A kommentelők megosztása és a gyűlöletkeltés érdekében ByeAlex született a Szegedi Állatkertben.

zsirafalex.jpg

„A zsiráfra már lószar sem jött, nemhogy lájk, kénytelenek voltunk valami keményebbhez nyúlni, így jött az ötlet, hogy hipsztert tenyésszünk. A technikai részletekre nem térnék ki, de mindenkinek jó volt” – mondta el az intézmény nevét vállalni képtelen szóvivője.

ByeAlex a körülményekhez képest jól van, vele született az a három akkord, amelyre életében szüksége lesz és szemüvege is páramentes. A gondozók elmondták, hogy Alexet – akárcsak kedvesét – farkasok fogják nevelni.

114 KOMMENT

  1. Az igazság az, hogy egy paparazziás lesifotós elkapta, mikor ByeAlex
    a Miskóci Tudomány Egyerem Állattenyésztési Laboratóriumában, Diogenészt követve,
    elvonul rejtekhelyére, hordónak nézve a ott parkoló zsiráfot, mert olyan állat nincs is.
    Tehát mozgása nem kifelé, hanem befelé irányúl, és azért lábbal előre, hogy a művelet
    során meg ne fulladjon, kedvesen.
    A bent tartózkodó batátai, Tamás (az akvinói), Gáspár (I/III király) és Miklós (szantaklaus)
    már várják Sanyit (csomómentes) az emberi létezés aktuális kérdéseinek megvitatására,
    mielőtt a zsiráf megint szarni kezd, vagy fogadja tetemes méretű hímtaggal megáldott barátját,
    aki mindig beleköp a vitába, mint egy hülye troll.

  2. @Bakacsin: Az igen nagyon fontos, ami abból is látszik, hogy minden vasárnap meghirdetik a templomokban. Hét közben igekötőkkel megkötik, hogy el ne kóboroljon. A főnévnek van magához való esze, azt nem kell megkötni.

  3. Minden rosszban van valami jó. Most pl. az, hogy szegény megbélyegzett zsiráf (egy életen át hordozza magán a szerencsétlen ezt a stigmát), csak egyet kölykedzett. 2 Alex a 6 akkorddal már nehezen boldogulna és hallgathatnánk a kedveseim számot. Ha lehet választani, akkor jobb ez így és csak remélni tudom, hogy az állatkertben elég magas a kerítés 🙂

  4. @Lencsés István:

    Hanyszor mondjam mar hogy NE hazudj!!! Te is es ByeAlex is egy allat, ha tetszik ha nem. Bar Megnyilvanulasaidbol en inkabb a Gombak, vagy virusok koze sorolnalak, de mivel En nem te vagyok igy nem is hazudhatok Ugy mint TE ugyhogy maradtok allatok.
    Tisztelettel az anonim petesejtet megtermekenyito himivarsejt es egyebb testnedvek kevereke(mert ugy kulturaltan is le lehet irni Csak a szellemi kepessegek fuggvenye)

  5. @Agyturbina: 1 . Ékezetek hasnálatát tanuld meg . 2 . Én SOHA nem hazudom , veled ellentétben aki folyton . 3 . Az állatok nem tudnak internetezni , ezért SEM vagyunk állatok , a többi okot már fel sem sorolom , mert úgysem értenéd …. 4 . Miért zavar az igazság hogy geci vagy , ráadásul fosós anonim hm ? 😀 Szerencsétlen . 😀

  6. Szánalmas emberek! Egy kellemes egyszerű számhoz mégis hány akkordot akartok???? Gondolkozzatok már! Sülne le pofátokról a bőr hogy ennyire gusztustalan dolgokra pazaroljátok az időt. Biztos nagyon ráértetek..szerintem most sok mindenki szán titeket..egyszerű lények…

  7. @Evelin Tóth: Huh, namostan jól mekkaptuk!… Hát kérlek, a kérdésedre válaszolva: egy kellemes, eccerű szádhoz mi négy akkordot akarunk. De legalább három és felet… De ha tovább tetézed, akkor holnap már többet fogunk akarni!

  8. @Evelin Tóth: Gondolkodom, és rájöttem, hogy az egyszerű, kellemes szádat sem akarom, pláne ha még szerinted is gusztustalan.
    Az valóban szánalmas, hogy olyan sok mindenkit rávettél, akik tényleg nem lehetnek túl bonyolultak.

  9. @Lencsés István:
    Ha nincs Ekezet a billentyuzeten akkor nem hasznalhatom oket Ergo hazudsz, mert mar tudom hasznlani oket csak nincsenek. Rendben kedves gomba elvtars en mindvegig hittem inteligenciadban , DE TE Sikeresen bebizonyitotad ellenkezojet, hiszen ha nem Allat vagy akkor az I/Q a 0-val kell hogy egyenlo legyen. Tisztelettel az anonim Testnedvek egyike(kulonben a vilag legjobb foglalkozasa, mert orommel hagyod el a munkahelyed, es orommel erkezel)

  10. @Agyturbina: 1 . Ékezetek használatát tanuld meg . 2 . Nincs ékezeted ? :O Tehát divatmagyar vagy értem . 3 . Nem hazudok SOHA , veled ellenetétben . 4 . EMBER vagyok nem gomba , elvtársak meg már rég nincsenek , el vagy tájolva jó pár évtizeddel …. 5 . Az IQ – ról a helyedben nem beszélnék fosva , meg divatmagyarkodva …. 😀

