kerenyi10.jpgMivel a Tízparancsolat is a történeti alkotmány része, ezért azt is módosítja a két kormányzópárt, ezzel is kihúzva a talajt a Semjén Zsolt ellen acsarkodó liberális média lába alól.

Az ortodox, a katolikus és a protestáns után egy nemzeti együttműködési tízparancsolat jöhet létre, amely az Alaptörvény preambulumában és végjegyzeteiben kaphat helyet. „A parancsolatok már elavultak, nem tükrözik a jelenlegi társadalmi berendezkedést és a Magyar Nemzet felhatalmazása alapján korszerűsítenünk kell, hiszen Mózesnek volt utoljára ilyen mértékű legitimációja.” – nyilatkozta Semjén Zsolt.

Az új Tízparancsolatot Kerényi Imre fogja személyesen kifüggeszteni az Alkotmány fogasára, amelyet ügyfélszolgálati irodákban és orvosi rendelőkben helyeznek el. Kerényi szerint elképzelhető, hogy nemsokára kötelező lesz árusítani a bútorüzletekben egy Alkotmány garnitúrát, amit nemzeti fafaragók és asztalosok készítenek el 3 millió példányban.

 A Tízparancsolat új szövege már megjelent a Magyar Közlöny november 20-i számában, amit Semjén Zsolt maga hozott le a Gellérthegyről. A helyszínen égő csipkebokrot a katasztrófavédelem munkatársai (tűzoltók) eloltották, ám a kettéválasztott Duna miatt egyelőre szünetel a BKV-kishajók közlekedése a Haller utcánál.

A Nemzeti Együttműködés Tízparancsolata (NET) először hírportálunkon olvasható:

  1. Uradat, Istenedet, imádd, és csak neki szolgálj! Ez alól kivételt képez néhány olyan ázsiai ország, amelyik hajlandó államkötvényt vásárolni.
  2. Isten nevét hiába ne vedd! Istennel azonos elbírálás alá esik bármely nemzetileg együttműködő közszereplő, köztisztviselő és a Magyar Művészeti Akadémia
  3. Az Úr napját szenteld meg! Kivéve a CBA-ban.
  4. Atyádat és anyádat tiszteld! A további tisztelendő dolgokat a Magyar Művészeti Akadémia Határozza meg bullában.
  5. Ne ölj! Kivéve a halálbüntetést.
  6. Ne paráználkodj azonos neművel!
  7. Ne lopj! Nem számít lopásnak, ha valamit feltüntetünk az irodalomjegyzékben, törzsanyag vagy két független jobboldali médium azt állítja, hogy nem lopás.
  8. Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy! Hazugság az az állítás, amiről legalább két független, jobboldali médium azt állítja, vagy bármely más lap bármely állítása.
  9. Felebarátod házastársát ne kívánd! Kivéve a mindenkori Deutsch Tamást.
  10. Mások tulajdonát ne kívánd! Az országgyűlés indokolt esetben kívánhatja mások tulajdonát az államadósság csökkentés érdekében, amit az IMF erőltet, nem a kormány. 

62 KOMMENT

  1. Tájékoztatom a Ti. Nem. Együttműködőket, hogy a Tízparancsolat-módosítás egyéni képviselői indítvány formájában érkezett az Or. Gyűléshez. A benyújtóját még keressük, mint ahogy az ellenzék is a készítőjét.

    A Nem. Egy Működés Rendszerének immár szakrális alapjai is gránit-szilárdságúakká váltak, mivel kiszámíthatóvá vált, hogy a Szentírást is bármikor módosíthatjuk 2/3-dal!

  2. Elnézést kérek a szerkesztőség nevében. Sajnálatos tördelési hiba miatt lemaradt a fenti publikációból a Nemzeti Tízparancsolat Nemzeti Preambuluma, melynek mindenkori tartalmát az Alkotmánybíróság faliújságján publikálja a kormány és lemaradt a zárszó is: Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!
    A felelősök elszámoltatása megkezdődött.

  3. Módosítani kell a bibliát is!
    Az Isten ne csak egy Ádámot és egy Évát teremtsen kezdetben vala,
    hanem legalább százezret, visszamenőlegesen.
    Ezt simán megteheti, hiszen ő is mindenható.
    A teremtményeket lássa el megfelelő változatosságú DNS-el.
    Ehhez most már megfelelő segítséget kaphat a génkutatóktól.
    Fejlődjön egy kicsit, az istenit.
    Csak így játszható ki a cigányok ellenvádja a sorozatos férfertőzésre,
    és annak az értelmi, elmebéli állapotok alakulására.

