“Az ilyenek miatt teremtettem az emberiséget, mint Viktor” – nyilatkozta ki lapunknak Isten.

201305-ist.jpg

Hírcsárda: Köszönjük, hogy ismét elfogadta meghívásunkat! De miért van Önön ez a rozmár jelmez?

Isten: A múltkori interjú után többen rossz néven vették, hogy olyan kitárulkozó voltam a magánéletemmel kapcsolatban, ezért most szeretnék inkognitóban maradni. Kérem, a nevemet se írják le!

Hírcsárda: Rendben.

I.: Köszönöm.

Hírcsárda: Orbán Viktor most múlt el 40 éves és mindenki úgy köszöntötte, hogy “Isten éltesse Orbán Viktort”. Hogy van Ön ezzel?

I.: Kértem, hogy a nevem ne kerüljön említésre! Vagy talán nem hiszi el, hogy valódiak ezek a rozmár fogak?

Hírcsárda: Bocsánat, értem. Szóval, az a kérdés, hogy Ön élteti-e Orbán Viktort?

I.: Tegyünk helyre egy kérdést. A kétharmadot én teremtettem, tehát nem a népnek, hanem nekem kell hálásnak lennie Orbán Viktornak. De úgy látom, jól döntöttem. A rezsicsökkentésnek kifejezetten örülök. Tudja mennyibe kerül haviszinten kifűteni a Mennyországot? Meg a villám sem két fillér, úgyhogy minden megtakarítás jól jön.

Hírcsárda: Tehát akkor kimomndhatjuk, hogy Ön kedveli Orbán Viktort.

I.: Azt hiszem, igen. Bevallhatom, az ilyenek miatt teremtettem az emberiséget, mint Viktor. Csak az a libás ügye ne lett volna … De hát senki nem lehet tökéletes.

Hírcsárda: Libás ügy? Nem lehet, hogy összekeveri valakivel?

I.: Azt mondja, hogy tévedek??? De hisz én vagyok Isten. Izé, én vagyok I.! Én tévedhetetlen vagyok!

Hírcsárda: Ne haragudjon, nem akartam megkérdőjelezni a kompetenciáját, de libás ügye Bajnai Gordonnak volt.

I.: Ja, igen, na akkor őt éltetem. Róla beszélünk nem? Várjon! Tudom már, melyik a Viktor. Na annak lebasznék egy sallert, csak ebben a rozmár jelmezben olyan nehéz mozogni!

Hírcsárda: Köszönjük az interjút!

59 KOMMENT

  1. Ha Örkény szerint Einstein is, akkor….
    “Albert Einstein felállt, leszámolta a pénzt, bőséges borravalóval megtetézve. És így szólt, a világ legszerényebb mosolyával:

    — Uraim! Albert Einstein tévedett. Isten velük.”

  2. A Rozmárok Istene tiltakozik a fennhatósága alá tartozó állatfaj egyik ártatlan egyedének aljas célból történő leölése, tetemének kipreparálása, hiábavaló gyalázása, mutogatása miatt, különös tekintettel, hogy azt egy másik állatfaj istene teszi, nagy nyilvánosság előtt.
    Feljelentést tesz az Istenek Intergalantikus Szövetségénél, és a KOMINTERN-nél, valamint Kövér Szent Lászlónál, a szimpatikus bajúszú, ügyeletes büntetőnél.

  3. A nyugdijbiztosítási Főigazgatóság nyilvánosságra került határozata alapján,
    Orbán Viktor azonnali hatállyal jogosult, sőt köteles, korhatár előtti ellátásban
    részesülni. A 16 hónap szolgálati ideje, és az alatt kimutatott jövedeleme alapján
    havi 12 554 Ft ellátásra lenne jogosult, de egye fene, kap 47 000-et.
    Jár neki még a szokásos vasuti kedvezmény, és a nyugdijas BKV bérlet, ami sajnos
    a Felcsuti Közlekedési Vállalat helyi járataira, Stadion – Orbánháza,
    Stadion – Puskás Emlékhely (Orbánháza alsó) viszonylatra nem érvényes.
    Az ellátás alatt semminemű egyéb kereső tevékenységet, és közfunkció
    ellátást nem folytathat, hála a jó Istennek.

  4. @dtatar: Nekem egy énem van , mindig azt mutatom . Nem tud nyíltan beszélni . Én hiszek Istenben . Én IGAZI MAGYAR vagyok , veled ellentétben …. Ilyen nincs hogy . : ” …. komcsi …. ” . A rövidítés szint alatti .

