A gondozók bíznak a hasonlóságban.

szipiauto.jpg
Az Fővárosi Állat- és Növénykert kiselefántját továbbra is nehéz táplálni, ezért az állatkert vezetősége úgy döntött: szürkére festenek egy szippantós kocsit, a tartályra pedig, közvetlenül a tömlő fölé, két szemet rajzolnak, úgy tolatnak be a kiselefánt kifutójába.

Ha a terv beválik, akkor a jövőben más állatokon is kipróbálják az indusztriális szőranyákat: a kosoknál például versenykerékpárral lehet próbálkozni, a kafferbivalyoknál chopperrel, az orrszarvúaknál pedig Hummerrel, már ha találnak olyan milliomost, amelyik kölcsön adja az övét.

10 KOMMENT

  1. Megesik az ilyesmi. Hallottam már olyanról, hogy egy miniszterelnöknek álcázott személy próbált megetetni a jövőképnek látszó vágyálmaival egy népet. Az említett nép se nagyon akar szopni, úgyhogy a szakma kíváncsian várja a jövő tavaszi mázsálást. Akkor majd kiderül, hogy ezt a tápot beszopták-e.

  2. Az állatkert állandó lakói nagy napra ébredtek. Megszokott kifutóikon gyülekeznek, mert ma tart évértékelőt az állatkert nagy ormányosa is, akit az állatok királyává választottak meg bő kétharmaddal. A csorda tagjait maga köré gyűrve kezdi trombitálását, az állatgondozók szoros szeretett-gyűrűjével övezve. Hangos és fals, de fülsértő trombitálását még az állatkerten kívül is hallani lehet. Bevezetőjében, mintegy mellékesen, utalást tesz arra, úgy is mint szőranya, hogy csordája egyes egyedei nem tudnak még szopni csak nyalni. Folytatva, rátér a legaktuálisabb témákra. Kitér arra is, hogy az oroszlán hiába üvölt, tombol, barlangjában, ő nem fél, ugyanakkor bátran viselkedik, s nem fog fülét farkát behúzva gyáván, meghunyászkodni fog. Mára már – hosszú történelmi fejlődés, az evolúció során – olyan vastag bőr fejlődött ki, főleg a fejének arcfelén, hogy akárhány belső és külső vad is támadja, bátran futva, meghátrál. Korábban még sok támadás érte, és sokszor alul maradt, de mostanra ormányát a magasba emelve néz szembe a szembenálló és ellenséges világgal. Majom-menetek táblákkal és transzparensekkel segítik védik, s elismerik csodatévő-csordavezéri szerepét. És végül, trombitálása végén az állatgondozók terelték be a megfáradt és ideges vadat ketrecébe.

  3. A képen nem egy “Victor” tipusú mobil pálinkafőzőt, hanem a híres
    “Brown Linert”, a kizárólag magyar beszállítók termékeit tartalmazó,
    F1 (Fekál 1) osztályú, géperejű, békebeli, GDP szállító jármű látható.
    A tartályában keletkező biogáz nem csak saját üzemeltetéséhez elegendő,
    hanem a hozzá tartozó csővezetékekkel képes ellátni a lakásokat is energiával.
    A csőkapcsolat a gáz átvezetésére, és a fűtőanyag pótlását is szolgálja.
    Persze egyszerre csak az egyik üzemmód lehetséges, innen a híres mondás:
    “Ön dönt, vagy fűt, vagy szarik”
    Ez az a titokzatos terv, ami majd energia, és pénzfüggetlenné teszi Magyarországot,
    és átveszi megérdemelt vezető szerepét Európában.
    Az alapanyag korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre, egy Duna parti óriás Ház
    például már színültig tele van vele. A rajta lévő háromszínű, “vigyázat magyarok”
    zázsló, ami balhé előjelzésre szolgál, elriasztja az ipari kémeket.
    A gépjármű alap kiépítésben két személyes, de utánakötött pótkocsikkal akár
    több, népes család kényelmes utaztatására is alkalmas.
    A korszerű lopakodó technologia (max 15 km/óra sebesség) észrevéthetetlenné
    teszi a szerelvényt.
    Csak kormányrendeletileg meghatározott, feddhetetlen erkölcsű,
    tisztalelkű magyar emberek vezethetik, akik úgy szaporodnak,
    hogy az orvos kioperálja belőlük az ondót, az aszzony azt belélegezve esik teherbe.

  4. @kittrabi: Az új találmány első sikeres anyaggyűjtésével egy időben megértettük mit jelent a képviselők számára az “elrugaszkodás” és “felemelkedés”. Örömmel tapasztalhatjuk, hogy a látványos beüzemelés után, folyamatos működéssel az V. kerület minden lakásában 25 fokos állandó hőmérséklet van.