  11. @Lencsés István:
    Latod Latod Megint hazudsz….Nem vagyok diszmagyar..Ausztral allampolgar szuletesi jogon, es Ausztraliaban nem arulnak ekezetes billentyuzetet, ezert nincs ekezet. A biologia konyvet olvasd el megegyszer: Allatok orszaga novenyek orszaga gombak orszaga virusok orszaga…ezek kozul en a gombara tippelnek, mert TE allitod hogy nem tartozol az Allatok koze, vagyis vagy akkor hazudsz amikor azt allitod hogy nem vagy gomba, vagy akkor amikor azt allitod nem vagy allat…Nincs menekves a logika az logika, bar lehetsz meg virus vagy noveny de egyiket sem deklaraltad ergo amig az ellenkezojet nem bizonyitod be addig hazudsz. Az I/Q meg egyertelmuen hianyzik hiszen akkor ismerned az alapfogalmakat pl mi az az allat(gyujtonev bele tartozik az ember is ergo ha azt allitom TE allat vagy akkor NEM hazudok, de ha TE azt allitod Nem vagy allat akkor hazudsz hiszen azt allitod Ember vagy, ami miatt a fenti csoport tagja vagy ha tetszik ha nem, Te kis hazudos)

  12. @Agyturbina:
    Es majd el felejtettem, Elvtarsak pedig vannak. Megpedig ha Teremb ura azt gondolja hogy te Allat vagy es Jomagam is azt gondolom Allat vagy akkor mi ugyan azt az elvet valjuk vagyis elvtarsak vagyunk. Konkret esetunkbe Te azt Vallod nem vagy allat En ugyan ezt vallotam( Hivatokzasi allap a Gomba) ekkor elvtarsak vagyunk.

    Tisztelettel az anonim Testnedv

  13. @Agyturbina: 1 . Ékezetek használatát tanuld meg . 2 . Én soha nem hazudok . 3 . Ausztrál nem vagy , divatmagyar vagy . 4 . Én EMBER vagyok . 5 . A tényt nem kell bizonyítani , márpedig én csak akkor írok mikor tényem van , szóval ezt IS beszoptad . 6 . Az alapfogalmakról a helyedben mélyes kussolnék anoniman fosva , írni nem tudva , és azt nem sejtve hogy állat nem tud internetezni , és állat és ember az két külön dolog , de ne zavarjon te szerencsétlen . 😀

  14. @Lencsés István:

    Meg mindig nem nyertel Hiszen TE hazudsz: Eloszor is EN jobban tudom hol szulettem es hol Elek mint TE, es ha ott Elnek ahol TE akkor Tudnek ekezetekkel irni.
    Az ember az Allatok orszagaba tartozik Igy akkor Allat vagy hiszen En is tudok internetezni sot az Egesz emberiseg azon halmaza amely metszete azon halmazoknak melyeknek egyike akik hozzafernek az internethez es masik halmaza akik ertenek is hozza es akarjak is hasznalni. Ergo az allatok halmazan belul egy kisebb halmaz foglal helyet melynek neve foemlosok, azon belul pedig egy meg kisebb ami Homo Sapiens Sapiens(modern felegyenesedett ember) nevre hallgat. Ergo Ha te Ember vagy akkor allat is hacsak nem olyan matematikai es biologiai ismeretekkel rendelkezel mint a Biblia, De azt hiszem hogy a Tovabbiakban Ha TE a bibliahoz hasonlatos Tenyekkel birsz akkor Tobbet nem reagalok mert Nem vagy Melto ra.

    Tisztelettel a Nevtelen Himivarsejt (es nem hazudok mert akkor meg nem volt nevem, Tudom TE kulonleges vagy es akkor is mar hivtak valahogy Szerintem ugy Hogy GECI)

  15. @Agyturbina: Ez nem a nyerésről szól , tényem van , azzal meg nem tudsz mit kezdeni , pláne fosva …. Én SOHA nem hazudok , ha ez nem jut el akkor ma ezen a blogon utoljára reagálok rád . Nem tudsz ékezetekkel írni , mert béna vagy , ha ez sem változik , akkor jön az első mondat . Az EMBER meg az állat az különböző , ezt is másodszorra és utoljára írom le , harmadszorra az általánosban is pofon járna , bár te ember sem vagy csak emberszerű lény …. A rólam kialakított véleményed , meg nem érdekel , mert hazugság .

  16. @Lencsés István: Kend meg még mindig nem tud központozni. Tanulja már meg!
    Vagy nem képes tanulni?

    Megint az lesz, hogy itt mindenki hülye, csak kend helikopter. Aki tud internetezni.

    eGy SzüNet poNt szünet NeM vagYok heliKOPter, MocSkoS AnomI geci szünet PoNT SZünet KeTtő szüneT PoNt szüNET Ne HAZUDJ FOSVA, te KIS ANOMI GeCi, MErt AMiT ÉN ÁLlítOk, AZ TÉNY, veled ELLENtétben szÜnet PONT SzÜNet Ha MEGINT hazudSZ FoSvA, akKKOR Ma MÁR nem REaGáLok Rád szüneT poNT szünet

  17. @Lencsés István:

    Bizonyitsa be hogy Teny all a mondandoja mogott, alkosson egy zongoranyi antianyagot majd egyesitse egy zongoranyi anyaggal, majd irja le a latottakat, Epitse meg a parlament 1:1 aranyu masat, a szeke alatt talal 2 doboz gyurmat, idezzen a 12 szazadbeli amerikai verset.

