Távirányítású robotszavazók adták le voksukat magukat hajléktalannak kiadó EBESZ megfigyelők szerint Baján.

201309-bajaival.jpg

A sokat tapasztalt szakértők arra lettek figyelmesek, hogy a szavazók az útburkolat felett lebegnek húsz centivel. „Voltam Ruandában, Szomáliában és a budaörsi Media Marktban is, tudom, mi a kemény helyzet, de ez még engem is meglepett” – vallott egy finn tábornok, Mika Hakipekki. Jelenleg még keresik azokat az álarcos kiteszörfösöket, akik magukkal ragadtak egy urnát, és azt a tízfős, őznek öltözött csoportot is, amely megevett 40 kiló szavazócédulát. „Szerencsére rendkívüli esemény nem történt, ha a fehér nindzsákat és az elefánttámadást nem számítjuk” – foglalta össze véleményét a választási bizottság egyik kormánypárti tagja.

A választás után rémhírek is terjedni kezdtek, MSZP-aktivisták állítólag agyonvertek egy indonéz férfit, aki gyomrában óvszerben rejtegetett Kubatov-listákat. Az indonéz férfi cáfolta az állításokat, emlékei szerint csupán „elesett”.

33 KOMMENT

  1. Veled anyád meg nem nyert semmit,amikor kiszart.
    Húú de nagy a para a baloldali szenny oldalakon.!!
    Nyugi szarevők..2014-ben is azt kapja a mocsok baloldali csürhe,amit Baján.
    Akár drónokkal,vagy anélkül.Bezzeg ha a libaszar,győzött volna a hibbantal,vagy a bikicsunájjal..aaaz tiszta lett volna.
    Fetrengjetek csak retkek.

  2. @Wagem: “Húú de nagy a para a baloldali szenny oldalakon.!!”
    Para inkább azoknál van szerintem, akik kétségbeesetten szállítják a cigókat a szavazásra, hogy megfordítsák az eredményt. Naugye.

  3. @kifordított nagyanyó:
    Azért,hogy bekapd a faszomat nyomoronc.
    Vicc blog…ja!!Te nagy állat.
    Az összes blog ami Fideszes választási csalásról ugat vasárnap óta,az is csak vicc..ugye fasszopókám?
    Csak a hozzád hasonló primitív egysejtű nem veszi észre a burkolt célzásokat.
    Persze értem én..az Uniós szuka kiadta a parancsot,hogy minden kormánypárti választási győzelmet meg kel kérdőjelezni 2014-ben is.Csalást kell ugatnotok.Akár egy jó kis vicc blogon keresztül is.
    Nos..ezt teszitek ti is ezerrel.
    Talpnyalók.
    De mielőtt még beindul az a nyomorult agyad,elárulom neked tanyasi.
    Beírásom vicc beírás.

  4. @Wagem: Te egyébiránt mitől vagy ilyen rossz lelki állapotban, mikor szárnyal a gazdaság, Magyarország jobban teljesít, csökkent a rezsi és a Fidesznek minden közvéleménykutatónál 2/3-a van?! Most kéne boldognak lenned és élvezni az életet.

  5. @Dr. (cath.univ.) Adofizeto:
    Biztos véletlenül a HírTV-ről az ATV-re kapcsolt, és közben kiesett az elem a távirányítóból. Mire sikerült helyrehozni a hibát, már a pszichológusa is kikapcsolta a mobilját, mert későre járt. Reggelre meg még rosszabb lett, mert a tudjukkikről álmodott egész éjjel.

  6. @Wagem:
    Az is lehet, hogy Lencsés István nicket és stílust váltott?
    Ezután ezt a stílust az Erkölcstan törzsanyagában tanítják majd a “Hogyan vitatkozzunk színvonalasan, és empatikusan vitapartnerünk érzékenységét is szem előtt tartva” fejezetcím alatt.
    Egyébként – hogy mindennek a pozitív oldalát nézzük – a fidesz kormányzása sokkal viccesebb, mint az unalmas maszopé, amire még rátesz az a műfelháborodás, amit híveik produkálnak.