  5. @Lencsés István: A magyar emberek ismerik a szóköz helyes használatát*. Isten pedig nem azért teremtette a szóközt, hogy állandóan azt használd. A nagybetűt sem.
    Köszönöm, hogy elovasott!
    Egy hívő

    (*: Így is írhattam volna: Intelligens ember jól használja a magyar nyelvet, mindenki másnak kötelező.)

  6. @Teremb ura: Én direkt írok így , okom van rá . Anonim nem lehet hívő , mert hogy egy anonim nem ember csak emberszerű lény , szóval ezt IS beszoptad . Te se intelligens nem vagy se ember , én intelligens is vagyok és EMBER is . 🙂 😉

  7. Na, azt magyarázd meg, hogy anonimként miért is nem lehet hívőnek lenni? Úgy írok a világhálóra, ahogy akarok, elvégre jogom van hozzá. Az, hogy Te Lencsés István vagy, nem hiszem el, mert ugyanúgy lehetne a neved Felcsúti Ivó is. Nincs rá bizonyítékod. 🙂 😛
    Annak gondolsz, aminek akarsz! Nem bizonygatom, mert neked minek. Az a Te formád. Az állandó személyeskedés meg már csak hiányozni fog, ha megunod az ideírogatást, kedves Mogács úr.
    Végül: Látom, mostanában a szopás is bejött a szókincsedbe. Sűrűn találkozol vele, mi? O-óóóó! 🙂

  8. Közeleg az árvíz Budapesten!
    Orbán Viktor maga vezényli az alsó rakpart és az árterületek evakuálását, ugyanakkor Fricc Tamás a Békemenet támogatásáról biztosította a kormányfőt és a Parlament szárazabbik oldalához hívta vasárnap délutánra a híveket, hogy közösen segítsenek a miniszterelnök úrnak ejakulálni.

  9. Fricc Tamás:

    Amint megtudtuk, milyen nagy a baj, egyből nekiláttunk a szervezésnek.
    Szomorú, hogy a balliberális kormányok idején lehullott csapadék most okoz árvizet, erre kötelességünk emlékeztetni az embereket.
    Ha meg ejakulálni kell egész Budapestet, mi segíteni fogunk!

    Baráti adományokból működő házinyomdánkban már készülnek a nagy nedvességszívó képességű Bajnai-Gyurcsány óriásplakátok, amelyekkel teríteni fogjuk az alsó rakpartokat.

    Lengyel barátaink már jelezték, hogy vasárnapra ők is itt lesznek, viszont ezúttal lemondtak a különvonatról, így most repülőt küldünk értük.

    Civilként ennyit tudunk hozzátenni az árvíz elleni védekezéshez.

  10. @Lencsés Pistike: 1 . Nincs fiam , szóval ezt beszoptad . 😀 2 . SOHA nem voltam részeg . 3 . Az inteliigenciáról a helyedben nem beszélnék , aki csak azért hoz létre egy nicket mert fáj neki az igaz . 😀 🙂 😉 4 . Én SOHA nem lopok , azaz újabb hazugság te fosós csaló anonim geci .

  11. Random Lencsés-generátort kellene készíteni.
    Lenne benne sok-sok szóköz, aztán még egy kis szóköz. Továbbá toldalékolt és/vagy helytelenül leírt formái a következő szavaknak:
    fos, hazugság, anonim, fos, geci, ÉN, szopás, fos, SOHA, fos, MINDIG, ember, fos, MAGYAR, fos, szopás, direkt, ok, fos*.

    Ezen felül lehet bárminemű személyeskedő szó, ami passzol köretként a lencséhez.

    Hihetetlen ez a doktor Mogács, hogy kampányol itt is az MKKP-nek, mi? 🙂

    *: Ha valamit kihagytam, nyugodtan lehet pótolni. 🙂

  12. @Lencsés István:

    Hozzád mostanában vezették be a netet, igaz?
    Ez magyarázná, miért nem ismered a fórumos normákat és kicsit érthetőbbé tenné, miért olyan pocsék az írásképed.
    Tényleg, hogy álltok a feljelentésemmel?
    Tett már lépéseket a több diplomás magyartanárod? 😉

    @Teremb ura:

    Kihagytad az “én tényt mondok” kifejezést, ami alap minden hozzászólásában.
    Egyébként én kinézem Lencsésből, hogy annyira hülye, hogy tényleg a saját neve alatt ír.
    Mondjuk az már kiderült, hogy nincs diplomája, csak diplomásokkal kapcsolatos fóbiái.
    Szóval valami kis lóti-futi lehet, akit folyamatosan basztatnak a munkahelyén és most 0 ft-ért hozzájutott egy okostelefonhoz, amivel megnyílt előtte a világ….

