmusokkal” – emelte ki saját gondolatait szavai segítségével Kubatov Gábor. A pártok a plakátolás mellett a gyújtogatás, a tettleges becsületsértés és az emberrablás átmeneti legalizálását is támogatják.

Egyelőre csak két független képviselő ellenzi, hogy a bizonytalan szavazókból anális szexszel lehessen kikényszeríteni voksukat, így valószínűleg erre is lehetőség fog nyílni 2014-ben, akár velük szemben is.

15 KOMMENT

  1. A választás után a győztes visszamenőleg mégis büntethetővé teszi az említett tevékenységeket (kivéve a gyevi bíró), perek tízezreit helyezik kilátásba, 14 per tárgyalása meg is kezdődik, egy sikeresen befejeződik. Zuschlagot meg bevarrják, mert ő már úgyis hozzászokott.

  2. Az orális szexnek is meg vannak a kockázatai, mert például a fidesz szóvivő Gabriella fogsora olyan szinten bonyolult, mit azok a mondatok, amelyek elhagyják pici száját. Egy ilyen kócos fogsor maradandó sérüléseket is okozhat, bár ez az általa elmondottakra is csaknem igaz…

  3. Mondjuk azt is lehetett volna írni, hogy a kampányháború idejére a párttagokat Kalasnyikov gépkarabélyokkal fogják felszerelni, a pártok pedig törvényileg szabályozott mennyiségű harckocsit és egyéb nehézfegyvereket kapnak a honvédségtől.

  4. Közeledik a választási kampány. A politikusok keresik azokat a témákat, amejekkel a polgárok kedvében járhatnak. Egy közvéleménykutató – szerintünk nyilvánvalóan hibás – felmérése szerint a többség örömmel használja együtt a j és ly betűket

    Az ő támogatásuk megnyeréséért a kormány a következő alkotmánymódosításban további kettősbetűk bevezetését tervezi:

    http://www.facebook.com/irjpontosan

  5. @Sejehaj: “a többség örömmel használja együtt a j és ly betűket” A többség tanuljon meg thaiul, hogy még örömebben lubickoljon a nem kevesebb mint 16 t betű, 7 k betű, 6 p betű, 5 n betű, stb. színes élménygazdagságában!

  6. Ez itten a reklám helye??

    Törökországban több kamionon is láttam az “ODABASZ” feliratot. Miért kell itt egy török céget reklámozni??

    böktmb