Így vérszerződést kötni, bowling VB-t rendezni, kecskét tenyészteni és indokolatlanul Magna Cum Laude-t hallgatni.

201301_vezet.jpg

A HírCsárda munkatársának további részleteket sikerült kiderítenie a napokban megszellőztetett KRESZ módosítási javaslatokkal kapcsolatban, melyek egyelőre csak a vezetés közbeni evés, GPS-kezelés, tévézés és dohányzás tilalmáról szóltak. Mint megtudtuk, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tervezetében szinte minden tevékenységet megtiltanának vezetés közben, sőt vezetés közben vezetni is csak kivételes esetben lehetne.

A tervezet taxatív felsorolása szerint vezetés közben tilos lesz fürjre vadászni, háromnál több személlyel egyszerre vérszerződést kötni, bowling VB-t rendezni, felfújható ugráló várat üzemeltetni, indokolatlanul Magna Cum Laudét vagy Ákost hallgatni, de ugyanígy tilos lesz norvégul haikukat szavalni belterületen, előzés közben füvet nyírni vagy akár előadást szervezni Matolcsy György részvételével.

A tervezet érdekessége, hogy a dohányzás korlátozását nem közvetlenül a KRESZ-be építenék be, hanem a szórakozóhelyekre vonatkozó szabályokat terjesztenék ki az autókra, vagyis minden gépjármű ezentúl alkohol forgalmazására és fogyasztására fel nem jogosított kocsmának számít majd, ezért vezetés közben csak az autótól 5m-re szabad majd dohányzoni. A Suzuki már meg is kezdte a Magyarországon gyártott típusokhoz egy speciális kiegészítő kasztni készítését, amit az autóra szerelve egy dohányzóterasz építhető ki, így a sofőrök a jogszabályoknak megfelelően dohányozhatnak az autón kívűl menet közben.

Az új KRESZ munkaanyagában szerepel annak a megfontolása is, hogy vezetés közben vezetni se lehessen, mert a statisztikák szerint a balesetek legnagyobb százaléka nem is GPS nyomkodás, telefonálás, vagy lóháton végzett pilates gyakorlatok, hanem sima vezetés közben következik be.

73 KOMMENT

  1. “tilos lesz (…) indokolatlanul (…) Ákost hallgatni”

    Ákos hallgatását eddig sem tartottam indokoltnak. Már akkor sem voltam oda érte, mikor a Kispálban énekelt.

  2. A vezetés közbeni dohányzást nem lenne hülyeség betiltani. Sokkal veszélyesebb, mint telefonálni. Azon autósoknak a kezét pedig letörném, akik a csikket az ablakon kidobják.

  3. Most ennek lusta vagyok utánajárni, de biztosan van alapja a posztnak, mert a Kossuth Rádión (tényleg, azt szabad halkan hallgatni vezetés közben?) ma reggel arra lettem figyelmes, hogy valaki ekézi a GPS-t, hogy legalább annyira figyelemelterelő, mint a mobiltelefon SMS-ezés közben…
    Azt hiszem annyi jutott akkor csak eszembe, hogy “anyád!”

  4. Sztem meg nem hulyeseg, hogy vezetes kozben ne lehessen vezetni¨Ha ezt bevezetnek, akkor k.vaisten nem lenne tobb baleset!!
    Es raadasul rengeteget lehetne sporolni az uzemanyagkoltsegeken is!

  5. Nem a témával kapcsolatosan jó az élcelődés tárgya, hanem ezzel a “magyaros” hőbörgéssel. Mert azt tudunk mindig, kifogásokat találni. Persze, ennek is megvannak a történelmi előzményei, de akkor is.
    Az különösebben hidegen hagy, ha valaki mondjuk, nem köti be magát, mert csak a saját életével játszik. De ha vezetés közben egyik kezeddel telefonálsz, adott szituációban nem tudsz reagálni egy vészhelyzetre, ahogy kellene.

  6. @blasiusii: Az alapot asszem a GPS betiltásának ötlete nyújtotta…
    Be kéne tiltani az utastársakat is. Főleg a gyerekeket.
    Én már nemegyszer éreztem úgy hosszas családi kirándulásokon, hogy inkább nekimegyek az első szembejövő kamionnak, minthogy a gyerekek és az “utasellátó” (asszony, bal egyes) vitáját hallgassam.