    Na a fentiek kozul tenyekre alapozva egyiket sem tudjuk megcsinalni igy nem allithato az ellenkezoje sem. Nekem viszont Tenyeim vannak amik azt mutatjak hogy a hazudsz. Hiszen Azt hazudtad hogy Diszmagyar vagyok pedig nem, azt hazudtatd nem tudok ekezetekkel irni amikor En tudok csak nincs ra lehetosegem, Es te meg mindig azt hazudod hogy nem vagy Allat, de bizonyitan inem tudod hiszen a Tenyeket lehet bizonyitani, DE TE nem tudod bizonyitani, Te foemlosok szegyene.

    Tisztelettel az Nevtelen himivarsejt.

  18. @Teremb ura: Tudok központozni , az hogy neked nem tetszik , nem az én bajom . 🙂 Az a hülye aki mondja . Én nem helikopter vagyok , hanem EMBER , te meg csak egy fosós , hazudozó , anonim geci , aki csak egy emberszerű lény . A helikopterek nem tudnak internetezni ( Tudom szófordulat , csak kurva gyenge és komoly dolgokhoz nem való ) ” …. eGy SzüNet poNt szünet NeM vagYok heliKOPter, MocSkoS AnomI geci szünet PoNT SZünet KeTtő szüneT PoNt szüNET Ne HAZUDJ FOSVA, te KIS ANOMI GeCi, MErt AMiT ÉN ÁLlítOk, AZ TÉNY, veled ELLENtétben szÜnet PONT SzÜNet Ha MEGINT hazudSZ FoSvA, akKKOR Ma MÁR nem REaGáLok Rád szüneT poNT szünet ” . Ezzel meg magadat égetted , mondjuk azt már rég megtetted , de legalább megint röhöghettem újra . 😀

    @Agyturbina: A tényt nem kell bizonyítani . Tanuljon meg ékezeteket használni . Nem fogok építeni semmit , a székem alatt nincs gyurma ( őjabb sokadik hazugság tőled , kurva gyenge iróniaként beállítva , de ironizálni komoly dolgokkal nem lehet . ) 12 . században még nem volt Amerika , ezt sem tudod , szerencsétlen . 😀 😀 Röhögök rajtad olyan szánalmas vagy . Egy anonimnak azaz neked SOHA nem lesz tényed . Divatmagyar vagy , nem díszmagyaer tanulj már meg olvasni IS . Én EMBER vagyok , te meg csak emberszerű lény .

  19. @Lencsés István: LOL. Te égsz itt egyfolytába’.
    A meggyőzhetetlen, önmaga felsőbbrendűségét hirdető ember vagy.
    De inkább autista.
    Én nem vagyok tévedhetetlen. Orbán Viktor sem az. Te főleg nem vagy az. Próbáld meg ezeket a tényeket elfogadni. Nehéz meló.

    Idézlek:
    “2 . Mondatvégére pont kell .”
    Tartalmilag helyes, nyelvtanilag nem. Azaz pontosan:
    2. Mondat végére pont kell.
    Próbáld elfogadni, hogy a magyar nyelv helyesírása a központozást úgy használja, ahogy az nem csak tőlem láthatod. Ha újságot írsz, tudhatnád.

    Legvégül érthetetlen, hogy más nyelvtani hibáit ugatod, de a magadét elnézed. Más szemében a szálka, magadéba’ a gerenda? nem feltűnő?

    Amúgy jó hogy vagy, meg írsz ide, feldobod a hírcsárda látogatottságát, és poénosságát. 🙂

  20. @Teremb ura: LOL ? :O Ez a szinted . Ezt tinik szokták használni , te szerencsétlen . 😀 Én nem égek , tényt közlök , a sok anonim gecinek ( köztük neked ) fáj az igaz , és ezért foglalkoztok velem , mert fáj az igaz . Senki sem tévedhetetlen , én sem vagyok az , amikor hibáztam , be is láttam . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . 🙂 Kötőszóval ( ha ) nem kezdünk mondatot . Nem írok újságot , tehát hazudsz IS . eígy EMBER nem tud ugatni , azaz újabb ( sokadik ) hazugság , ha ez nem változik , akkor ma utoljára reagálok rád . Szemben nem lehet gerenda ( tudom szófordulat , de az komoly dolgokhoz nem való ) , azaz megint ( MINDIG ) hazudsz . A poén rá is fér erre az oldalra mer itt az nincs .

  21. trolloló! @Lencsés István: Igen, LOL. Én sem szeretem, másutt nem is használom, de kendnél kénytelen az ember.
    Oké, nem ír újságot. Nem ismerem, lehet Torgyán József is, nem tudhatom. Messziről író ember azt ír, amit akar.
    Megint csak magáról ír bizonyítványt azzal, hogy ma már nem reagál. De holnap meg úgyis fog, szóval mindegy.
    Ember is tud ugatni, csak akarni kell.
    Végre leesett önnek, hogy néha, egy-egy ember szófordulatokat használ. Pont a komoly dolgokhoz való, bár igaz, hogy a kenddel való vita nem komoly.
    Utolsó mondatból hiányzik egy vessző.
    Az írásom középső, nyelvtani részére nem reagált.
    Már megint hazudni fogok, anonim geci módon, fosva:
    Ön tökéletes.

  22. @Lencsés István: Figyelj már nyelvtan (és egyéb) náci! Előbb a saját írásodat hozd a magyar helyesírás szintjére, mielőtt másokat vegzálsz!
    Csak néhány példa:
    A vessző előtt soha nincs szóköz.
    A zárójeles tagban a nyitó zárójel után, valamint a záró zárójel előtt nincs szóköz.
    “. eígy” nem egy mondat kezdés, értelme sincs, de ezt már megszoktuk nálad.
    Szóismétlés sem illő pláne egy mondaton belül.
    A szöveged szemantikai részét sajnos nem lehet elemezni, annak magyar ember számára értelme nincs.

