Mivel az osztályok létszáma nem növelhető, meg kellett találnunk a leghatékonyabb és leggyorsabb megoldást. Ezt mi csak Klebelsberg-Taigetosznak nevezzük” – nyilatkozta egy szakember.

rozsa dolgozik.jpg

A közoktatási törvény által okozott létszámduzzadás kezelése Hoffmann Rózsa szerint professzionálisan, és az európai kultúrában is ismert módszerrel oldódik meg. A gyermekek kiválasztásakor figyelembe veszik fejlettségüket, erejüket, szellemi képességeiket, amit azonban felülírhat a tankörzetben beiratkozott gyermekek száma.

„Az évvesztés után az életvesztés csak egy apró lépés előre, egy technikai megoldás. A szó is szinte ugyanaz” – emelte ki Pocskávszkyné Lackorják Éva telefonügyeletes, akire véletlenül bukkantunk egy sarokban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ székhelyén, egy szekrény mögé bújva. „Nem tartok a népharagtól, mivel nekem már jó búvóhelyem van, a Közoktatás című folyóirat bekötött példányai mögött biztos nem keresnek majd” – nevetett Pocskávszkyné.

30 KOMMENT

  1. Mi meg hiába csúfoltuk gyerekkorunkban a szemüveges meg a kövér gyerekeket? Természetesen azóta a gyerekeimnek már megtiltom, hogy ugyanezt tegyék, mert a karma törvénye szerint következő életemben az ő sorsukat kell magamra venni. Szeretek minden elnyomott kisebbséget, sőt a francia/ olasz autókat is !

  2. @Boka1: A francia/olasz autók túlzott szeretete ezek közismert rozsdásodási hajlama miatt már sokszor eredményezett vöröshajú gyermekeket a családban! Kérem, vegye ezt is figyelembe családtervezési projektjeiben!

  3. Ha átadnátok magatokat a keresztényi szeretetnek, mint mi, olyan sokan az igazi hazafiak közül, ti sem gyűlölködnétek, ti mocskos liberálbajnaista, nemzetvesztő férgek.

  4. @tobias2: már túl vagyok a családtervezésen. Két fiút szerettem volna mindig is, de a karma megmutatta, hogy a lányok is tudnak jófejek lenni, ezért a második lány lett. Ellenben minél kigyúrtabb, minél kopaszabb, minél agresszívabb egy csávó, annál nagyobb az esélye, hogy tüncibünci lánya legyen. Kvázi működik.. Az autóknál is a kiegyenlítődésre törekszem. Van egy régi európai autóm, amit megbecsülök, meg van egy hipermodern japán, amit fétisizálok, így a sors nem veszi el az újat.

  5. @xaverta: Igen, egyszerűen elvakulok a keresztényi szeretet ragyogó fényétől, s siívemben egyre csak nő a melegség ilyen kedves (és legfőképpen keresztényi!!!) szavak hallatán mint “liberálbajnaista” -ez tényleg eszméletlen xD- “nemszetvesztő férgek”

  6. Ez nagyon rendbe vót. : ) Különösen Pocskávszkyné Lackorják Éva telefonügyeletes, aki azt hiszem a “semminek nincs felelőse, nem tom ki volt, én nem emlékszem, nem voltam ott” kormányzás klasszikus mintaegyede.

  7. @_zulu_: @Crow87: @xaverta:
    Röhögjetek csak, idejétmúlt kommermaradékok, majd Isten szent színe előtt, ha elő az Itélet Napja, számoljatok el magatokkal, mit tettetek az országgal zsidóbérenc Gyurcsány seggnyalók.

    Orbán Miniszterelnök Úr dolga igen nehéz, pont miattatok, akik 8 évig hatalomban tartottátok azt a mocskos bandát. De nem baj, hamarosan mindannyian megbűnhődtök a róvott múltatok miatt. A pokolban sok hely van még.

  8. @Fatal Error! System Halted!: A kommunista (állam)pártok néhány jellemzőjét felsorolnám neked:

    Érdemi egyeztetések nélkül, hatalmi szóval meghozott döntések.
    Paternalista viszonyulás az állampolgárokhoz.
    Túlzott mértékű befolyás a gazdaság fölött.
    A Párt csalhatatlanságába vetett HIT.
    Ellenségkép kreálása.
    One man show.

    Jé baz+, hát ez a Fidesz.
    És még te kommunistázol… 🙂
    PS: 1998-2010 között fidesz szavazó voltam.
    Ezúton kérek elnézést a hazámtól.

  9. No, nem olyan nehéz fidesztrollnak lenni, jön az emberből a sok hülye panel, amit ők szoktak mondani.
    Lejáratásnak sem lehet mondani, mert azt megteszik ők maguk.

  10. A magyar kormány stratégiai partnerségi megállapodást köt a Mars Inc. Companival,
    akik Budaörsön egy óriási gyárat létesítenek, Whiskas és Kitecat macskaeledel gyártásra,
    a keletkezett, kiváló minőségű, ízes, zamatos, friss, magyar alapanyag kiaknázására.
    A sajtótályékoztatón megjelent a Magyar Macskák Világszövettségének elnöke is.
    – Kuss kics mocskos, mert hazaviszlek a macskának – szólt be a képen, a macska mellett
    látható, nönek látszó izé, a német köztévé, kellemetlenül kérdező gyerek riporterének.
    Aggasztó, hogy a budaörsi repülőtér forgalmát le kellett állítani a nagy számban
    megjelenő, kőröző kondorkeselyű had miatt.
    Szervkereskedő maffiózók
    A kiselsősőket ezért nem viszik ki a törökugratóra ledobálni, hanem közvetlenül az új
    eledel gyárba szállítják. A helyi lakosok számára is megnyugtató, hogy nem kell egész nap
    a halálsikolyokat, és a puffanásokat hallgatniuk, ami az ingatlanaik értékét nagyon lerontaná.
    A hír hallatára kitört az anyasági láz Magyarországon, mivel a gyerekek ingyen,
    szervezett körülmények között jutnak külföldre, nem kötik őket röghöz.
    A túrisztikai vonzerő fenntartása érdekében azonban, hetente egyszer, pár száz nyugdijast,
    rokkantat, hajléktalant azért ledobálnak majd a szakadékba.

  11. “Egy táblázatot lengetve Hoffman Rózsa szigorúan állapítja meg: a szocialisták már hónapok óta kongatják a vészharangot, hogy előidézzék a káoszt. Káosz azonban szerinte nincs. Sőt, több a hely, mint ahány iskola van, kivéve a „felkapott” budapesti iskolákat, de ott is mindenkiről gondoskodni fognak. Elismeri, hogy a magyar emberek „indulatosak”, de azért szerinte nem valósak azok a panaszok, melyeket Hiller idézett.”

    index.hu/belfold/2013/04/15/parlamentpp/