Selmeczi Gabriella ezt tényekkel is tudja bizonyítani, amiket maga írt bele a Híradó adásmenetébe.

selmeczi.jpg

Selmeczi GabriellaEgyenlítő blog – Szóval ezek is komcsik” címmel rendezett sajtótájékoztatóján éles szavakkal bírálta az MSZP-t, ami nem elég, hogy ellenőrzése alatt tartja az egész magyar médiát, most már a „szegény kis” blogokra is rászállt. „Már megint ez a kommunista tempó, amikor fentről mondják meg, hogy mit kell írni, és hogyan. Számunkra ez tűrhetetlen. Reméljük, hogy Karas Monika, az NMHH új vezetője a maga kiegyensúlyozottságával meg tudja akadályozni, hogy megint szocialista elnyomás uralkodjon a médiában”.

Lapunk megkérdezte a szóvivőasszonyt, hogy vajon nem lehetséges-e, hogy más párt is beleszól szerkesztőségek munkájába, pl.: a Jobbik a kuruc.info-ba, a Fidesz a közmédiába, a KDNP pedig a Fülesbe. Selmeczi Gabriella közmédiát és a Fülest határozottan cáfolta, mint mondta „ezt tényekkel is tudom bizonyítani, amiket magam írtam bele a ma esti Híradó adásmenetébe.”

21 KOMMENT

  1. ugyan. a mediak szabadok. kizarolag fuggetlen hireket latunk/hallunk, mindenfele nyomas nelkul Pelda erre az uj egyesitett musorterv, ami 2014 nyaratol lesz ervenyes minden mediaban.

    6.00 – 7.00- Jo Reggelt Magyarok! Hirek, erdekessegek a fidesz haza tajarol.

    7.00 – 7.01 Napi aktualis Dakota kozmondas

    7.01 – 11.50 Fidesz negyedora

    11.50-12.00 Hirek

    12.00-12.05 Deli Harangszo eloben a Felcsuti Bazilikabol

    12.05-13.00 Hirek, erdekessegek a fidesz haza tajarol

    13.00-18.00 Roma Otperc – etnikai zenes szorakoztato informalis musor.

    18.00-19.00 A mai napon bevezetett uj adonemek ismertetese

    19.00-20.00 Hirek, erdekessegek a fidesz haza tajarol

    20.00-20.05 Esti Mese – kapcsoljuk a Gazdasagi Miniszteriumot

    20.00-23.59 Hirek, erdekessegek a fidesz haza tajarol

    23.59 – musorzaras, himnusz a felcsuti zeneakademiarol.

  2. @visszakettopadlogaz:
    ” himnusz a felcsuti zeneakademiarol. “

    Ez jóóó…
    Azért nem zeneakadémiát építtet Orvbán sok milliárdról , mert nem a vonós négyes tagjai borogattak autókat és nem a hárfások gyújtogattak 2006 – ban,…hanem a jó haverok , a fradi köménymag……

  3. A szomszédom nagy hangon hallgatja a Nemzeti Kossuth Rádiót a kertben. Amit a hírekből hallottam:
    – nőtt a gazdaság
    – szuperek a sportolóink
    – hasít az építőipar
    – Bajnai nem árulja el az embereknek a terveit
    – vége a meteorzápornak

    Szóval tényleg nem szólnak bele véletlenül sem, csupáncsak kiegyensúlyozottak…

  4. Könyörületességet kérek!
    Minden pártnak meg van a maga: szíjjártója, selmeczije, rogánja, stb… aztán törökzsoltikája és szanyikapitánya, harrachbarma, zsigája, megtért zsidaja a jobbiknak stb… stb.

  5. Én már sokszor gondolkodtam azon, hogy elég erős gyomor és vastag bőr kell egy ilyen meló ellátásához. Én nem tudnék annyi hülyeséget komolyan összehordani, félek, sok pénzért sem.