A színvonaltalan, összeszedetlen és megosztott ellenzék helyett erős, kritikus és konstruktív pártot hoz létre a Fidesz-MPP.

fidesz ellenzek.jpg

A Nemzeti Ellenzéki Együttműködés Pártja azokra a szavazókra számít, akik bizonytalanok vagy kormányellenesek, de az ellenzék egyik alakulatában sem tudnak megbízni. Az ellenzék vezetésével Kocsis Mátét bízta meg Orbán Viktor, aki fiatalos lendületével és kommunikációs tapasztalatával optimális a pozícióra.

A jelenlegi balliberális ellenzék és a szélsőséges Jobbik méltatlanok a kormánypártok színvonalához, a Bayern sem szeretne a Pakssal játszani” – világította meg egy futballhasonlattal a kormányfő a pártalapítás lényegét.

Az ellenzéki párt irodáit trafikokban és olyan Fidesz irodákban alakítják ki, ahol van hely. A párt várja soraiba azokat a diákokat is, akik jelenleg tévúton járnak, de nyugdíjasoknak is könnyű szívvel tesznek ígéreteket, hiszen a 2014 után is ellenzékben folytatják tevékenységüket, így nem kell majd azokat beváltaniuk.

45 KOMMENT

  1. Eza Kocsismáté ponta megfelelő választás: Ojjan bajnais-kisfijúsa mosolya, miközbena szegényeket igasságossan bünteti azér, mer nem lopnak, hanem kukáznak… Ijjen derék, ex-MIÉP-es, kivénhett ifjúpróbanácik kölleneka mutyinacijonális ellenzéki pártba!…

  2. Helyes is, végre van valaki, aki a nemzeti demokráciát a szívügyének tekinti. Majd gondolom a választások után megkapjuk a kis kék brossúrát, “Magyarország jól választott” címmel.

  3. Gondolom, konstruktív ellenzék lesznek, nem pedig a mindent fikázó fajta, például én azt szeretném hallani tőlük, hogy bár kritikusan állnak a kormány tevékenységéhez, azt eismerik, hogy a rezicsökkentés sikertörténet.

  4. Ne röhegtessenek,mert cserepes a szám:)kijaf@szom fogja komolyan venni már ezt az ökörötletet:D
    Ez olyan,mintha a kocsisori lányok alakitanák meg az erkölcstani intézetet:DDD
    Báááár,jelenleg is????? lehet,hogy ????

  5. Felhívom a Ti.Nem.Egy.Működők figyelmét, hogy lehetséges konstruktív, nemzeti érzelmű ellenzéki pártok közül a Jobbikot már segített létrehozni Mini.elnök úr, saját Polgári Körzetében.

    Kérem a Ti.Nem.Egy.Működőket, ne azt figyeljék, hogy Mini.elnök úr mit beszél – mondjuk egy izraeli újságnak, hanem azt, hogy mit csinál, és hogy miről NEM beszél – itthon, magyarul!

    Konstruktív ellenzékünk megérdemli a konstruktív kormánykommunikációt Turul vérének eme tótoktól, oláhoktól, vadrácoktól, muszkáktól és a multinacionális kavalytőkétől ezeréve hősies vitézséggel senyvedő, szent hazájában is!

  6. fogsz még röhögni …. izé, sírni, amikor a JESZ majd eljátsza ezt a szerepet abban a 27 körzetben, amit balosnak alakítottak ki az új választási rendszerben… (persze lehet, hogy nem lesz rá szükség)

  7. Ez nem vicc, ez történelem.
    Emlékeztek a Szűrös Mátyás által vezetett Új Baloldal nevű pártra? A 2002-es választáson indult, hogy az MSZP-nek konkurrenciát állítson. Hamarabb hallani sem lehetett róluk. Mit ad Isten, az elbukott választás után Sz. M. rögtön belépett a Fideszbe.

  8. Az ellenzék vezérszónoka, Kocsis Máté interpellációban jelzi majd, hogy:
    ” Tisztelt Ház, tisztelt Balogh elnök úr!
    Mint konstruktív ellenzék, magam és az ellenzéki szavazók nevében köteles vagyok jelezni, hogy Miniszterelnök úr túlságosan nagy államférfi és túl jó hozzánk. Mi erre méltatlanok vagyunk, ezt nem érdemeljük meg, és ezért önként lemondunk javára parlamenti helyeinkről.

  9. @J.László:
    Nem fasiszta, kommunista.
    Ezt az egyet elbaszták Kádárék. Sajnos, nem láttak a jövőbe, hogy ilyen hülye újrákosista faszok kezébe kerül az ország, mint Orbán, és olyan agyatlan barmok fognak neki szurkolni, mint te meg a társaid.

  10. @J.László: Nem emlékszem, pajtás. Nem vagyok politikus, tudod? Tehát nekem biztos nem volt ilyesmim. Anyádnak lehetett, és ha ki nem kezelték, talán még most is van. Csak azért mondom, hogy óvatosan repüljél rá, ha érted hogyan gondolom . . .