    De a gyerekek felnőttek, bedugták a fülüket ájfonnal, az asszony facebookozik, így én oda viszem őket ahová akarom.

  7. A statisztika szerint a balesetek túlnyomó részét JÓZAN sofőrök követik el. Ezt is be kellene tiltani, nem?
    Vagy éberségellenőrzőt kellene beszerelni, hasonlót mint a mozdonyon, de olyat, hogy pl. Matolcsy úr tesz fel pofonegyszerű kérdéseket, de oda kell figyelni, mert csak a hibás válaszok fogadhatók el (így könnyű is és életszerű is). Rossz válasznál nincs automata fékezés, mert az veszélyes lenne, hanem Lendvai Ildikó elénekel egy úttörődalt max. hangerőn.

  8. @blasiusii: Majd nem hagy hidegen, ha véletlenül balesetet okozol (megeshet, ugye?) és az ellenfélnek kutya baja nem lenne tőle, de mivel nem volt bekötve, kifejelte a szélvédőt, ami miatt mehetsz súlyos testi sertés okozása miatt bíróságra…

    -más-

    ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■
    Szeretném indítványozni, hogy a posztok
    alá/fölé/mellé/trekkbekk/akárhova
    kerüljön egy link, ami a poszT ihlető
    eredeti cikkre mutat. Vélemény?
    ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■

  9. @misi46: @VoluntartistA: @Secnir: @Rendíthetetlen Álamkatona: @Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: @Tűzgolyó: @brumeszkosz: @veracity: @ezanicknevem: @Altezza:

    Nyugi Autósok ! Mindenre van megoldás. A 4-s metró már “soffőr” nékül jár majd. Már épül az új magyar robotpilótás autógyár. Meg van hozzá a magyar ész ! Nem hiszik, pedig igaz ! Hallottak már erről a fiúról ?
    youtube : Boltokban a fiatal magyar találmánya 8 Rátai Daniról van szó)

  10. @VoluntartistA:
    Az igazi megoldás az, ha lakott területen belül maximálnák a sebességet 5 km/ órában, akkor a gyalogos el tudna futni.Országúton 30, hogy a szittya magyar harcos előzhessen, autópályán meg ne járjon, mert minek?

  11. Zseniális magyar újítás szerint, fél évig a jobbra, fél évig a balra tartási kötelezettség fog váltakozni az ország közlekedésében.
    Ezentúl fél évig a, fél évig a bal oldal kopik jobban az utaknak, igy az élettartam kétszeresére növekszik.
    Akár felére is csökkenhetnek a fajlagos útfentartási költségeket.

    Alkalmazkodva az egyre képzettebb, inteligensebb vezetőkhöz, eltörlik az indexelést, aztán hamarosan a féklámpát is.
    Helyettük egyéni ötletekkel megoldott díszvilágítás lesz kötelező, villogókkal, színes ledsorokkal, reflektorokkal, tüzijátékkal tarkítva.
    Kötelező lesz a legább 1000W-os külső, mélynyomós hangszóró, a többiek tartalmas szórakoztatására.
    A nyertessel fog párosodni az összes nő, mint az ország legfaszább
    legnagyobb tudású gépkezelőjével.

  12. @Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Ezt jobban át kellene gondolni, mert a háttérben egy, a jelenlegi kormányzat számára feloldhatatlan paradoxon húzódik meg. Vezetés közben nem lehet vezetni. Mit is jelent ez valójában? Tegyük fel, hogy vezetni kezdünk. Ebből, és a szabályból következően nem vezethetünk. Tehát nem vezetünk. Ha viszont nem vezetünk, akkor nyugodtan nekiláthatunk a vezetésnek, mert nem szegünk szabályt. És így tovább 2014 tavaszáig, amikor is talán elküldjük okos vezetőinket oda, ahova mindig is valók lettek volna. Tehát a kibaszott kurva anyjuk büdös, retkes picsájába.