  23. @Andrass9: Ilyen nincs hogy nyelvtan náci . Náci nem vagyok . ( Náci csak egy féle van , az aki német , másmilyen náci NINCS . ) Hazudj csak fosva . A rólam kialakított véleményed meg nem érdekel , mert hazugság . Én helyesen írok , az hogy neked nem tetszik , az nem az én bajom . 🙂 Én direkt írok így , okom van rá . Te nem vagy MAGYAR hisz se neved , és csak hazugságod van , ja és ember sem vagy , csak emberszerű lény .

  24. @Lencsés István: MI A JÓ HÁTBAVÁGOTT, GERSLIVEL SZEMBETÖLTÖTT, SÁRI NÉNI ÁLTAL KÖRÜLMETÉLT OKA VAN ÍGY ÍRNI? NEM MAGYAROS, SŐT, MAGYARTALAN, BASSZAMEG.

    Nem érdekel a politikai nézete, leszarom – bocsánat, fosom -, ahogy másét is. De hogy nem tud, vagy nem akar normálisan írni, az vérlázító. Az ilyen alulművelt és/vagy prosztó embereket be kéne zárni elmegyógyintézetbe, mert fölbasszák az ember idegrendszerét a holdba. TANULJON MEG MÁR NORMÁLISAN, MAGYARUL, A MAGYAR NYELVTAN SZERINT HELYESEN ÍRNI!
    Foglalkozom önnel, mert tudom, hogy nem direkt csinálja, csak hülye. Azokkal meg foglalkozni kell, mert különben önálló gondolataik lesznek.

  25. @Teremb ura: 1 . Csak a mondatkezdés a nagybetű , a tulajdonnevek , illetve ha valakit tisztel , az van nagybetűvel . Magyarul írok , az hogy neked ez nem tetszik az nem az én bajom . 🙂 Tudok normálisan írni , és úgyis írok . A műveltségről a helyében nem írnék alapdolgokat nem tudva , pláne fosva …. Az hogy felhúzod magad rajtam , az csak annyit jelent hogy fáj az igaz . 🙂 😉 😀 Én helyesen írok MAGYARul , veled ellentétben . Az a hülye aki mondja . Már most több az önálló gondolatom mint neked valaha lesz …. 🙂 😉 😀

  26. @Lencsés István:
    Van fogalmad róla, mennyi helyesírási hibát vétettél a fenti kis eszmefutatásodban (és úgy általánosságban, az összes többi kommentedben)?
    Ki kell, hogy ábrándítsalak: általános iskolában megbuktatnának ezzel a helyesírással. Nem személyeskedem, nem az ízlésem ellen való, egyszerűen szabálytalan.

    U.I.: Amennyiben egyre gyakrabban tapasztalod az ún. önálló gondolatok felbukkanását a kis buksidban, javaslom, ne állj le többet a gyógyszeres kezeléseddel.

  27. @Norinn: Kittrabi írta, hogy az egész falra hányt lencse. Nem törődik az építő kritikával sem, azt hiszi, hogy mindig Orbán Viktort támadjuk. És mint tudjuk, Ő szerelmes Viktorunkba.
    Csak magának sem meri bevallani. 😉

    Ennek ellenére megint szólok hozzá, hátha megérti.

    @Lencsés István:
    A magyar interneten, de a nemzetközin is, a nagybetű az, hogy valaki kiabál. Nézz utána. Tény, mert Te azt szereted.
    Igen, magyarul írsz, de roppant sok helyesírási és stilisztikai hibát vétve. Nemhogy érettségin, de igen, általánosban is meg kell az ilyet buktatni. Nem személyeskedés, tény, mert Te azt szereted.
    A fost megint megemlítetted, mert azt is szereted.
    Az igaz is fájhat, de az értetlenség még inkább. Ha bevallod, hogy diszlexiás vagy, akkor mindent el fogok nézni ezentúl, lefosom, mert azt te szereted.
    Szóval nem írsz magyarul helyesen, vagyis kikövetkeztethető, hogy a jó helyesírást nem szereted. Ellentétben a gecivel, mert azt szereted. De csak fossal.
    Az önálló gondoltaidról meg itt mindenkinek van sejtése. 😉 Csak vigyázz velük, ne kürtöld világgá, mert akkor még több anonim és nem anonim ember tart majd agyalágyultnak. 😉 De úgy látszik, Te ezt szereted.
    Feleségem, aki kedveli Orbán Viktort, azt mondta, hogy: “Nincs jobb dolgod, mint ilyenekkel – Terád értette – foglalkozni? Hagyd békén!”

    Ma olvastam, Woody Allen mondta. Tudod, az a fosós geci, de legalább nem anonim:
    “Soha ne vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal.”
    Valahogy ez mindegyik írásodnál eszembe jut. De én törekszem arra, hogy az embereket jobbá, értelmesebbé tegyem, úgyhogy megpróbállak a magyar helyesírásról meggyőzni, hogy hogyan is van.
    Kérlek, kicsit foglalkozz a helyesírásoddal! Köszönöm!

    ui.: Használtad már valaha a szöveged ellenőrzésében a Microsoft Word helyesírás ellenőrző gombját, az f7-es billentyűt? Egyszer próbáld ki, véletlenszerűen kiválasztva egy két korábbi, hosszabb bejegyzésedet ezen, vagy bármelyik blogon írottak közül. Ha már nekünk nem hiszel. Tudjuk, Te a Hírcsárdát nem szereted. Mégis nap mint nap olvasod.
    Ha linuxod van, azon is vannak hasonló műveleteket elvégző, magyarul is tudó szövegszerkesztő programok.

