A magyar kormány által alapított díjjal letöltendő börtönbüntetés, vagyonelkobzás és nyilvános megaláztatás jár majd.

rui.jpg

A díjat azok kapják, akik gyámság alá akarják helyezni az országot vagy/és a Bajnai Gordon” – nyilatkozta Giró-Szász András kormányszóvivő egy kád lazacos medvecukor zselében fekve. Az elismeréssel járó megaláztatás kivitelezését a Magyar Televízió M1 és M2-es csatornája valamint a Petőfi és a Kossuth Rádió vállalta fél évig díjmentesen.

Ma délelőtt a Parlament Mága Zoltán-termében megrendezték az első próba-átadást. A díj tesztváltozatát egy-egy Schiffer András- és Ángyán József-hasonmás kapta. Az átadó Kövér László házelnök üdvözlőbeszédében több Jobbikos és LMP-s képviselőt is kitiltott az eseményről.

20 KOMMENT

  1. @Teremb ura: Hát mán de nem azért, de milyen az a “ellentétes érzelmű “? Mert én láttam sok félét aki fordítva vette fel a kabátját de az nem ellentétes érzelmű volt hanem hülye!
    A Tavares díjat meg én a Rogán Tóninak adnám aki rezsicsökkentésből vett a zasszonyának egy 2 millió Ft-os műbőr szatyrot magának meg egy 5 millió ft-os karórát ami kurva szarul néz ki de hát nem a formáját nézte hanem az árát! Állítólag a zasszony meg is sértődött s nem hajlandó hangosan pukizni a (be)retyón !

  2. A letöltendő börtönbüntetés minden napjára más-más NER-tag talál ki válogatott kegyetlenkedéseket (pl. Fidelitas induló hallgatása pihenés nélkül), és elkobzás után a vagyonokat ünnepélyesen szétosztják (nem a szegények között).

  3. Tisztelt dr. Tömjén miniszterelnök helyettes dr. úr! Ha megengedi, engedje meg, hogy önben a legnagyobb magyar keresztény és demokrata gyökeret köszöntsem. -Köszönöm. Ennyi? -Be tudna poroszkálni a rádióba? -Minek? -A Vasárnapi újság párás szemű hallgatóinak kellene megmagyarázni a hanyatló és válságban lévő Európa és a velük szoros szövetségbe lévő bel- és külmultik rezsiellenes összeesküvését, és az erre hozott un. Tavares jelentést. Mind a kérdéseket, mind a válaszokat már korábban megküldtük. -Szívesen, válaszolok, ha kell lóhátról, ahogy a mi derék magyar népünk, és az emberek mondják: a magas lóról; hiszen a szakmámba vág. Kérem, hogy csakúgy mint a Székelyföldön a drága székely testvéreinknél, szíveskedjenek abrakot készíteni, a díszmagyar mentémnek pedig megfelelő vállfát biztosítani. Természetesen drága miniszterelnök helyettes dr. úr. -Ugyanis a lovagolást már annyira megszoktam, hogy szinte a nyereghez nőttem. A parlamentbe is lóval megyek és a kedves Miniszterelnök úr pónilova mellett „parkolok”, hogy viccesen fejezzem ki magamat. Ugyanis a kedves miniszterelnök úr is újabban a lóhátamon szokott közlekedni, ha sürgős dolga akad. Tehát máris beügetek önökhöz a közszolga rádióba. Vissza a témára, az önök kérdéseire nagyon ésszerű és egyértelmű magyarázatokat fogok adni. Sorra veszem, először a rezsiellenes multi és a vele összefonódó EU-bérenc Tavares, valamint a Gyurcsány-Bajnai gárda rezsicsökkentést megakadályozó aknamunkáját. Ugyanakkor a a trafikhoz jutott, becsületben megőszült emberektől is irigykedve nézik a tisztességesen elharácsolt dohányboltokat. A másik nyomós érv, hogy amikor jobboldali kereszténydemokrata szövetségünk kétharmadot szerzett akkor, és azóta, emiatt Európában a balliberálisok szinte nihilista mámorban fetrengenek és aljas módon nemzetünk szuveníritását kérdőjelezik meg. A harmadik, hogy nevezett balliberális, kommunista, anarchista, zöld szövetség – a 68-as nemzedék utódjai – elővegye,valamint kritikai éllel ócsárolja a mi istenfélő és tagadó, becsületes és erkölcsi buktatóktól sem mentes feddhetetlen pártszövetségünket élén a mi dicsőséges és kedves vezérünkkel. De mi vele karöltve, kéz a kézen talp a talpon, a munka alapú társadalmat építjük. Mert Magyarország jobban teljesít és hüje Tavares!

  4. @bölcscsősz: Természetesen minden szavával egyetértek amelyekkel egyetért velem! …azonban és de felszeretném hívni becses figyelmét ,hogy ez az álkeresztény, énekes madarakat irtó, mű-horthy, fehér-ló baszó hazug és adócsaló egy-személyben csak egy pöcs a vöröshangyák bolyában !

  5. A hírből kimaradt a Magyar – bocsánat – Nemzeti Királyi Rádió 3-as (és talán további) csatornája, ahol “hírek” címszóval szintén csak propaganda-információk mennek.

  6. Tavares az ellen(fülke) froradalom fizetett ügynöke. A jelentés szövegét a rezsicsökkentés ellenes pénztőke ügynökei adták át neki vidrabőrbe csomagolva.
    És egyébként meg megmutatjuk nekik, felrobbantjuk az összes külföldi beruházást, de innen aztán nem visnek ki egy peták hasznot se. “Tavares, Tavares hüje buzi fosra les!!!” : P

  7. @deruyter: de ki az a “hüje fos” amire les? ….csak nem? Nahát? …még hogy fos azaz híg szar? Nahát?
    ….én nem is arra gondoltam ,hanem a másikra ….. na tudod arra, mert az tényleg egy fos! ….de ez is? Persze Én elhiszem!