  7. @room_101: Azért ő klasszisokkal jobb, mint Lencsés barátunk, aki alapból tagadja a HírCsárda őrült kitalációit, és itt meg is áll, mint aki jól végezte a dolgát. Történelmi pillanat volt, amikor a HírCsárda egyazegyben betett egy valós hírt (Fideszes elvtársak annyira elborultak), Pityu rutinból annak is nekiment!
    Wagem már átlát a szitán, hogy ezek az álhírek valójában ártani akarnak a Fidesznek. 🙂

  8. Milfajt_Ferkó

    Na ezért nem fogtok újból hatalomra kerülni mert azt hiszitek, hogy amnéziásak az emberek! Ezt a trükköt a likud-fidesz az mszp-től vette akik 94-2006 között az összes választáson alkalmazták!
    talán arról kellene mindennap cikkeket írnotok!

  9. Sajnos a szavazatokat nem tudták összeszámlálni, mert az urnabontás után hamuvá égett az összes.
    Az ismételt szavazásra költségtakarékossági okból nem kerül sor, mert a közvélemény-kutatók szerint úgyis mindenki a kormánypártra adta a voksát.

  10. @legeslegujabbkor: “Sajnos a szavazatokat nem tudták összeszámlálni, mert az urnabontás után hamuvá égett az összes.” Legfrissebb hír: nem hamuvá égett, hanem egy — mit ad Isten, igen! — Wagem nevű vak komondor szétszaggatta őket, mert Bajnai szaguk volt.

  11. @tobias2:
    “2010-ben Dániában bevezették az egyik legszigorúbb kutyafajták tartására vonatkozó tilalmat a világon. 13 fajtát már betiltottak, és további 12 fajta juthat erre, így összesen 25 fajta lesz tiltott a közeljövőben.”

    EBESZ megfigyelők szerint azonnali rendeletalkotással be kell tiltani az EU tagállamaiban az összes Wagem nevű komondort.

  12. Speciálisan magyar fejlesztésű drón a lungodrón.
    Valóban, ezek koncentrált, nagy pontosságú, tömeges bevetésükkel nyertek a fiatal,
    ízig demokrata, fülke-nemforradalmár-már de nagyon-rezsiharcosok Dél-kelet Baja-alsón.
    Ezek a biokinematikus lungodrónok azonban inkább hordozhatóak,
    mintsem GPS vezérlésű önjárók. Az túl drága lenne.
    Csak megfelelő kiéheztetés, kiszomjaztatás, és halálra félemlítés után üzemképesek igazán.
    Tudja ezt Cuba Tom, Fidel unokamajdnemhuga, és két igen szimpatikus, fegyenc kinézetű,
    amúgy tömegesen bizalomgerjesztő, értelmiségi libasintérje, K és J ügynök,
    akik született szittya csörszök.
    A képen nem a dróntelep látható, mert az 150 évre titkosítva van, mert tűzveszélyes

  13. Bukott magyartanárok és kényes hallású stilisztikai elemzők számára két javítást adok ki fenti hozzászólásomhoz.
    1. bevetésükkel helyett bevetésével.
    2. mert tűzveszélyes helyett tűzveszély miatt.
    Már megint elkapkodtam, mert odaég a pörköltöm.

  14. wagem, lencséspisti …. stb. hasonlók… két film ugrik be, Scott Prichard figurája a nincs kiút c. filmben, akik az utolsó pillanatig, kritikátlanul a lelke mélyéig lojális munkaadójához (akihez valszeg homoszekxuális vonzalom fűzi), majd amikor a végén vele akarják elvitetni a balhét szépen fejbe lövi magát. A másik film az “Erik a viking” ahol atlantisz királya és legbelső körei még akkor is skandálják, hogy “nem süllyedünk el” amikor a mindent elöntő víz már a nyakukig ér. A kritikátlan hit és a szolgalélek együtt éppen ellentéte a józan észnek és a méltóságnak. Ennyi.