Tovább szigorodik a kormány reklámadó tervezete. A trafikokra korlátozná az országos kereskedelmi adók vételkörzetét.

trafik TV.jpg

A cigarettával és a szerencsejátékkal már leszámoltunk, most jön a kereskedelmi média. Nem tűrhetjük tovább azt, ami a hazánkban televíziózás néven zajlik. Kizárólag 18 éven felüliek, kizárólag megbízható nemzeti érzelmű vállalkozók által felügyelve nézheti ezután ezen műsorszolgáltatók adását. Ezért jó hely erre a trafik, az országban szétszórt Vereckei-hágó rendszer” – jelentette be Rogán Antal a “Jóban, rosszban” sztárja, hézagot hagyva mondanivalója és a megértés között.

A trafikok előbb utóbb közösségi terekké, a nemzeti kultúra és összetartozás jelképeivé válhatnak, ha nem mennek be a buzik” – sarkosította véleményét Kerényi Imre is, akit senki sem kérdezett.

23 KOMMENT

  1. CSAK A TRAFIKOKBAN LEHET MAJD KERESKEDELMI TÉVÉT NÉZNI ! !

    Tehát nézni.
    Ugyanis az adásokat figyelmetlenségből egy titkos határozat titkosította, amelynek értelmében csak erre koncessziót nyert néző nézheti, amennyiben a kötelező orvosi alkalmassági vizsgálat nézésre alkalmasnak nyilvánítja.

  2. NEM VICC:
    Évek óta egy helyen adtam fel a lottómat, általában reggel, mikor mentem munkába.
    Kicserélték a terminált, ami nem indul csak reggel hatkor.
    Ez kinek jó?

  3. Szeptembertől jönnek a Nemzeti kuplerájok, ahol szintén lehet majd kapni szívni valót. A termékekre nem lesz kötelező adójegyet ragasztani.

    MTI.

  4. “Az otthon ott ahol a TV” – tartja a mondás, így előbb utóbb csak trafikokban lehet majd lakni is! De ott sem minden nap, hiszen jó hagyományokhoz hűen a hétfő ismét adásszüneti nap lesz, továbbá, mint ahogy azt ’89 előtt már megszokhattuk a két magyar csatornán kívül csak a csehszlovák, jugoszláv és szovjet csatornákat lehet majd fogni.

  5. @Maitre (Ha ok nélkül tiltasz, közszemlére raklak): Az a katasztrófa (hogy került ide a Kata??), ha valaki olyan sokat gondolkozik arról, hogy szereti vagy utálja-e a buzikat, hogy minden vér az agyába megy, és emiatt más fontos szervei lepanganak.

  6. Igazából nem nagyon nézek TV-t, de azért igy belegondolva ha az RTL azt mondja kimegy az gondolom nem csak az RTL Klub nevű csatornát érinti hanem az összes a cégcsoport kezében lévő csatornát.
    Ez olyan mint amikor itt Lázárnak azt mondta a Cipőgyár engedje el a helyi adót vagy kimegy, nem engedte és azóta nem is fizettek 1 fillér helyi adót sem, de lett rögtön 170 munkanélküli.

  7. Természetesen fel vagyok háborodva, követelem, hogy sehol se lehessen kereskedelmi csatornát nézni, legalábbis olyat ne, ami nem megbízható Fidesz ember tulajdonában van! A magyar népnek meg kell tisztulnia, a nemzeti trafikokba kérem szépen tárogatózni lehessen Palcsó Tamás dalokra két Marlboro-fagyi között és keresztlevél felmutatása ellenében nők haját szagolgatni szigorúan párválasztás céljából!

  8. @csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj!: ….te fel vagy háborodva?
    Akkor mit mondjak Én? ….mert Én aztán tényleg!
    ….még hogy nem lehet nézni? Hát má miért ne lehetne! Sőt csak nézni lehet! Aki hozzányúl annak letöröm a kezét!
    ….. mert olyan édi amikor Obejsovszky Peti meg a Bajna jeggel a kinyalja a kojmány seggét. …. s csak semmi sex ujaim itt minden a Nemzeti Együtt + műköjmös lyegyében töjténik! …és igenis nem kell a hanyatló nyugat ópijuma …. +nem kell a …. na az!
    ….mert maroknyi székely porlik mint a szikla, DE MI IGAZ MAGYAROK VIKTOR VEZÉRÜNKKEL NEEEEM!!! …vagy mi lesz!