kormany weather.jpgNemcsak az időjárás-jelentést vonják állami ellenőrzés alá, de várhatóan magát az időjárást is.

Az időjárás előrejelzés nagyon komplikált és költséges folyamat, ezért is kell állami felügyelet alá vonni” – mondta el Illés Zoltán környezetügyekért felelős államtitkár, hozzátéve: “Viszont még így is születhet pontatlan előrejelzés. Hogy tehát a hibalehetőséget minél kisebbre szorítsuk, az időjárás is állami felügyelet alá kerül“.

Az államtitkár elmondta: sokkal könnyebb lesz így állami rendezvényeket szervezni, hiszen nem kell attól félni, hogy a kormányfő beszédét elmossa az eső, ráadásul igen hatásos elem lenne augusztus 20-án a tűzijáték helyett a meteorzápor. A Békemenetet hullócsillagok kísérhetnék, hogy a felvonulók kívánhassanak, Alcsútdoboz mellett pedig egész tavasszal húsz Celsius fokos eső öntözhetné a magyar gabonát.

10 KOMMENT

  1. Visszatér a Rákosi-Kádár rendszer ezen a területen is.
    Akkor, abban az esetben is, amikor egész áprilisban szakadt az eső, május 1.-re jó időt kellett jósolni, hogy menjen a nép felvonulni.
    1986-ban, Csernobil után, azt mondták, hogy a radioaktív szennyeződést a szél északra viszi, Magyarországra nem! Nyugodtan menjenek az emberek felvonulni, mert április 26.-án történt….

  2. Ez is a rohadt IMF és EU miatt van, de szerencsére a kormány idejében kapcsolt.
    A magyar föld és víz után, most már a remek magyar időjárásra is szemet vetett a spekuláns nyugat.
    Pont a napokban kapcsoltak le az osztrák határon, több vagonnyi magyar vízzel átitatott magyar földet, üresnek látszó kamionokban pedig, magyar levegőt akartak kicsempészni.
    A magyar időjárással, mostantól ez már nem fordulhat elő, az ellenzéki városoknak viszont rossz hír, hogy náluk, júliusban is esni fog a hó.

  3. Az időjárás jóslása az EU. szerint nem lehet államosítás tárgya. Ennek ellenére a kormány időjósbiztosa által benyújtott törvényt a parlament éjjelin ülve (kübli) 2/3-ad többséggel elfogadta, az álmoskönyvekre hivatkozva. Az Orbán fő táltos által kinevezett időjós-biztos, az IMF tárgyalásokra készített előterjesztést, amelyben hivatkozott a Turulra, mint költöző madárra, amely az időjárás szeszélyessége miatt fél ázsiai népét rossz időben vezette az új honba. A kormány és bölcs vezére szerint is emiatt történtek azok a szerencsétlenül végződő függetlenségi harcok, amelyek az elmúlt 500 évet jellemezték.Ám ezt a mostani szabadságharcot már győzelemre seggítette annak fő vezére. A fülkeforradalom általi 2/3-al megválasztott új országgyűlésnek mára már meggyűlt a baja a szeszélyes évszakokkal, emiatt vált szükségessé a tervszerű idő járás . Ennek megvalósítását a törvény és álmoskönyv szerint a Nemzeti Idő Járások létrehozása biztosítja.Az időjárások székhelyén a Fidesz közeli földbérlők által megkívánt időjárásokat rendelik meg.Természetesen a szocialista-közeli földbérlők ebből kimaradnak, mivel az elmúlt nyolc évben kényük kedvük szerint alakult az időjárás.Hamarosan ez az alaptörvénybe lesz lefektetve. Kerényi al-táltos már tervezi annak nagyított változatát minden idő járás székhelyén kiplakátolni, a vezető napilapokba elhelyezni hirdetés gyanánt. A hirdetés szövege: Fújjunk hideget meleget az IMF-re! A költségvetésből erre a célra 400 millió forintot különítettek el, amelyet az oktatás és egészségügyből csoportosítanak át.

  4. @Totálbrutál Férfisertés: “Ez is a rohadt IMF és EU miatt van”

    Neeeem, ebben most nincs igaza Férfisertés Úr! Az intézkedés az ukránok és a románok ellen irányul, mert használtan adják tovább a Napot nekünk, de ennek hamarosan vége szakad. Hiába hivatkoznak arra, hogy ők is használtan kapják az oroszoktól. Visszamenőleg több mint ezeregyszáz évnyi kárpótlást hajtunk be rajtuk.

  5. “A konzervatív jobboldal napsütése
    Rosszkedvünk telét
    Tündöklő nyárrá változtatja át.”

    (Kovács Ákos: 2010)

    + 1 kérés: legyen mindig telihold. Így spórolunk a közvilágítással.

  6. minden jo idő forrása a bölcs szeretett vezír !
    minden rossz időt az IMF-EU-elmútnyóccév hoz !
    minden hidegfront és bűz a rohadó nyugatról jön!
    még a nap is keleten kel, ami ugye a vidámság jókedv, jólét…