A Ryanair takarékossági okokból drónok beszerzéséről döntött. A Liszt Ferenc repülőtér göngyölegraktárában tartott sajtótájékoztatót a társaság.

ryanair dron.jpg

A pilóták drágák, sokat isznak, teherbe ejtik a legolcsóbb stewardesseinket. Ezzel szemben egy drón nem vedel, ritkán kúr, és csak egyszer kell megvenni, mint egy rabszolgát” – mondta Broderick Cavanagh szóvivő, majd kiosztotta az újságíróknak a háztartási kekszes ajándékcsomagokat.

A Ryanair fejlesztői már dolgoznak az ún. utas-zip szerkezeten is, ami akár egy 140 kilós amerikai anyukát is kosárlabda méretűre tud tömöríteni.

Lesz egy palánk a gépen, így aki kifizeti a 45 000 forintos felárat, azt nem tömörítjük, és akár végig streetballozhat az utastársaival” – folytatta Cavanagh. „Zippeljük és cipeljük” – szól a Geszti Péter által írt új szlogen, ami még a részeg ír szerelőknek sem tetszett.

A távlati tervek között szerepel olyan fapados utazási lehetőség is, ahol egy nagyon olcsó repülőjegy áráért csak bizonyos végtagokat lehet a gépre felvinni, minden más feláras. A legolcsóbb a törzs-fej jegy, míg a legdrágább a business executive kategóriába tartozó törzs-fej-négyvégtag kombináció lesz. „Társaságunk felkészült a trükkös utasokra, így egy testhez legfeljebb 3 kéz és 4 láb tartozhat! A sziámi ikrek pedig utazzanak Wizzair-rel!” – zárta Cavanagh.

18 KOMMENT

  1. Kb. 10 év múlva ez a hír nem hírcsárdás lesz! 2015-től az USA-ban engedélyezni fogják a drónok használatát a teherszállitásban. A DHL és TNT már nagyon komolyan készül a változásokra. Ha teherszállításnál sikeresek lesznek a drónok onnan már csak egy lépés lesz a személyszállításban is használni a drónokat.
    A légikatasztrófák 98%-a emberi hibára vezethető vissza, így a drónok bevezetése sookal biztonságosabbá fogja tenni a légiközlekedést!

  2. A tisztán magyar tulajdonú, Ejryair (Ej ráér) légitársaság, réz vezetékből hajlítgatott “drótja”, spárgára kötve kering, a radarok által nem látható, alsó légtérben. A vasdrótból készült gépeket a rozsda marta szét.

  3. @F173: Én úgy tudom, hogy a drónok sem teljesen maguktól repülnek, csak éppen a pilóta nem a fedélzeten ül, hanem egy földi irányító helységben. Úgyhogy a személyzet munkabérén nem igazán, legfeljebb az elszállásolásán lehet majd spórolni.

  4. az a vicc, hogy ez szinte nem vicc.
    egyszer utaztam az átok rájenerrel, soha többé máskor.
    függőleges műanyag székek összezsúfolva, a lábtér 15 cm, folyton tele ordító ír csecsemőkkel és fékezhetetlen kisgyerekekkel, és ha esetleg a gépen mindezektől távol ülsz, akkor is b@sztatnak téged 15 percenként szendvics/üdítőárusítással (horror áron természetesen) vagy adakozz-az-ír-árváknak donation-nel. ANYÁTOK P-ját rájener!

  5. Az rendben, hogy kísérleteznek az utas-zip szerkezeten, de az érkezési oldalon nem fejlesztik tovább a Rarair leányvállalatot?
    @F173:
    Olyan megható vagy….
    Azokat is emberek tervezik és gyártják, szóval ennyit a lehetséges tévedésről.
    No meg, ha a fapadokat is rosszul gyalulják (emberek), lesznek továbbra is szálkák a seggekben.
    Viszont azokon a járatokon, ahol kiírják, hogy “képzett terrorista a pilótai”, ott utas még nem sérült.

  6. Olvastam, hogy a kellemetlen utasokat, hatszáz karakter hosszú jelszóval védve tömörítik és a jelszavat tartalmazó sajtpapírt 8000 méter magasból, a személyzet, rövid, de emlékezetes ünnepség keretében kihajítja a gépből.

  7. @Dour ®.: “Az rendben, hogy kísérleteznek az utas-zip szerkezeten, de az érkezési oldalon nem fejlesztik tovább a Rarair leányvállalatot?”

    Miért, te mit gondoltál, honnan szerzik azt a rengeteg kosárlabdát?