  13. @Knapp75: Nagyon régóta van netem . Ez nem fórum , hanem egy hazug anonim fosós blog , van különbség . Az írásképem jó , még ha neked nem tetszik akkor is . Előbb majd mást kapsz mint feljentést te fosós anonim geci , akinek fáj az igaz . 😀

  14. @Lencsés István: A második Orbán kormány a legkorruptabb kormány 1989-óta! Orbán Viktor a legkorruptabb miniszterelnök 1990-óta! Ennyi! Mutyi mutyi hátán (párzanak a mutyik s lesz sok kis mutyi!) Mutyi nagyhatalom lett Magyarország! A mutyi miniszterelnök akit Orbán Viktornak hívnak elnyerte a “mutyi csak ott van ahol Orbán Viktor van” díjat!

  15. @Knapp75: Helyesen központozok , az hogy téged ez zavar , az nem az én bajom . 🙂 😉 Az iróniád pedig továbbra is KURVA GYENGE .

    @vantaan: Az ORBÁN kormány nem korrupt . Maga ORBÁN VIKTOR sem korrupt , tehát ne hazudozz fosva anoniman . Nincsen semmilyen mutyi .

  16. @Lencsés István: Apa, azért mert kaptál egy kamion mennyiségű kannást, meg egy trafikot, még igenis van mutyi. Emlékezz, ha te nem kiabáltad volna narancsszínűre hányt trikóban a főtéren, hogy “büdös komcsik”, akkor neked sem lett volna trafikod. Mellesleg kaptál volna kettőt is, ha nem hányod le a veled diskuráló narancshuszárt.

  17. @Knapp75: Nana, faternak nincs okostelefonja. Utálja, ha egy gép okosabb nála, azért is szokta mindig szétverni a félkarú rablót a helyi késdobálóban. Amikor másnapos, akkor szokott leugrani a faluház könytárába netezni egy kicsikét, majd általában ellopja a legfrissebb férfimagazinokat, aztán este becseréli pár felesre. Múltkor olyan részeg volt, hogy a bicikli helyett a kerítésre ugrott fel, aztán azon kezdett hazatekerni. Másnap ott találtuk meg elszenderedve, miközben macskák nyalogatták a kenyérmorzsákat a bajszáról.

  18. @Lencsés Pistike: Mivel másodszorra kell írnom hogy nincs fiam , így ha ezt nem érted meg , akkor utoljára reagálok ma ezen a blogon . Én csak minőségi bort iszom . Trafikot se kaptam , gyűlölöm az összes dohányost , számomra ők nem emberek . Nincs mutyi . Ilyen nincs hogy ” …. komcsik , narancshuszár …. ” .

    @vantaan: Ilyen nincs . : ” …. mutyisztáni miniszterelnök …. ” . Az ORBÁN kormány nem korrupt , ahogy ORBÁN VIKTOR sem korrupt , ha ezt még egyszer leírod ( azaz hazudsz ) , akkor ma itt ezen a blogon utoljára reagálok rád .

  19. Most, hogy Orbán Viktor is elérte a Krisztusi kort, örüljünk.

    A következő örülésre való jog akkor lesz, ha Lencsés István megtanulja a magyar nyelvben használatos központozás szabályait. Addig törvényileg IS tilos! (Fosós ANOMI gecik, öhömm.)

  20. @Lencsés István: nézd, ha már ennyire utálod a dohányosokat (amiben csak támogatni tudlak), akkor miért nincsen kifogásod az ellen, hogy viktor (bocs, de nem tudok egy ilyet nagybetűvel írni, épp a következő miatt) és társai saját kezükbe vették és saját hasznukra üzemeltetik azt a dolgot, amit jogosan gyűlölsz, és ami évi 35 ezer Magyar Ember halálát okozza?

  21. @peetmaster: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Az hogy nem írod nagybetűvel VIKTOR nevét az csak azt bizonyítja hogy szánalmas vagy . 3 . Azért vették a saját kezükbe mert így jó lesz . ( Más is így csinálta volna …. )

    @Tenka: Igen én magyar vagyok , veled ellentétben . Nevess csak amíg megteheted . 🙂 😉 A rólam kialakított véleményed meg nem érdekel , mert hazugság . Ja miért nem mered kiírni hogy balfasz ? 😀 Fosol ? 😀 Hát persze azért nincs neved se te szerencsétlen . 😀

    @reccs: Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . 🙂

  22. @Lencsés István: 1. ott volt a neved a sor elején, az megszólítás, az a mondat része, tehát nem kell feltétlenül nagybetű.
    2. “Hogy” elé KELL vessző, pont. “Mert” elé is kellett volna, meg a “nevét” és az “az” közé is.
    3. Mi az, hogy “jó lesz”? Milyen módon jó? Mi szerinted a jó?

