Az iStyle boltban mutatják be ByeAlex következő dalát

10
6,546

A Kedvesem Mini fél perccel rövidebb lesz, az előjegyzés már most megindult a magukra valamit is adó számítástechnikai dizájnboltokban.

201303_alex.jpg

“Úgy hallottam, más hangszíne lesz a gitárnak, és egy helyen a magas vokál duplázva is lesz” – nyilatkozott az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulójának új produkciójáról egy lelkes rajongó, aki már három napja áll sorban a Mammut üzletház folyosóján. A megkérdezett szakemberek szerint is hatalmas érdeklődésre lehet számítani annak ellenére is, hogy a véleményformáló sapkasmacskak.tumblr.com szerzője csak “gyenge, szánalmas fosként” aposztrofálta Alex szakállát.

Kidoboltatik

“Márta Alex nagyon meglepődött azon, hogy új dala lesz, sőt, voltaképpen azon is, hogy látta magát a tévében. És lehet, hogy Kiszel Tündével jár” – írta  a megjelenés kapcsán a Story magazin egy munkatársa ByeAlex anyukájának ágya alól.

“Kiszel Tünde mekkora egy fos már” – rebloggolta a Story bejegyzését a 2007-es Cool List Hungary negyvennyolcadik helyezettje, MadamePompadour Áron, majd belefulladt a saját hányásába. 

10 KOMMENT

  1. Mukk!
    Mee’ azéé’ hozzájaszóla zember kúrtúrálissan is érdeklödésében elkötelezvést.
    Ez ki ez a izé ……? Há nem egy 6tus komplávé. Mee’ foglalkoztassa az értelmét ám nekem ez azé’.
    De a szöveg amit mongya ki ammá’ ének is a élvezeticikkben.
    Vagy ahogy igaságos Mátyás, Josip baráttya, men-tórát beidézte:
    – Ájj szingliing inderén, esőbe’ állva, vizes lesz a zing-sing-sing, de az má’ börtön, és nem ricsárd.
    A legjobb az, amikó’:
    :ddddddddnyalja maeg a faszt az a subba szerkesztő aki tiltottt :ddddddddnyalja maeg a faszt az a subba szerkesztő aki tiltottt :ddddddddnyalja maeg a faszt az a subba szerkesztő aki tiltottt
    A lelkit kiadta, mindet ami benne vót’. Most meg ott kong.
    Töttödik a RTL Clubon, meg a TV2-őn.Nézzed, új kapu, tanujj ki tinóból, ökörnek

  2. Azért ez az “euróvízió” sok magyar ember számára nagyon sértő!
    Szegény devizahitelesek látomásaiból nem kéne dalfesztivált csinálni.
    Szégyeljék magukat!

  3. Ez egy vision express reklám?
    “Mi is tudunk olcsó SZTK szemüveget csinálni”, mondják, igaz csak síküveg lencsével, most félkegyelműeknek, féláron!
    A szódásüveg alj a keretben, mint kottaolvasó szemüveg, meggyőzőbb, lett volna.