Hazai pártok mellett számos civil szervezet is kapott támogatást a Soros-alapítványtól. Gluténérzékenyek, szervátültetett turisták és egy Alphaville emlékzenekar is az összeesküvés részesei.

201308-soross.jpg

A Heti Válasz tényfeltáró munkájának eredményeként kiderült, hova érnek még el a Soros-birodalom csápjai hazánkban. A Kerepes és környéke gluténérzékenyeit és laktózintoleránsait összefogó civilszervezet, tavaly 32.000 forint támogatásban részesült, ezzel is nevetségessé téve a Liszt-évet, míg a Tiszántúli Transzplantáltak Turista Egylete 100.000 forinttal gazdagodott. Ez utóbbi, nyilván az idegenszívűeket támogató gesztus is jól jellemzi a tőzsdemogul hátsó szándékát.

A Norvég Alapon keresztül jutott 58.000 forint a tápiószecsői Alphaville Emlékzenekarnak, amely koncertjein nyíltan a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kigúnyolását tűzte ki célul, többek között a Big in Japan előadásával, amely Matolcsy Györgyön ironizál. Ezen kívül az is gyanakodásra adhat okot, hogy az Alphaville maga is működik, tehát már a névadás is megtévesztő.

4 KOMMENT