201211_gyongyosi.jpg„Elmondták, miért durva a listázás, tényleg megrendültem, nem így gondoltam” – nyilatkozta lesújtva Gyöngyösi Márton, a párt külpolitikai szakértője.

„Zagyva György Gyula barátom mutatott pár képet arról, hogy mik történtek a második világháborúban, és azt is elmagyarázta, hogy a nácik is összeírták a zsidókat egy listára.” – nyilatkozta Gyöngyösi, aki saját bevallása szerint a Schindler listája című filmre alapozta parlamenti felszólalását, és csak „jót akart”.

„Most már értem, miért fogadta felháborodás azt a tavalyi ötletemet, amiben azt javasoltam, kapjanak vasúti kedvezményt és külön osztályt a MÁV-szerelvényeken a zsidó származásúak” – közölte a jobbikos politikus, majd azt is bejelentette, ezentúl inkább agrárügyekben fog felszólalni a Parlamentben.

„Már van is egy jó ötletem, úgy neveztem el, hogy padlássöprés, a tiszta Magyarországért” – zárta bocsánatkérő felszólalását Gyöngyösi, majd egy esthajnalcsillagot idéző sárga kitűzőt ajándékozott kedves barátjának, Szegedi Csanádnak.

12 KOMMENT

  1. Képviselő társunk megerősítette, hogy a nyilatkozatát rosszhiszeműen félremagyarázták: Neki semmi problémája a zsidókkal, csak a büdösekkel. És nem ő tehet róla, hogy a pártja szerint mind az.

  2. 🙂

    amugy miért sárgacsillagot tűznek a mellükre?
    azt sárgacsekkből lehet kivágni ? vagy külön ijjen csekket is gyárt a posta? zsidó befizetőknek?

    persze pénz kivételi lehetőség nincs zsidóknak… sem külön, sem sehogy…

    beindul a zsidó turizmus? megint lesznek szervezett utak? ingyenes?

  3. Az igazság kimondása, olyan, mint fing a társaságba! Kínos, megpróbáljuk nem észre, vagy tudomásul venni! De ha nagyot szól, az végképp botrányos, nem lehet meg nem történtté tenni, nem tudomásul venni!
    Vicc. Matyó lagzi, menyasszony durrant. Te Józsi, vállald má magadra! Józsi, hó, álljon meg a muzsika szó! Amit Marcsa tett, az én vótam! Hát így megy a magára vállalás! “Testvér, segítsd a lebukottakat!” Vörös pártiak, színt váltanak!