  4. Hazudni szabad, mert a 8.pont valójában:
    8. Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!
    De ki az a felebarát? Akit akarok.
    Az ellenséget pedig akár gyilkolni is lehet.
    A főnök is kinyírt párat.

  5. De hiszen ez itt a képen maga Mózes! (kilencvenhatodik reinkarnációja)
    Háttérben a letakart frigyláda látható, ami ezek szerint Budapesten van.
    De hol van Áron kivirágzott vesszeje? A parlamentben.Mannát oszt (jónapot).
    Most már érthető, mitől lesz itt Kánaán hamarosan, vagy egy kicsit később.
    Kell még négy év. Nyóc. Tucat. Húsz. …..na csak várjatok.

  6. Szent Gellért is a Gellérthegyről jött le, bár akkor még Semjénhegynek hívták…
    de aztán a hordó gellert kapott…
    apropó…
    szentté avatás… ez még nem merült fel, hogy boldoggá majd szentté avassák Zsemjén Sótit ?

  7. Na, tessék pedig aszittem, hogy ez kőbe van vésődve… Biztosan nem a megfelelő kőbányából származott a tábla…
    Áron vesszejének kiviágzása megtörtént, Tokaj szent hegyén.

  8. Hiába módosítja a 10 parancsolatot,aki a Biblia szerint él az úgyis magasról tesz az átalakított verzióra.Amúgy meg a 10 parancsolat tudtommal nem az emberek igényei szerint íródott…van 10 alapszabály,amit be kell tartani,és kész…aki erre nem képes,az ne a parancsolatokon változtasson,hanem saját magán!Egy hitvallásba nem lehet csak úgy belenyúlni….mit képzelnek az emberek magukról?Ha istennek érzi magát akármelyik balfék,akkor tegyen csodát,és vigyen ki minket a válságból!

  9. @ezanicknevem:
    A nemzeti reneszánszot a törzsek függetlenségének megerősödése követi. Újra használatba kerül a ló, mint újratermelődő bio erőforrás,
    és szikra távíró váltja ki mobilokat.
    Azegészségtelen beton helyett jurtába költöznek az emberek,
    szárított teveszarral fütenek, így megszűnik a kőolajfüggőség is.
    A Föld újra lapos lesz, és a nap átáll földkörüli pályára.
    Rehabilitálják a 93 görög istent, akik visszaköltöznek az Olimposzra.
    Prometeusz visszadja nekik a tüzet.
    Betiltják a kerék alkalmazását.
    Az ember ennél tovább nem láthat, mert elvakít a nagy fényesség…..

  10. A tízparancsolat az Ember.0 sorozatgyártása után kiadott javítócsomag.
    A gyártás során, egy Lucifer nevű hekker ártalmas virussal fertőzte meg
    az Ember.0, egyébként csodálatos operációs rendszerét.
    A működés első pár ezer évében kiderült, ez a termék bizony lop, hazudik,
    öl, paráználkodik, megkívánja más mindenét, vagyis selejt.
    A létrehozott szervízhálózatok megpróbálja a gyártmánynibát a kiadott
    frissítéssel javítani, de nem győzik.
    Sajnos a szervízhálózatok is harcba keveredtek egymással, és
    gyilkolnak, lopnak, hazudnak, a szent cél érdekében.

  11. Namostakkor a Tízparancsolat, remélem, négyötödös törvény (vagymi) lesz ám! Nehogy az aljas nemjobboldali kormányok a jövőben módosíthassák!
    Bár ilyen sosem fog többet előfordulni, végülis akkor mindegy.

  12. @BridgetBéjby:
    “Ha istennek érzi magát akármelyik balfék,akkor tegyen csodát, és vigyen ki minket a válságból!”

    Pont azon dolgoznak balfék Matolcsyék. Ha nincs látszata vagy eredménye (ami nem is lesz), nem Istenen, hanem a helyi félistene(ke)n múlik, akik félresikerültek és nagyon felemásak.

  13. Ez a jobboldali médium Kovács Béla halottlátó és Tóth Jakabné szellemidéző?

    Vagy esetleg valami sajtótermékre gondoltál?
    Mert az médiA.