  11. Tévesen jelent meg a hírekben az az orbáni mondat, hogy “a Bayern sem a Pakssal akar játszani.” Uli Hoeness a Bayern köztiszteletben álló elnöke ( A Német Tiszta Kezek mozgalom vezetője) kijelentette, hogy a Bayern a legszívesebben a Bajnokok Ligája döntőjét a Pakssal játszaná.Állítólag Orbán kijelentése után a Dortmund vezetői felkeresték a Paks vezetőit, hogy a döntőn való részvétel jogáról lemondanának a Paks javára, ha Orbán nem vásárolná fel az E.on-t, illetve a Paksi Atomerőműben részvényesek lehetnének ( amelyből Torghelle Sándor megvásárlását finanszíroznák), valamint Paksi Endre lemondana azon korábbi terveiről, hogy átvegye az Accept zenekar frontemberi pozícióját, helyette – ha minden Kloppol- vegye át a Dortmundi csapat irányítását.

  12. @J.László: Tájékoztatom a Nem.Egy.Működő társamat, hogy Mini.elnökünknek minden esélye megvan, hogy 2014-ben 2/3-os itthoni + 2/3-os határon túli mandátummal mindösszesen legalább 4/3-os támogatottsága legyen. Mindezt tíz kormányciklusra, vagyis összesen 40 évig.

    Mini.elnök úr be fogja bizonyítani, hogy képes a Kádár korszak demokratikus centralista politikai vívmányait és tartósságát szovjet katonai támogatás nélkül is elérni!

  13. Tájékoztatom az összes Nem.Egy.Működő társamat, hogy a Nem.Ügy. kormánya meghozta nehéz döntését: Az ellenzéki párt neve Népfront lesz, és élén egy fiatal, tehetséges, dinamikus vezető fogja megszerezni az országos ismertséget és elismertséget: Pozsgay Imre elvtárs.

  14. @MarbleC: Átalába egyre szomorúbbnak tartottama híreketa Hírcsárdán kívül, de istenuccse, hogy egyre hangosabban röhögök föl hangossana rádijón mega tévénis… A Kövérlacától-Kósalaláig terjedő Fidesz-agytröszt mán eddigis sok vidám percet szerzett. De mána hírolvasók is képessek fapofával elmondani egy ojjan hírt, hogymongyuka tanárok nem fognak sztrájkolni, mera sztrájktörvény esztet különben sem teszi lehetővé…

    Ez ojjan vicces, hánem? :DDDDDD

  15. Teljes mértékben egyet értek a bölcs, okos, szép, daliás, örökifjú, a világesze,alföldgéniusza,szeptember akarom írni szentember vezetők, fénylő csillagunk, jótevőnk, nemzet felemelőnk, védő vitézünk, (jaj csak el ne fogyjon a tenta) s minden gondolatja a haza , a mi édi Viktorunkkal.

    Aki nem hiszi …. olyan nincs is!

    Igy kell ezt csinálni! ….. csak ti nem tudnátok. Jaj hogy eszem a pacalpörköltet friss kenyér nélkül?

  16. Semmi új nincs benne.
    ” A történelem megismétli önmagát, egyszer tragédia, egyszer komédia formájában “. Emlékszünk még a Kádárék ” Szakszervezet ” – nek csúfolt kreálmányára ? Azt is azért hozták létre, nehogy a dolgozóknak eszébe jusson ” igazi ” érdekvédelmi szervezetet alakítani.
    Hogy most melyik a tragédia, és melyik a komédia, ki-ki eldöntheti.
    Mondjuk a lengyeleknél nem hatott igazán ez a módszer akkor se…

  17. Ez a politikai skizofrénia, vagyis helyesen a disszociatív elmezavar, amikor több, elkülönült személyisége is van egy illetőnek.
    Mitől van az, hogy “van benne, van benne valaki”?

  18. A jövő évi választás az ellenzék erősödése miatt még bizonytalan kilátásokkal is kecsegtet. Emiatt fő a kormány feje. Miután feje megpuhult agya meglágyult, késlekedés nélkül, legkedvesebb tanácsadója jelzése és ötlete alapján elszánta magát, hogy lehűtse a várakozókat, és hideg fejjel határozzon. Közeli kormányszóvi vője bejelentése alapján megszületett az ötletgazda ötletgazdag terve: ellenzéki és kormánypárti frakcióvá osszák ketté a Fideszt és kedves vezetőjét, valamint a Nemzeti ügyek kormányát. Mindkét pártot és a Nemzeti ügyek kormányait, valamint a Nemzeti Ügyek maffiakormányát a kettévágott óriás, O. V. vezetné. Egyrészt a gazdaság tönkretételét, másrészt a felvirágoztatásának tönkretételét tervezi a két párt programjába bevenni. Ez megtévesztőleg hathat a bizonytalan magyar emberek választókorú részének millióira. Így bármelyik pártra is szavaznak, mindenképp a Fidesz lesz a nevető harmadik. A parlament kétharmadán azonnal és késlekedés nélkül átment a törvényjavaslat.