  23. @peetmaster: 1 . A mondat a nevem után kezdődik ., ha még egyszer kisbetűvel kezdesz mondatot , akkor nem reagálok rád ma itt többet . 2 . A jó az amit csinálnak , ezt mutatják a tények is , meg a számok is . 3 . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . 🙂

  24. @peetmaster: Mit kell róla többet írni ? :O Aki egy mondatból nem ért , az régen rossz …. A tények , számok nyílvánosak , tájékozódj . Kötőszóval ( és ) nem kezdünk mondatot . Én direkt írok így , oka van .

  25. Nem, nem tudsz. Vagy nem akarsz.
    A kettő közül az egyik tény.

    Továbbá nem válaszoltál, hogy miért is nem. Mindig arra hivatkozol, hogy megvan rá az okod. De nem mondod el, hogy mi. Roppant titokzatos.

    Te kis doktormogács.

  26. @tobias2: 1 . Mondatkezdésnél nincs felkiáltójel . 2 . Csak az első betűk nagyok , illetve ha tisztelet miatt valaki nagyot használ , vagy tulajdonneveknél . 3 . Miért hagynám abba ? :O 😀 Zavar az igaz ? 😀 Tudom hogy zavar , te anonim fos geci , aki írni SEM tud . 🙂 😉 😀 4 . A gersli pedig egy alapanyag , én pedig EMBER vagyok , szóval ezt IS beszoptad . 🙂 😉 😀

  27. @Lencsés István: ? Miért nem jelentkeztél árvizi szolgálatra te gersli ? ! Hagytad, hogy mások dolgozzanak , amikor akkora a pofád , hogy háromszor is elfért volna benne az árvíz ! Már rég benne kellene , hogy legyél a nemzeti erőforrások nyilvántartásában korlátlan kapacitású szemétlerakóként , veszélyesanyag-nyelőként , szenny- és árvízfeldolgozóként . Siess jelentkezni ; még nem késő , gersli .

  28. @tobias2:
    Töketlen-mákos-husos gersli (árpácska, árpagyöngy-öcske)
    Hozzávalók két személyre:
    1. font marha
    2. pint 6ökör
    3. rőf büdös disztnó
    4. öl barom
    5. egy tál dödöle, ala Éliás Tóbiás cvej, ettél belőle, a tyukok a kertben szarnak össze mindent.
    6. kicsontozott, nem silány, végtelenített (/0) lencsilány
    7. mikor már kurvára unod, ne olvasd tovább
    8. Evés előtt mossál… lábat a raboknak!
    9. Magyar, központosítótt hejesirássy kislekxikon.
    A. Jó étvágyat – köszönöm szépen.
    B. Evés közben magyar ember nem beszél, csak böfög, meg fingik!
    C. Na, azé’ mondom, IS, meg nemIS
    D. Én direkt hexadecimálisan számolok.
    E. (14) automata mosógép üzenetrögzítője
    F. (15) WiFi gőzölős vasaló USB 5V, 250A
    Dominó, dominó, gumidominó!

  29. @tobias2: Kérdőjellel nem kezdünk mondatot . Dolgoztam árvíznél , ezt IS beszoptad . 🙂 😉 😀 Gersli nem vagyok , mert az alapanyag , én pedig EMBER vagyok , te meg csak egy emberszerű lény , ha ez nem jut el , ma nem reagálok már rád ezen blogbejegyzés alatt . Nem pofám van , arcom , megint ( MINDIG ) hazudsz .

    @Teremb ura: 1 . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . ) 2 . Nevess amíg megteheted , sokáig már úgy sem . 🙂 😉 😀

  30. @Lencsés István: Mivégre a fenyegetés? A jókedvemet nem tudja elvenni egy árpaszem sem. 🙂 Kend meg pláne nem. Csak időszakosan az agyvizem forr azért, mert nem tudja, vagy nem akarja a magyar helyesírás szabályait betartani, csak másoktól követeli.
    Más szemében az árpát, magáéban a gerslit sem… 😀

  31. @Teremb ura: Nem fenyegetés , hanem igéret . 🙂 😉 😀 Van különbség . 🙂 😉 😀 Én tudom a MAGYAR helyesírás szabályait , veled ellentétben , lásd . : Másik blogbejegyzésnél adott válaszom . Én alapdolgokat követelek , azt meg jogosan .

  32. És pontosan milyen ígéret? Részletezd! Köszönöm.
    Nem, nem tudod, és ezért nem is használod. Nézz utána, ha már nekem sem hiszel. Mert én teljesen alap dolgokat kérek tőled, és jogosan.