  28. @Norinn: Egyet se vétettem , a többdiplomás MAGYAR tanárom jobban tudja mint te . Két szakmám , érettségim van és diplomám , szóval erről IS ennyit . 🙂 😉 😀 Nem is tudnál személyeskedni anoniman fosva , hazudva , de azért próbálkozol mint a kutyák ( mert fáj az igaz ) az utóiratban ( A rövidítés szint alatti ) , de nem nagyon érdekel a rólam kialakított véleményed , ami hazugság .

    @Teremb ura: Én akkor írok nagybetűt ha mondatkezdés van , ha tulajdonnév , illetve ha tisztelek valakit . Neten kiabálni nem lehet , ez nem élő szó , azaz megint ( mindig ) hazudsz . Nincs helyesírási hibám , ezt a többdiplomás mAGYAR tanárom jobban tudja mint te . Van két szakmám , érettségim , diplomám , szóval erről IS ennyit . 🙂 😉 😀 A fos az ami a seggből kijön , ez alapdolog , de te ezt nem értheted …. A fosás az pedig lehet félelem is , azért vagy anonim . A KURVA GYENGE humorod nem érdekel , mert aki EMBER az komoly dolgokkal nem humorizál , de te nem vagy ember csak emberszerű lény . Nem nagyon érdekel az anonimok véleménye , nem anonimok meg itt nem nagyon vannak , mert fosnak . A te véleményed sem érdekel , lásd elöző mondat . Azért nem érdekel , mert hazugság . Én jobb , értelmesebb vagyok mint te , méghozzá körökkel . A rövidítés szint alatti . Ha ma újra ismételnem kell magam , akkor ma utoljára reagálok rád ezen a blogon . Csak reagálok , meg ha hazugság van akkor írok ide , pláne ha fpsva van a hazugság ….

  29. Nem tudsz magyarul írni helyesen, és ezt nem ismered be. Hivatkozol a magyartanárodra, a diplomádra, pedig egyiktől sem vagy igazán értelmes ember.
    Amiket én írtam, azok tények. Veled ellentétben, aki csak személyeskedsz: fos, geci, kurva. Ennyiből áll a blogolásod, illetve a politikai rendszer védelméből.
    Amiről én írok, az az, hogy nem írsz helyesen. Ez tény. Kérdezd meg az állítólagos magyartanárod. Ha szerinte jó, akkor visszaadhatja mind a 913 diplomáját, mint ahogy te is mind a 1024-et, ha szerinted is helyes. Ez a tény.
    Végül az, hogy viccelődnek az emberek a politikával, az szinte a legjobb dolog a világon. Így lehet őket elviselni, mert amúgy nehéz. Az, hogy Te máshogy gondolod, le van fosva, mert Te ezt szereted. Védjél csak mindenkit, de ettől még Te is lehetsz Kovács István vagy Strenkovinkovszy Béla is. Nem ismerünk, mert egy név nem jelent semmit az interneten a bolgokon/fórumokon. Ha Te bebizonyítod, hogy ki vagy, akkor talán előrébb juthatunk egymás megismerésében. Teneked kell előbb bizonyítanod, ez a szabály. Én addig pittyedázézok, mert szeretek.
    Szeva’!

  30. @Lencsés István:

    Meg mindig nem bizonyitottad a Tenyeidet, Szamomra ez feletteb erdekes fenybe helyezi igazmondasodat, hiszen a Tenyek barki alltal bizonyithatonak kell lennie. Ergo amit En allitok azt bizonyitani is tudom, hiszen a foldigiliszta egy allat es a Genomja 50% ban megegyezik a Tieddel, illetve az En genomommal, a Csimpanz genomja Tobb mint 95% ban megegyezik a human genommal(es bizonyitott tenyek barki szekvenalhatja a geneket es osszehasonlithatja az eredmenyeket) Es a csimpanz is egy allat, vagyis az Ember minimum 95 %-ban allat a bizonyitott tenyek alapjan igy Nem allithatod az ellenkezojet Tenyek Nelkul. A masik Nem Vagyok divatmagyar mert Kezzel foghato Bizonyitekom van arrol hogy nem magyarnak szulettem. Bizonyitekom van arra hogy Ausztraliaban Elek es nincs ekezetes billentyuzetem(mar a leirt karakterek amik megjelennek eme forumban bizonyito ereujek vagyis Tenyek) Es mivel En nem vagyok Anonim mert Nem lathattad a Szuletesi anyakonyvi kivonatomat Ergo akar hivhatnak igy is ergo ismetelten nincsenek Tenyek hiszen Teged is hivhatnak akar kis Pistanak hiszen senki nem latta a szuletesi anyakonyvi kivonatodat es egy fenykepes hivatalos okmanyodat egyazon idoben ugyhogy Mint TE anonim igy Neked nem lehetnek tenyeid, Vagyis Nekem Van igazam Es tenyeim amig az ellenkezojet nem Tudod hitelesen bebizonyitani.

    Elore is varom az alabbi postacimre a hiteles masolatokat az alabbi postacimre: 28A Pitt St Ringwood 3134 Ausztralia.