  13. @kittrabi: “fél évig a balra tartási kötelezettség fog váltakozni” Ez a kormány nem fog előírni balra tartást. Ez teljesen világos.
    A jobbra tartást fogja úgy módosítani, hogy az kiegészül majd a szélsőjobbra tartással. Ezt a gondolatkört egyébként a Puskás Akadémiáról csempészték át, csak ott még jobbszélsőre tartás volt a neve, de ez lényegében ma már mindegy.

  14. Nagyon egyszerű a megoldás. Egyik kézzel cigizik, másikkal telefonál, a GPS-be belefejeli a célt, a lábával gázt ad, fékez.
    Így cigizik, telefonál, GPS-ezik, halad, mégse vezet.
    Hiába, okos nép vagyunk mi, úgyis találunk kiskaput. 😀

  15. Hölgyeim, Uraim!
    Ne okozzunk balesetet a közutakon! Vezessünk a járdán!!
    Szóval, az a véleményem, hogy tiltsuk be… A dohányzást különösen, mert… a DZSÍPÍESZtot meg aztán pláne… De ha valaki indokoltan imádkozik a volán mögött, mert nem tud vezetni, azt rendkívüli intézkedésekkel tántorítsuk el a vezetéstől! Lassan 30 éves a jogsim, oldtimer, de ennyi faxságot régen nem módosítottak a KRESZ-ben.
    Továbbá a kormányzati Ódikba meg lehessen mindent…

  16. @s: téves okfejtés. nem logikailag zárja ki a vezetést vezetés közben az új szabály, csak megtiltja. amit pedig tilos, azt még lehet. nem sok kenyér jutna az igazságszolgáltatásban dolgozók számára, ha szabályalkotással lehetne irányítani az emberek viselkedését :))))))

  17. Vaz’ eladom a kocsimat! Veszek lovat!
    Csak nem tudom, hova dugjam a GPS-t a lóba?

    Euro-6 normának megfelelő lovat vennék!
    Szobatisztát, hamutartóval, 12 voltos csatlakozóval!

    Várom az ajánlatokat!!!!

    Komolyan! Senki nem veszi észre A dilettáns pöcsök a XIV. századba vetik vissza az országot!!!!

    Ok! Tartsuk be a kreszt!!

    De a politikusoknak ne lehessen lélegezni! Max fél órát naponta!!!!

  18. További infókat hallottam a Kresz-ről megosztom veletek.

    Tilos:
    -Vezetés közben IMF küldöttséggel tárgyalásokat folytatni
    -Gazdaságélénkítő intézkedéseket hozni
    -Magyarországon vásárolt benzinnel külföldre hajtani, illetve külföldön vásárolttal MO-ra behajtani

    Van jó hír is, pár dologban enyhítés várható

    Szabad:
    -Az EU-t, IMF-et hangosan szapulni
    -Diákok nézeteit bűntetlenül listázni
    -Narancsot enni
    -Narancsillatút fingani lehúzott ablaknál lakott területen belül

  19. A poszt annyira gyenge, hogy muszáj reagálnom. Sem nem ironikus, sem nem cinikus, hanem csak szánalmas. Jókat lehetne röhögni pl. azon, hogy felszállás előtt a repülőgép pilótája egy hosszú lista szerint minden szaron végigmegy, pedig 1:1000 esélye van annak, hogy most a 4125. felszállás előtt valami nem stimmel. Pedig a pilóta sokszorosan képzettebb, mint egy átlag autós, ebből az átlag autósból meg nagyon sok van. Túl sok. Persze a posztíró, mint oly sokan, nyilván remek sofőr. Mit neki előírások, hülye rendőrök, piros lámpák, index használat. Na nehogy ám már. Várom a felháborodásokat.

  20. a poszt természetesen marhaság!
    a vezetést nem fogják betiltani, csak a magántulajdonú autók esetén! az állami tulajdonban lévő autókat, illetve a Bánki Donát Gépjárműfenntartó Központ (BDGFK) által az egyes utakra kiutalt gépjárműveket természetesen lehet majd vezetni.
    a rádióhallgatás sem lesz tiltva! a BDGFK által kiutalt autókban a műszerfal mögé, nem hozzáférhető módon, beszerelésre kerül a magyar Videoton gyár legújabb fejlesztésű, a környezeti hanghatásokhoz igazodó, ill. azt felülmúló rádiója, mely a teljes üzemidő alatt a Kossuth rádió adását fogja sugározni. Egyes indokolt esetekben kérvényezhető, hogy az MR1 műsora helyett a Dankó Rádió adását lehessen hallgatni.

