A Duna jegén címmel a Kormány pályázatot írt ki a királyi tisztség betöltésére.

koronazas.jpg

Ha befagy a Duna, akkor annak jegén királyválasztásra kerül sor. A kormány ma reggel hozta nyilvánosságra azt a pályázatot, amelyre a király-jelöltek jelentkezhetnek. A pályázat szerint királynak jelentkezhet az, aki:

  •        Férfi;
  •        45. életévét betöltötte;
  •        Jogi diplomával rendelkezik;
  •        Legalább 6 év miniszterelnöki tapasztalattal bír;
  •        Legalább egy országgyűlési választáson 2/3-os támogatást szerzett a pártja;
  •        A monogramja OV.

A pályázat kiírás egyéb megkötéseket nem tartalmaz, így a lakosságból bárki jelentkezhet, aki a fenti feltételeknek eleget tesz.

46 KOMMENT

  1. A 21. szazadban egy nem harmadik vilagbeli orszagban (remelem) siman megoldhato lenne, hogy ne nehany kivalasztott gombnyomogato (esetlegesen konnyen megvesztegetheto – korrupt) bab, hanem maguk az erintettek szavazzanak az oket erinto kerdesekben. Fokozatosan kellene ezt bevezetni, eloszor mintegy arnyekszavazatokkent regisztralhatnak majd osszevethetnek az emberek es a kepviselok donteseit, ha az elteres szignifikansan nagy, ujra kellene szavaztatni a kerdesben. Egy ido utan pedig mar nem is lenne szukseg a parlamenti kepviselok szavazataira.

  2. Hahaha, szerintem nagyot kell merni álmodni, esetleg a (kormányzati) akarat azt is megoldja, hogy befagyjon az a piszok, önfejű, liberálbolsevik folyó.

    És sajnálnám, ha elmaradna (vagy az új debreceni stadionban kellene megrendezni), mert ekkora könnyfakasztó pátoszt még nem látott az ország, ami ott menne.

    Bár Spiró mintha már ezt is előre megírta volna…(Feleségverseny).

  3. Olyan kishitűek vagytok!! Már gyártyák a jégtáblákat, pont Duna méretűre!
    Belegravírozzák a cipő helyét is, nehogy lecsússzon, mert lehet, hogy domború lesz. Mert ugyi, a királyot dombon kell 4 felé vágni, vagy mifene…
    Szóval, ha természet kivételesen! nem venné figyelembe az Ő óhaját, akkor a természet nem érdemli meg Őt!!

  4. Szájer József dolgozit az Alaptörvény azon kiegészítésén, amely kitér a nemkívánatos, de egyéb feltételeknek megfelelő pályázókra, erősen támaszkodva ezzel a TEK szabad kapacitására.

  5. Mivel haladni kell a korral, a koronázási ceremónia a Szent Gellért tér és a Fővám tér megállók között félúton, a királyi 4-esmetrókocsiban kerül megrendezésre.

  6. @abcdrajtamkezdé: 🙂 De Lázár János akkor sem indulhat, ha nevet változtat, ugyanis neki nincs jogi diplomája.

    Ellenben ha Fidel Castro megváltoztatná a nevét! Ő minden egyéb feltételnek megfelel.
    Nincs előírva, hogy a jelölt magyar állampolgár legyen, ezért Fidel Castronak csak meg kell változtatnia a nevét (mondjuk Victor Ortegára), és már pályázhat is!

  7. @ezanicknevem: Fidel tenyleg rendelkezik a fent leirt kriteriumokkal, meg jogi diplomaja is van, azt is nagy osszegben le mernem fogadni, hogy sokkal jobb diplomamunkat irt mint Viktor.
    Az egyetlen apro problema vele, hogy szerintem ot csak posthumus valaszthatnak meg, tobben latni veltek a holtestet de ez ugye kubai allamtitok. 😉

  8. Ez nagyon pozitiv hir, végre valami fejlődés valamilyen irányba. Felmerül bennem a kérdés, hogy ez most zártkörű választás lesz, az előzetesben regisztáltakkal, vagy mint a régi szép időkben, lehet szavazni a hazafias népfront küldöttére ? Szegény tengerész, ha ezt megérhette volna, annak idején nagyon akart egy igazi királyt a kedvenc népének, de senki sem vállalta, aki meg vállalta volna, azt meg puskákkal szalasztották el. Hála Istennek, akkor megint lesz teljes dokumentum váltás és pénzcsere.

  9. egyáltalán nem vicces !

    a polgári komány értetek megy a frontra nap mint nap a hazánkat támadó erők elen…
    ti meg…

    amugy nekem pont ez jutott eszembe pár nap hogy közeleg a duna befagyasztása…

  10. Én bízom a globális felmelegedésben!
    De ez voltaképpen csak formaság, elvégre az OVi nemrég nyilvánosan is közölte, Isten bízta rá az ország vezetését
    (mindig elfejeti, hogy a magyar miniszterlenöknek egy nyolcmilliomod részben az “utolsó” közmunkás leszbikus cigány kurva állampolgár is főnöke).
    A remény pillanata viszont: Isten Copipészt Palit is kirúgta.