    Azok megerkezeseig sajnos egy hiteltelen anonim Fosva iro Hazudos Gecinek kell Titulaljalak Sajat Kriteriumaid alapjan Mert ha ezt Nem tennem akkor egy hazudos Anonim Geci Lennek Mint TE Amikor azt hazudod hogy Te nem vagy anonim Geci. Remelem Erted… 🙂

  31. @Agyturbina: 1 . A tény pont attól tény hogy nem kell bizonyítani . 2 . Tanulj meg ékezeteket írni . 3 . Az EMBER nem állat , te pedig csak egy emberszerű lény vagy . 4 . Divatmagyar vagy , mert magyarul írsz , de ausztrálnak hazudod magad ráadásul fosva . 5 . Az hogy Ausztráliában laksz ez még inkább bizonyítja a 4 – es pontot . 6 . Nekem ott a nevem , az hogy te nem hiszed el az nem az én bajom . 🙂 7 . Te anonim vagy , hisz nem Agyturbina van a személyidben . 8 . A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság . 9 . Ha hazudsz ( márpedig végig azt csinálod ) akkor legalább ne fosva tedd , köszönöm szépen . 🙂

  32. A Tenyt lehet bizonyitani, igy nekem nincs szemelyim amiben az szerepelhetne a nevem ami Agyturbinikusz, hiszen irtam hogy nem vagyok magyar, ha angolul irnek akkor divat angol lennek? En bizonyitani tudom hogy Ausztraliaban elek akar dokumentumokkal is, akar jelenletemmel ha meglatogatsz igy ala tudom tamasztani a tenyeimet. Nem hinnem hiszen nem vagyok angol, igy hazudsz, mert a szekelyek roman allampolgarok megis magyarul irnak. Teny attol teny hogy bizonyitast nyert, ergo forditva is igaz, vagyis hazudsz mert nem tudod alatamasztani/bizonyitani a tenyeidet amik ezaltal nem tenyek hanem hazugsagok igy a sajat felallitott ertekrended aljara sorolod sajat magad a hazugsagaiddal. Ekezetet nem szukseges kuldened csak a tenyeid alatamasztasara szolgalo dokumentumokat. Amig ez meg nem tortenik sajnos

  33. @Lencsés István:

    Idézet 1.
    ” Lencsés István 2013.06.13. 09:16:38
    ( Náci csak egy féle van , az aki német , másmilyen náci NINCS . )”

    Idézet 2.
    ” Lencsés István 2013.06.14. 23:13:13
    Én akkor írok nagybetűt ha mondatkezdés van , ha tulajdonnév , illetve ha tisztelek valakit .”

    Na most a NINCS szó akkor szerinted melyik?
    Tulajdonnév vagy a tiszteleted tárgya? 🙂

    Egyébként érdekes, hogy a magyar tanárod nem adja a nevét a hozzászólásaidhoz… 😉
    Valószínűleg úgy kellett javítania a dolgozataidat, hogy tudta, párttitkár az apukád.

  34. Rájöttem, hogy Lencsés hozzászólásai tulajdonképpen mágikus négyzetek!
    Bármelyik sorát vagy oszlopát olvasom, pontosan ugyanazt az értelmetlen görcsölést kapom eredményként!

  35. @Knapp75: Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . 🙂 Az egy kiemlés hogy eljusson , de hát mondjuk akinek nincs agya ahhoz nehezen jut el a tény …. A MAGYAR tanárom is adná a nevét csak ő feleslegesnek érzi hogy a tényt bizonyítani kell …. Az édesapám nem párttitkár …. , szóval ne hazudozz anoniman fosva .

  36. @reccs: Az a hülye aki mondja . Ha unalmas vagy , miért foglalkozol velem ? 😀 ja hogy fáj az igaz ? 😀 Azt meg tudtam már rég . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . 🙂 Magyar tanár . Ha nem érted , nem az én bajom ….

  37. @Lencsés István:

    ” Lencsés István 2013.06.14. 23:13:13
    Én akkor írok nagybetűt ha mondatkezdés van , ha tulajdonnév , illetve ha tisztelek valakit .”

    Ezért írtad a NINCS szót nagybetűvel. Szóval hazudozol itt folyamatosan porba fingva! Köszönöm szépen.
    Hja és a regisztrációnál félreértettél valamit! User nevet kértek, nem lúzer nevet.

    A többdiplomás MAGYAR tanárod feljelentését továbbra is várom!
    Lenne miről beszélgetnünk, esetleg a pályamódosításához adhatok neki tippeket.

  38. @Knapp75: 1 . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . 🙂 A nincs szót már megmagyaráztam miért írtam nagybetűvel , az hogy nem jut el , mert nincs hova az nem az én bajom . 🙂 😉 😀 Én SOHA nem hazudok , szóval ezt IS beszoptad . 🙂 😉 😀 Nekem ez a nevem , neked viszont nem mert te csak 1 fosós anonim geci vagy , aki csak egy emberszerű lény , és ráadásul duplán . Senki nem mondta hogy fel leszel jelentve , annyit sem érsz . 😀 Hát szerintem ha találkoznátok , akkor éltél volna utoljára , IQ szintje sokkal nagyobb mint a tiéd , és az hogy téged zavarnak a tények , attól még azok igazak , szóval újabb szopás , ahogy az egész életed az , azért fosol itt a neten is , mert csak egy szájkaratés SENKI vagy . 🙂 😉 😀

  39. @Lencsés István:

    Lencsés István 2013.05.30 10:30:33
    @Knapp75: 1 . A rólam kialakított véleményed ami hazugság nem érdekel . 2 . A többdiplomás MAGYAR tanárom jobban tudja hogyan kell idézni , mint te anoniman fosva …. 3 . Ezért fel fog jelenteni . : ” …. büfé-ruhatár szakos is …. ” .