    A cikk egyébként – ettől eltekintve – jó lett. 🙂

  14. @Budapesti Szexipari Vállalat: a média egyesszáma médium. Azaz olyan nincs, hogy “két jobboldali média”, olyan meg pláne nincsen, hogy “jobboldali médiák”. Helyesen: “két jobboldali médium” és “jobboldali médiumok”, esetleg “jobboldali média”.

    A poszt egyébként (is) zseniális. Ahogy megszoktuk. 😉

    A “kivéve a CBA-t”-on sírva röhögtem.

  15. Tisztelt szerkesztőség! Kérem, engedjék meg hogy hűséges törzsolvasójukként felhívjam szíves figyelmüket egy óriási, majdhogynem mondhatni felháborító hibára! (ebből még szabotázs is lehet!).
    “Alkotmány Fogasára”! Nagybetűvel! Esetleg “ALKOTMÁNY FOGASára” lehet még határeset, bár ez utóbbiról azért a helyükben a biztonság kedvéért még megkérdezném Szalai Annamáriát!
    !!!

  16. @Super aGyuri:
    “”jobboldali médiumok”, esetleg “jobboldali média”.”

    Ez az a médium , aki a TV2 – n szokott lenni éjszaka ?
    ( A múltkor belenéztem: Egy , a lakását eladni szándékozónak kifejezetten megtiltotta , hogy 1 éven belül el akarja adni !?!? Azt mondta , csak 1 év múlva tudja , de akkor jó áron eladni… ekkora mocsokságot, beleugatni más életét nagymértékben befolyásoló döntésekbe…a szellemek nevében !? – Ha megfogadják a tanácsát…..meg is érdemlik… , avagy mindenképpen a hiszékenység vámszedői ?!)

  17. @dr kíváncsivagyok: “ez még nem merült fel, hogy boldoggá majd szentté avassák Zsemjén Sótit? “

    amugy ennek már csak egy akadája van… hogy élőket nem lehet…
    ezt az egy akadájt meg könnyen el lehet hárítani…
    felőlem akár uccát is ! vagy ha a gellérthegyről… akkor akár az is lehet Semjénhegy…

  18. Mi Viktorunk, ki vagy a Mennyekben /vagy leszel vagy nem/
    Szenteltessék meg a te neved, hiszen ez a te országod,
    ezért legyen meg a te okos akaratod, úgy a Parlamentben, mint a Földön is.
    És ne vígy minket ortodoxiába, de szabadíts meg a gyarmatosítóktól /pl. EU, bankok stb./
    Mert tiéd az ország a hatalom és a dicsőség /vagy legalábbis azt hiszed/!
    Ómen.

  19. @ámbátor: de de… igazad van!

    kérlek 1/2istenem (zsemjén sóti) rendezd ezt az áldatlan hejzetet! kérlek visszamenőleges hatájjal vedd el tőlünk a nagy (törpe) nemzet vezetőnket ! hogy a zorbántér méltón viselhesse szent nevét! és méltó hején a zisten mellett uralkodhassék ! ne ebben a putri kis országban ! ő sokkal többet érdemel! kérjük seg ícs ! ámen!

  20. Nem lehetne a felcsúti elmebeteget meg a seggnyalóit beleírni a Bibliába? Az énekesmadarak nagy álkeresztény barátja igazán elintéztethetné a következő zsinattal.

    Pl. az első napon, amikor a világosságot és a sötétséget teremtette az Úr, a sötétséggel együtt megteremthetné Felcsútot benne Orbán Viktorral. Azután a Paradicsomból Orbán Viktor és emberei űzettetnének ki, mert ellopták az almát. Esetleg az özönvíztől minden állatból egy pár helyett Orbán Viktor emberei menekülnének csak meg, mert megvesztegették Noét. Valami ilyesmire gondolnék.

  21. @kittrabi: Ki volt az első törvényalkotó? Bizonyára sírköves, értett a kőtábla faragáshoz! Nem bölcs emberek, hanem önző papok ihlették össze a Bibliát saját hatalmi bázisuk megtartása érdekében

  22. @jefff: Azúgy van hogy a zeredeti szöveg szerint:
    “Engem ne ölj meg, engem ne lopj meg, s ne kívánd ami az enyém vagy az enyém is lehetne (földet, trafikot, színházat, állami támogatást, cívil pénzt, busztendert stb, stb)!!! ….. ,mert kinyomom a szemedet utána fel négyelek s vízbe fojtalak,” Zsóteusz, Simickusz és Victoriádesz törvényei.