A fesztivál fő tripjei Jacko, egy tüzes sárkány és az apokalipszis lovasai voltak.

ozorai jacko.jpg

Több szemtanú egybehangzóan állítja, hogy látták Michael Jacksont Ozorán, fellépett, sőt, előttük állt sorba a kisboltban kakaós csigáért. Mások egy hatalmas tüzes sárkányról beszélnek, aki a készenléti mentőautóban aludt. A rendőrség emberei a tanúvallomások felvétele után pupillavizsgálatot tartottak és vért is vettek.

Az Ozorán használt illegális szerek után érdeklődtek a Sziget-jegynepperek is, ugyanis míg egy napijegy 14 000 Ft, addig egy LSD-bélyeg csupán 2-3000, vagyis akár egy hétig is lehetne valakinek olyan tripje, hogy kint van a Szigeten, és a Nagyszínpadon Jaggerrel együtt énekli a Satisfactiont.

Ez az opció ráadásul a főváros vezetésének áldását is élvezheti, hiszen ha a látogatók a Szigetet el tudnák intézni fejben, az nagyon sok környezeti ártalomtól megóvná a harmadik kerületet.

9 KOMMENT

  1. – Jo-e Jagger jéger joggingja Májkelre, vagy vese kell? A dzsekszonfájvját – kérdi Jáger
    a rácsos kiságyból, kacsába lógó fütyivel.
    Jáccik a Tompika.
    Fesd feketére vazzeg, mert ez nem akar megdögleni.
    Ki szotyiz-faksön köpdös bele Ozoraszerte? Csak nem a kan get no maga?
    Ájj, vagy lövöm a dekket, meg anyádat.

    Első tétel: Mert nagyon besüt a nap.
    Második tétel: van akinél nem kell, mert annyira sötét.
    Harmadik tétel: betiltották, mert balesetveszélyes.
    Negyedik tétel: mégsem balesetveszélyes, hanem tűzveszélyes.
    Ötödik tétel: Mégis engedik, mert csak önveszélyes.
    Bevejezetlen tétel: szimfonia?, kossuth?, malrboró?, munkás? – á, csak dezeti parasztok.

  2. Dezsavűm van.Nem öntöm ki, mert benne van a gyerekkorom.
    Ozorára hosszú hajjal, farmerban, nyakkendő nélkül, be lehet-e menni, vagy csak körlet tisztán?
    Ezek még azok a barmok? Mert dettó olyanok. És mindenben.Oroszok nélkül.Maguktól.
    Magyarország tényleg kimaradt a felvilágosodásból, és azóta is áll.

    Ez az a ház, ahol semmi sem változik
    Ez az a ház, ahol áll az idő.

    És van már új házmester is. És van hozzá szimpatizáns tömeg is. Lobogtatják is piszkosul a “párttagkönyvüket”.
    Miért kell ezeket is úgy utálnom, mint annak idején azt a sok gerinctelen párttagot?
    Biztosan én vagyok a hülye.
    Be is feküdtem a Hofi kórterembe, Dr. Kotász főorvos osztályára.Aszongya, reménytelen.