  21. @Tűzgolyó:
    abszolút egyetértek.
    Egyszer robogóval mentem a 6-os úton, amikor az előttem haladó empatikus teherautós véglény kidobta az égő cigit. Pont a mellkasomon landolt, és beesett a két lábam közé. Ha nem lettem volna annyira elfoglalva az oltással, utánamegyek és felhelyezem a kipufogódobot az ánuszába, síkosító nélkül.

  22. Kurva vicces írás. Az meg még különösen, hogy jobbnak tartott poénokat háromszor is elismétli.
    Javaslom a poszt-írónak, hogy poénkodjon és röhögjön jókat a mostanában sorozatban bekövetkezett durva halálos baleseteken is. Pl. számára biztosan igen nevetséges és humoros volt ez a legutóbbi baleset is, amikor egy öttagú család halt meg.
    Ha Karinthy élne, tán az ő kommentárja ennyi lenne: A fenti írás szerzője tréfában nem ismer humort.

  23. @ezanicknevem: “tilos lesz (…) indokolatlanul (…) Ákost hallgatni”

    Egyébként ezzel nem kell foglalkozni, hiszen nyilvánvaló, hogy sajtóbaromságról van szó.
    A jogszabály a vezetést tiltja Ákos hallgatása közben – és ezzel az óvintézkedéssel maradéktalanul egyet is értek.

  24. @Könnyen elkaptuk, uram!: “Az igazi megoldás az, ha lakott területen belül maximálnák a sebességet 5 km/ órában, akkor a gyalogos el tudna futni.”

    Nem ismeretlen, hogy kitüntetett helyen nem használhatja rendeltetésszerűen a járművét a közlekedő: zebrán a kerékpáros tolni kényszerül a kerékpárt.
    Ilyen kitüntetett hely lesz a lakott terület, ahol a gépjárművet tolni kell.
    Miniszteri engedéllyel kamionsofőrök húzhatják is.

  25. @Rendíthetetlen Álamkatona: ‘Én már nemegyszer éreztem úgy hosszas családi kirándulásokon, hogy inkább nekimegyek az első szembejövő kamionnak, minthogy a gyerekek és az “utasellátó” (asszony, bal egyes) vitáját hallgassam.’

    Deutsch Tamás egyéni módosító javaslatát, miszerint kölcsönösen zárja ki egymást a házas családi állapot és a jogosítvány birtoklása Semjén Zsolt javaslatára visszavonta, de hogy a lehetséges viták száma mégis csökkenjék, Kövér László intézkedik arról, hogy az autóba ülések legfeljebb háromhetente történjenek.

  26. Keresztapám még a régi gépjárműoktató kocsival egyszer úgy ment haza, hogy nem ült át a bal1-be, anyósülésről fogta a kormányt, pedálok meg teljes létszámban voltak ott is. Megállítja a rendőr, közli vele, hogy a sapkáját majd megette mikor látta, hogy sofőr nélkül jön szembe a moszkvics, de azért megbünteti. Sofőr szólt, hogy miért is? A kreszben sehol nincs leírva, hogy a vezetőnek a kormány mögött kell ülnie, csak az, hogy a kezelőszerveket el kell tudni érni. 😀

  27. A külföldről hozzánk érkező turistáknak pedig a határon kapuk helyett kis asztaloknál kell megállniuk, ahol nemzetiszínű szalaggal átkötött kalocsai mintás tarisznyában fognak majd kapni egy 500 oldalas piktogram gyűjteményt a kérdéses tiltásokról. 🙂

  28. hogy ilyen hüjéket hogy vezetés közben ne vezessen a sofőr az illetőket megnézetném neurológussall és eggy pszihologussal hogy nóóóóóóóóóóóóórmálisak e. a zárt osztályon van még hely a kresz eme modositóinak.