    Na akkor most ki hazudik fosva?
    Feljelent vagy sem?

    A “nincs” szót meg értem, hogy miért írtad nagybetűkkel (nyilván kicsi a kukid), de azt is írtad, hogy csak akkor írsz így,
    “ha mondatkezdés van , ha tulajdonnév , illetve ha tisztelek valakit .”

    Szóval itt sem mondtál igazat.
    Ennyit arról, hogy te soha nem hazudsz. 🙂

    Mondjuk az a baj, hogy te 10 mondatot variálsz összesen, bármi is a téma, de akkora gyökér vagy, hogy még azokra sem emlékszel, így hiába szembesít bárki is az ostobaságoddal, hatástalan marad.

  40. @Knapp75: Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . 🙂 Én nem hazudok , és én nem fosok , ott a nevem , szóval te ne hazudozz . Az iróniád KURVA GYENGE ! ! ! + ! ( Gyengébbek kedvéért ezt azért írtam nagybetűkkel , hogy értsd , mert amint látom a szövegértés SEM megy ) . Minek írjak újat , ha ez sem jut el , mert nincs hova ? 😀 A rólam kialakított véleményed meg nem érdekel , mert hazugság .

  41. @Lencsés István:

    Te nyomi, szoktad olvasgatni a cunder.hu-t?
    Szóljál már nekik, hogy rosszul központoznak!
    Képzeld, azok a hülyék vessző előtt nem tesznek ki szóközt! 😀

    Na most feljelent a MAGYAR tanárod vagy sem?
    Ha nem kapok tőled választ, majd megkérdezem őt.

    Arról beszélünk, aki a székesfehérvári Mezőgazdasági- és Élelmiszeripari Szakképző iskolában tanított?

  42. @Knapp75: A rólam kialakított véleményed továbbra sem érdekel , mert hazugság . Ha ez nem jut el , akkor ma ezen a blogon utoljára reagálok rád . Jól központoznak . Én direkt írok így , okom van rá , és jól írok , akármennyire is fáj neked . A tanáromról már írtam , olvass és értelmezz .

  43. @Lencsés István:

    Persze, persze, nyomi, ne kábíts! Ez az életed, örülsz, ha valaki hozzád szól!
    Ha ők jól központoznak, akkor te rosszul.
    Okod van rá, hogy így írsz. Mi az ok?

    Egyébként a csajodat nem zavarja, hogy rendre rossz helyre teszed a vesszőt?

  44. @Lencsés István:

    Nagyon érdekes eset vagy, gondolkodom rajta, hogy könyv formájába szerkesztelek!
    Láttunk már elvakult fideszest, láttunk már ostoba trollt, láttunk már olyat, aki komoly sérülés nélkül nem úszta volna meg, ha az egojáról leesik az IQ-jára, láttunk már olyat, aki folyamatosan okosabbnak képzelte magát mindenkinél, láttunk két lábon járó komplexushalmazokat, láttunk már olyat, aki nem tudott helyesen írni, mégis magyarkodott, de így, mindezt együtt, ráadásul névvel felvállalva!
    Ez igen!
    A tevékenységed alapján te nem egy troll vagy, hanem A Troll.
    És hogy annyira hülye is vagy, hogy a nevedet is adod hozzá…
    Hát gratulálok.

  45. @Teremb ura: Mi van idegesek vagyunk ? 😀 Nem baj , még jobban röhögök . 🙂 😉 😀 ( Ja és megsúgom , kötőszóval ( de ) nem kezdünk mondatot , szóval ne oszd a nem létező eszed . 🙂 😉 😀 😀 😀 + 😀 )

  46. Nyomika!

    Elég sokunknak lesz jókedve, ha ránézünk a fotóidra! 🙂
    Köszönjük!
    A hozzászólásaidból is látszik, hogy győztes típus vagy, de akinek ez sem elég, íme a bizonyíték:
    http://www.facebook.com/photo.php?fbid=477363495634881&set=pb.100000837038779.-2207520000.1371982521.&type=3&theater

    Azért vigyázz, mert ha kiderül, hogy rossz segget nyaltál, akkor könnyen előfordulhat, hogy a fejedet egyszer egy nemzeti dohánybolt kirakatrendezéséhez fogják használni! 🙂

  47. @Lencsés István: Nem vagyok ideges, csak tényt közöltem. Nem tudsz helyesen írni, és nyomatékosítottam a te értelmi szinted szerint.
    http://www.e-nyelv.hu/2011-01-19/kotoszoval-torteno-mondatkezdes/
    Olvass is, ne csak magadnak találj ki ősi mítoszokat, továbbá nem írtad még le – csak azt, hogy OKOD VAN RÁ – , hogy miért is írsz magyartalanul. Ilyen például a pont és a vessző rossz helyre tevése is. Vedd fel a szemüveged, ha olvasol, és ha írsz is. Köszönöm!

    Tegnap pittyedáréztam. Te nem akarod megtanulni?

  48. @Teremb ura: Ideges voltál , azért káromkodtál , tagadd , annál szánalmasabb vagy , még jobban röhögök rajtad . 😀 🙂 😉 Anonim vagy , azoknak SOHA nincs ténye . Én tudok helyesen írni . A link nem tény . Én MAGYAR – ul írok . Jó helyre teszem a pontot , meg a vesszőt , az hogy ez neked nem tetszik , az nem az én bajom . 🙂 😉 😀 Szemüveges vagyok , mindig fenn van a szemüvegem . Ilyen nincs , hogy . : ” …. pittyedáréztam …. ” .

