201209_rhirek.jpgHírek pacalpörkölt-kidobás mellé – Magyarország legfontosabb hírei kommentárral, tömören és közérthetően.

Újratemetik Kiszel Tündét
Teljesen érthető lépés, mivel pár napja kimászott” – nyilatkozta Hajdú János, a TEK vezetője. A hírre Hajdú Péter gyászközleményt adott ki, mint mondta, munkásságának jelentős része a „dívára” épült.

Nagy László is Szerbiában versenyezne
Szerbia? De most tényleg? Komolyan?” – kommentálta a válogatott kézilabdázó döntését a Barcelona kapitánya. A Magyar Kézilabda Szövetség a válogatottság körül huzavona után igazából nincs meglepődve a dolgon, azon inkább, hogy Nagy kajakozni szeretne Janicsékkal.

Tőzsdére megy az IWIW is
A Facebook szóvivője szerint bátor, de indokolt lépés a mai helyzetben ez a magyar közösségi oldaltól, sőt, állítólag maga Mark Zuckerberg is IWIW-részvényekre cserélné saját Facebook-részesedését. Piaci információk szerint a tőzsdei bevezetést tervezte a MyVIP közösségi oldal is, ám az oldal részvényeit végül lepusztult falusi diszkókban használták wc-papírként.

Riasztó fényképek lehetnek az alkoholos üvegeken is
A Magyar Közlönyben megjelent tervezet alapján Demjén Rózsi aktuális fotóit tennék a 10%-nál magasabb alkoholtartalmú italok üvegeire. A drasztikus lépés annyira kiverte a biztosítékot a szakmai szervezeteknél, hogy az alkohollobbi mellett a dohánylobbi és a Magyar Képzőművészeti Kamara is tiltakozni készül ellene. 

Könyv készül Medgyessy Péter életéről
A kiadvány valószínűleg a Szürke 51 árnyalata címmel kerül majd a boltokba, a kiadó egyelőre írót keres.

15 KOMMENT

  1. Óriási magyar diplomáciai siker!
    Az Azeri kormány visszaküldte Ramil Safarovot Magyaroszágra!
    Aki már át is adta megbízólevelét a magyar kormányfőnek,
    mint Azerbajdzsán új, rendkívüli és meghatalmazott nagykövete.
    A fogadáson megjelent az egész magyar kormány.
    Ilyen sugárzó öröm-tengert az IMF kirugása óta nem lehett látni.
    Balog Zoltán miniszter, mindenkit megelőzve, elsőként ragdta meg
    a híres ember jobbját, és hosszan-hosszan szorongatta.

  2. @kittrabi: A fogadást követően Ramil Safarov nemzetközi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy magyarországi szabadonbocsátása fejében kormánya átvállalja a testvéri Magyarország államadósságának egy fertályát, hálája jelenként. A sajtótájékoztatón megjelent magyar kormány baltalengetéssel üdvözölte a bejelentést.

  3. Gazdaság:
    Varga Mihály által előterjesztett, “Lehel 2” fogyasztásösztönző
    kormányprogramra építve, a Jászberényben üzemelő hűtőgépgyár
    színarany, befektetési hűtőgépeket dob piacra.
    A svéd tulajdonban lévő, ámde tiszta magyar lelkü gyár,
    Lehel vezér Norvégiába kiköltözött orvos fia helyett,
    Vitéz Nagybányay Zanussy Pál Béla karpaszományos dandárgenerálisról, Z 999Au-nak nevezte el az új gépet.
    Nagy az érdeklődés országszerte.
    Már 2800 hazánkfia le is kötött 3500 db gépet.
    A 3,5 tonnás frigo darabja 670 milliárd forintba kerül.
    A kormány bizonyítva pozitív hozzáállását, 3 perc, 2,45 másodperc alatt
    megszülető extragyors törvénnyel, áfamentessé tette a berendezést,
    és kilenc évig, évente leírható az adóból a nettó beszerzési ár.
    A számlát nem kell megőrizni,
    amivel ismét egy csatát nyernek a bürokrácia elleni harcban.
    Az NGM számításai szerint, ettől aztán megugranak az adóbevételek,
    főleg az áfa és az szja.
    Leesik majd az IMF álla. Szaladnak hozzánk kölcsönért.
    Hát ez az a nagy társadalmi, gazdasági robbanás emberek!!!

  4. Adózóna:
    Ujabb NAV akcióban, a 6-os úti “ablakmosó” lányok számlaadás
    elmulasztását ellenőrizte öt fedett ellenőr.
    A magukat dugnivágyó kéjenceknek maszkírozó ellenőrök
    egymást lesték a bokorból, és videokamerával dokumentálták
    a szabálysértési eseményeket.
    A leadott jelentést ellenőrző bizottság több tagjához mentőt kellet
    hívni az adatfeldolgozás alatt.
    A főellenöröket annyira megrázta az ellenőrök kisebb-nagyobb méretbeli, és szakismereti, adótechnikai hiányosságának látványa.
    Mivel az ellenőrök gumi nélküli, drágább opciót választottak a lányoknál,
    növelve ezzel a bírság alapját, rendkívüli betegszabadságot kaptak.

  5. @kittrabi: “A 3,5 tonnás frigo darabja 670 milliárd forintba kerül.”

    Most szólok, hogy átbaszás a dolog, ugyanis egy kg arany 191,4MFt-ra jön ki, ami barokkos túlzás.
    Az ÁFA mentesség is parasztvakítás, ugyanis köztudottan a négykilences befektetési arany már évek óta ÁFA mentes.
    🙂

  6. @kittrabi: “Mivel az ellenőrök gumi nélküli, drágább opciót választottak a lányoknál,
    növelve ezzel a bírság alapját, rendkívüli betegszabadságot kaptak.”

    De előtte még mind elmennek a maszek bőrgyógyászhoz, hátha ott is lesz elmulasztott számlaadás! Éberség!

  7. @Adofizeto: Én nem is veszek ilyen szart. Jó nekem a három BMW.
    Van miben megennem a 10 dkg parizert, meg a két zsemlét.
    Bár annak az árában kb. ötöde adó.(luxus adó)

    Ahogy hallottam, a gépek energiaosztálya KÖZGÉP 3.

  8. @Adofizeto: Megkértem A NAV állásfoglalását.
    A hűtőszekrny bizony áfa köteles, akkor is ha tiszta aranyból van is.

    A jászberényi árkalkulátor pedig lusta volt megnézni az aktuális arany árat.
    Valójában csak 44 milliárd lenne a bele épített arany miatt,
    de amig az a gép el kezd hűteni, az legalább még két-három milliárd.
    Persze így is occo lesz. Viszik mint a cukrot.
    Panelba különösen ajánlott.