Sajnálatos hiba következtében kapta Matolcsy György az MNB elnöki székét, a kézbesítőt felelősségre vonták. Az új elnök azonban nem volt tétlen.

matolcsy reloaded.jpg

Elcserélték a két pozíció kinevezési okmányait, de már nincs mit tenni. A sors keze” – nyilatkozta Giró-Szász András szintén véletlenül. „A kormányzati politikánk ennek ellenére professzionális, és Matolcsy úr bárhol megállja a helyét, ahova állítjuk, akár kormányszóvivő is lehetne” – nevetett az egykori politológus, majd megpróbált nem gondolkodni.

Az új jegybankelnök azonban már hivatalba lépése napján váratlan lépéseket tett.

Bevezették a sorszám-húzást, megszüntették az angol nyelvű honlapot és előfizettek a Heti Válaszra a bankból kiszivárgott információk szerint. Értesüléseink alapján ide érkeznek majd az amazon.com-ról rendelt szakirodalmi munkák is, amelyeket Matolcsy ismertet, majd másnaptól a monetáris politika alapjává tesz.

Megindult az átvilágítás is, amelynek során elbocsátják azokat a dolgozókat, akiknek alapfokú Excelnél magasabb szintű ismereteik vannak és külön nyilatkozatíró osztály jön létre, amely a jegybankelnök mindig színes, innovatív és szürreális megszólalásaiért felel. Az osztályon eddig Szaniszló Ferenc a Világpanoráma szerkesztő-műsorvezetője, egy jóstörpe és az eredeti örökmozgó feltalálója, Jakab. L. István kezdte meg munkáját.

Matolcsy már az első napon kijelentette, hogy hazánk devizatartalékából Erzsébet-utalványt vásárolunk, amely gigantikus segítség lesz a turisztikai iparágnak, ezzel párhuzamosan a jegybank alapkamat meghatározó monetáris tanács ülések helyszínét áthelyezték Kehidakustányba, hogy a piacok hangulata is jobb legyen. Felmerült az is, hogy a tanács tagjai ne szavazással, hanem koponyalékeléssel jelezzék kamatmódosító szándékukat.

A piacok már beárazták Matolcsy kinevezését: a budapesti Garay téren nem emelkedett a kifliburgonya ára

10 KOMMENT

  1. Az országban egyetlen pozíció van, ahol még Matolcsy is jobb teljesítményt nyújtana annál, mint aki jelenleg betölti azt. Igen, a miniszterelnöki székre gondolok.

  2. Ne légy butus,add be újítás gyanánt és még fizetni is fognak érte !
    Talán még jobb kéz 2 is válhat belőled,csak ne fogyj ki a remek ötletekből !
    Erre van most kereslet unortodixiában .

  3. Van Mihály, György, Péter, volt Pál, legyőzték Lucifert, és két fejét, Gordont
    és Francot, pellengérre tűzték örök mementóként. Csoda hogy magyar lesz a pápa is?
    Nem. Ez így van megírva.
    Isten, megunván a zsidókat, új nemzetet választa magának, az mad-zsar-okot,
    ( lenni kici nehez nekem mad-zsar nelvtör nelv héber et latin után, fonák minden)
    kiket régóta kedvele amugyként ( kis lelkiismeretfurdalás is felgyült benne).
    Elkülde nekik harmadik, legkisebb fiát, az örök győzedelmeskedőt, ki nem lúzer,
    teljesítse akaratát, vigye végső diadalra a jobbat. Mert a jónál csak a jobb jobb,
    ezt még egy marha is megérti, főleg ha kap mellé havi 500 forintot az egyik zsebébe.
    Mivel a demokrácia koporsóját sem örzik ingyen, fel kell tőkésítenie a
    gép-esített jobb köz-katonákat, őrködjenek, nehogy feltámadjon a hulla.
    Sorozatos csodatevéseinek híre meggyőzi mindenkinél okosabb népét
    a helyes útról, ha elégszer mondják nekik. A hitetlenekre kénköves esőt,
    viszálykodást zúdit, lásd a Putyiniakat, Egyiptomiakat, Kaukázusiakat.
    Hamarosan összeugrasztja a Germánokat a Frankokkal, és Angolszászokkal,
    aztán a hatalma alá kényszeríti az acsarkodókat.
    Egyesíti népét a gonoszok által diaszpórába kényszerített, elszakított honfiakkal.
    Így lesz megint szép a magyar név, méltó régi nagy híréhez, és nem magzatod által,
    magzatod hamvedre.

  4. Varga Mihály, Orbán utóda? Szent Mihály arkangyal, wikipédia:
    Neve a héber „mi ká él” = „ki olyan, mint az Isten?” kifejezésből ered.
    A zsidó és az erre épülő keresztény hagyomány szerint Szent Mihály arkangyal
    az Istenhez hűséges angyalok vezére, akik Isten oldalán állnak a lázadó angyalok,
    azaz a gonosz lelkek elleni harcban. Az Istenhez hűséges angyalok jelszava,
    csatakiáltása: Ki olyan, mint az Isten?!, aminek voltaképpeni értelme ez:
    Senki sem olyan mint az Isten, vagyis: Isten a leghatalmasabb, ő a győztes,
    őt kell Úrnak elismerni, őt kell szolgálni.
    Nincs új a nap alatt.

  5. dr !!!! dr mattolcsi !!! a nevét szépen pontosan…

    eddig volt az MNB élén dr sakkolcsi ! majd most jöhet a dr MATTolcsi

    a sötét parasztot előretolták: sakk, matt ! a magyarock már hiába rosálnak beee !

  6. Bocs, hogy nyomulok, de nincs nagy tolongás.
    A képen, aminek semmi köze a címhez:
    Matolcsy György felesége, borotválkozás előtt lement a pinvcébe ellenőrizni, tényleg olcsóbb-e a gáz 10%-al.
    – Te Gyuri! – hívta fel férjét videótelefonon – ez most a villanyóra, a gázóra, a vízóra, vagy a tejóra? És hol van ezen az árcédula?
    Vagy:
    Egy eltévedt balkezes közterület főfelügyelő meg akart büntetni egy tilos helyen parkoló gázórát. Mielőtt kerékbilincset rakott volna rá, lehallhagott készüléke beazonosította neki a tulajdonost.A TEK már úton van, két kuplerájrazzia közé beiktava az ügyet.
    Vagy:
    Minden víz, villany és gázórát online bekötnek a NAV-hoz.
    Ennek egyik költségkímélő megoldása, hogy három műszakban közmunkásokat állítanak minden mérőhelyre, akik percenként bediktgálják az óraállást a központba.
    A képen a leolvasás szünetében Matolcsy Györgynek mond köszönetet az egymilliomodik új munkahelyet betöltő.
    Az E útdijat is hasonló munkahelyteremtő technológiával kívánják megoldani, ezzel még legalább 300 000 új álláshely keletkezik.