  49. @Lencsés István: “Troll névvel nem lehetek .” Maga nem hogy nem lehet , hanem nincs is . Maga egy nem létező imposztor , aki azt játssza, hogy van . Maga négy virtuális macska , amelyek közül a negyedik összevissza odapermetezett = ; írásjelekkel ! zavarja a : % harmadikat , aki figyeli . hogyan játszik egymással az első kettő # Ћ

  50. @tobias2: Ja , még azt elfelejtettem megírni , hogy Önre találták ki a nemlétező психоиднина szót, amely a szanszkrit อนาคตทางจิตวิทยา (Xnākht thāng citwithyā) szóból származik , és magyarul pszichofutura imperfecta . Ha társaságban ezt megemlíti és partnerei üveges szemmel fogadják , hivatkozzon rám .

  51. @tobias2: Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . 🙂 Én létezem , veled ellentétben , mert tobias2 nincs személyiben , szóval hazudozz csak , még jobban röhögök . 🙂 😉 😀 Én EMBER vagyok . A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság , és ráadásul ezt sem vállalod névvel , csak fosva , mert egy gerinctelen pöcs , emberszerű lény . Macska hogy lehetnék ? :O 😀 Állatok nem tudnak internetezni , ennyire hülye is csak te lehetsz . 😀 😀 Sírok már a röhögéstől . 😀 😀

  52. @Lencsés István: Kedves barátom! Mi nem létezünk, sőt, fosok is vagyunk. Ennek ellenére vitatkozol velünk, pedig mi nem is létezünk. Ha ez így van – márpedig ezt állítod -, akkor viszont bolond vagy, mert olyanokkal vitatkozol, akik nincsenek. Tehát mi a képzelt barátaid vagyunk, azaz mégis a barátaid vagyunk, vagyis hogy én is, pedig nem vagyunk barátok szerinted.
    Na, gyere, ne pityeregj, megmutatom az igaz magyar helyesírást, kisírhatod magad a vállamon, aztán együtt csingerálunk hajnalig egy tüzes balatoni romkocsmában, Kárpátiára és Abbára, miközben elkortyolunk némi tüzes vizet. Ebből enyém a víz. 😉

  53. @Teremb ura: A minőségemről nem egy fosó anonim geci véleményére fogok adni , pláne hogy tudom milyen a minőségem …. Tudok helyesen írni , és szöveget is értelmezni , hisz még téged is megértelek . 🙂 😉 😀 Nekem dipplomám van , szóval még hazudsz is , de használd ki , sokáig így ebben a formában már nem teheted meg . 🙂 😉 😀 Nekem egy anonim aki nem ember ( azaz te ) SOHA nem lesz a barátom , ha ezt nemjegyzed még és továbbra is hazudozol , akkor ma ezen a blogon utoljára reagálok rád . Én nem vitatkozom , én tényt közlök , amit titeket anonimokat zavar ( azaz fáj az igaz ) és kötözködtök , én meg reagálok , és közbe könnyesre röhögöm magam rajtatok 😀 Nem állítom hogy nem léteztek , azaz megint hazudsz . A rólam kialakított véleményed sem érdekel , mert az IS hazugság . Én tudok MAGYAR – ul helyesen írni .

    @Lencsés Péter: Én nem vagyok fos anonim geci , ott a nevem , szóval ezt beszoptad . 🙂 😉 😀 Múltkor még a testvéremnek állítottad be magad , most meg már szálljak le ? 😀 Ebből IS látszik hogy te is egy anonim geci vagy , akinek fáj az igaz , és ezért megpróbálsz lejáratni , úgy hogy használod a vezetéknevemet , de próbálkozz csak mint a kutyák , akik ismernek ( nem holmi anonimok mint te ) azok tudják milyen jó vagyok , más anonimok véleménye meg nem érdekel . Szóval folytasd csak , én még jobban sírok a röhögéstől mennyire szánalmas vagy . 😀 ( Testvérem van , de egyik sem Péter , szóval újabb ( sokadik ) szopás . ) 😀 😀 😀 + 😀

  54. @Lencsés István:
    “Én tudok MAGYAR – ul helyesen írni . “
    Ha majd megtanulsz helyesen, az érvényes magyar helyesírás szerint írni, akkor fogok reád reagálni.
    Vagy nem akkor, de a magyarázkodásodra felesleges energiát pazarolni.
    Csak ennyit a végére: A dipplomádon meg még gondolkozz kicsit. 🙂

  55. Valóban elgondolkodtató a hasonlóság:

    “2013. június 25. | 12:36
    zozov

    CSUCSU : A nácik még most is Németországban vannak , de azért hazudozz csak . 😀

    TITOKZATOSIDEGEN : Mi lenne akkor ? :O 😀

    MADDA : Itthon is népszerű az alaptörvény . A rezsicsökkentést aki nem írja alá , az szimplán hülye és nem magyar .

  56. @Norinn:

    Vagy Lencsés István a ZOZOV imitátor…
    Melyik volt előbb? A tyúk vagy a tyúkszar…

    Ami még könnyen előfordulhat, hogy mindkettőjüknek ugyanaz volt a MAGYAR TANÁRA!
    Vagy éppen ZOZOV maga az emlegetett tanár… 😀