  11. Szerintem ez nem vicc sajna…bízzunk benne h. nem fagy be idén sem a Duna,és jövőre sem…(illetve nem neveznek át egyetlen csordogáló eret sem Dunára, hogy annak jegén kisebb arcvesztéssel de meg lehessen tartani azt a koronázást…a Duna itthoni szakaszát meg lehetne mondjuk ideiglenesen P kezdőbetűvel használni D helyett)

    Ugyanis egyébként simán megtehetné ezt is, a választók felhatalmazásának köszönhetően, és persze a haza védelmében a gaz nemtudomkik ellen stb…stb…

    Árvízben koronázás nem ér? Az biztos lesz.

    Amúgy meg ki tudja… lehet h. a Crouy-Channel család tagja és már meg is koronázták mondjuk VI. Kotor néven…korona itt van, püspököt sem gond szerzni szerintem, csináltak jeget amit Dunavízből fagyasztottak…kaja-pia lenne….ilyen egyszerű

  12. @Aszongyaja Zanyósom:
    Nem is értem minek ez a sok felháborodás feleslegesen.
    Átmeneti rendelkezésként be lesz karcolva, hogy fagyjon be a Duna. Ha akarják, akkor nyáron. (ha nem, akkor kap egy sallert, vagy pofont)
    Szerintem a magyar cool-tour-a napjára tervezik
    “Nem nyafognék, de most már késő,
    most látom, milyen óriás (?) ő “

  13. @Munchausen: talán tényleg halott, de sebaj. Amíg hivatalosan nincs rá bizonyíték, addig élőnek tekintendő, és pályázhat.

    Castro mindenképp alkalmasabb, mert
    – több a tapasztalata,
    – a pártja többször és nagyobb arányban nyert,
    – az országában nagyobb a színesbőrűek aránya, így jobban megtestesítheti a nemzet egységét,
    – olcsó szivar és rum! az ország már azzal félig kikerül a gödörből, ha ezt eladjuk / kicsempésszük a schengeni határon belül,
    – nincs más választásunk, mert Orbánnál még a tegnapi alsónadrágom is jobb király lenne, sajnos azonban a ruházatom nem indulhat.

    Szóval Castro nyer, és mivel a királyi cím öröklődik, utódjaként megjelöli az unokaöccsét vagy egy kreol takarítónőt, akárkit, aki kubai és nem Orbán.

    Aztán másnap hivatalosan bejelentik, hogy I. Fidel a Castro-házból (magyar nevén Victor Ortega) elhunyt. Új királynőnk lesz, I. Lucecita kreol takarítónő. Ő el se kell jöjjön Magyarországra: távollétében kijelöl egy kormányzótanácsot. Akárkikből, csak szakértők legyenek, és legfőképp Orbánt a közelbe se engedjék.

    Talán az lenne a legjobb, ha a legeslegjobb nyugati egyetemek oktatóiból és kutatóiból szednék össze az egész kormányzótanácsot. A fizetésük magas, drágák lennének nagyon, de sokkal olcsóbbak, mint egy stadion vagy egy Közgép-buli.

    Ezek a külföldi szakértők
    – kompetensek (ld. legjobb külföldi egyetemek legjobb koponyái),
    – megvesztegethetetlenek – mert bőven van pénzük, és egzisztenciálisan nem függenek a magyar valóságtól, mint Orbán meg a többi politikai erő csicskásai,
    – elfogulatlanok – mert magasról tesznek a klánok részérdekeire, az egészet fentről szemlélik, a közérdeket szolgálják.

    És kész, a haza fényre derül.

    Tessék megvalósítani, nem kérek jogdíjat. Aki ezt megcsinálja, vendégem egy sörre.

  14. Az esemény során Orbán Viktor 120 méteres hologramját fogják kivetíteni a Duna jege fölött, amint arcán elnéző mosollyal körbenéz a város felett.

    Röviddel ezután a magyar hadsereg lerohanja Erdélyt.

    Az óhatatlan diplomáciai bonyodalmak megelőzéseként a hadsereg Búvár Kund önálló alakulata megközelíti majd elfoglalja az USA Csendes-óceáni Középső Hadtestének hajóit.

    A Kiskunságban demonstrációs jelleggel termonukleáris robbantást hajt végre Magyarország.

    Miniszterelnöki rendelet hatására az államadósság-állomány kolbászból font kerítéssé változik (a kihirdetést követő hajnali 4:01 perckor).

  15. Most olvastam, hogy Schmitt Pál után 8 hónapig tartott kiganyézni a köztársasági elnöki rezidenciát, és 38,5 millióba került.
    Ha Orbán Viktort ráengedik a Duna vizére, szerintem az összes hal kidöglik belőle, a Fekete-erdőtől a Fekete tengerig. Nem kéne!