201209_giro.jpgElőzetes regisztrációhoz kötné Lázár János és Varga István közös törvényjavaslata a családon belüli erőszakot. A Fidesz nőtagozata üdvözölte Varga Istvánt, amikor a folyosón találkoztak.

Giró-Szászötven András kormányszóvivő szerint tavaly Magyarországon saját adatai szerint 3-5 családon belüli erőszak történt, ebből 2 indokolt volt. Giró szerint ez a szám is sok, míg Szászötven úgy vélte, csupán az LMP fújja fel az ügyet, míg András kifejtette, hogy Azerbajdzsánban az Alkotmány biztosítja a családon belüli erőszakot, mint alapvető jogot. A törvényjavaslat szerint ezután regisztrálják azokat a gyereket nem vállaló nőket, akik önhibájukból válhatnak a családon belüli erőszak áldozatává, míg külön listázzák azokat is, akik már teljesítették a kitűzött családfenntartási célokat és emiatt már nem verhetők.

Szanyi Tibor a törvényjavaslat elleni tiltakozásul egy termoszt helyezett el egy kellemetlen testnyílásában, míg Gyurcsány Ferenc kilátásba helyezte, hogy egy hétig csak Szanyi Tibor termoszából fog fogyasztani. Sajtóértesülések szerint Szanyi csak később szólt Gyurcsánynak furcsa demonstrációjáról.

A tiltakozással párhuzamosan zajlik az a néma operettgála a fertőrákosi kőfejtőben, amit a Demokratikus Koalíció szervezett, tévedésből. A gálán a hangosítók is szolidaritásukat fejezik ki a Cirkuszhercegnő főszerepét alakító Damu Roland ellen. 

113 KOMMENT

  1. Gíró-Szász Krisztina meghatottan mesélt a romantikus péntek esti erőszakokról, és a vasárnap délutáni pofonokról. Mint mondta, megérti, hogy Andrásnak le kell vezetnie valahogy, a mindennapos hazudozások okozta feszültséget.

  2. Nehéz dolog lehet megrendelésre humorosat kiizzadni, mert ez a szanyi-gyurcsány-damu vonal inkább szánalmas, mint poénos.
    Miközben pontosan tudjuk, hogy a fidesz és az álszentek tömörülése miért ódzkodik a törvénytől.
    Most akkor mi lenne a poén, ha nem keverjük bele azt, akinek semmi köze nincs az egészhez, de az asszony és gyerekverésről is elhíresült orbán viktor nevét nem merjük leírni.

  3. Én ezt nem hiszem el. Eleve rosszul írták a kormányszóvivő nevét, azt hiszik ez vicces? És szerintem nem dugta fel Szanyi a termoszt sem a seggébe. Szerintem valaki nagyon megtréfálta ennek a híroldalnak a tudósítóját.

  4. Ez fergeteges. A főcímre ránézve is kétoldali rázkódás fogott el.
    Köszi.

    Esetleg ennyit tudnék hozzá tenni: a verhető személyeket első körben a polgármesterek választják ki a napokban érkező, és kötelezően visszaküldendő kérdőívek alapján. Egy neve közzétételét kérő ismeretlen honatya Alkotmány módosítási indítványa szerint bizonyos posztokat betöltő állami tisztségviselőket megilleti majd az első verés joga. Egyes esetekben, több arra jogosult jelentkező esetén, az erősebb kutya üt alapon dől majd el, ki gyakorolhatja e jogot.

  5. Tájékoztatom a Ti. Nem. Egy. Működő polgártársakat, hogy a regisztráció nem egy alkalomra, hanem négy évre szól. A vadbarmok kiszűrése érdekében ugyanakkor legalább tizenöt nappal az erőszak előtt kötelező regisztrálni!

  6. “Szanyi Tibor a törvényjavaslat elleni tiltakozásul egy termoszt helyezett el egy kellemetlen testnyílásában, “
    Szanyi kapitány Varga testnyílásában helyezte el azt a termoszt?

  7. + Varga Istvánt meg kéretik nem bántani!!!
    Komoly jogászember, hisz Ő az összes Békés megyei kórház, valamint Békés megyei önkormányzat jogi képviselője minden polgári peres ügyben, úgyhogy …

  8. “akik már teljesítették a kitűzött családfenntartási célokat és emiatt már nem verhetők” Mi a helyzet a honanyákkal? Verhetők vagy nem? Öntsünk végre tiszta ólmot a fülekbe.

  9. Gírosz-ász Zabász, a hírös szóvivő kifejtette a borsót, majd kiváló levest rittyentett belőle. A kivált leves önálló frakciót alapítva beült GYF mellé a DK-ba.

    Közben Móka Miklósné, született Selymesi Gabika dezodoros harcot hirdetett a családon belüli erős szag ellen.

  10. A kormány megoldotta a problémát. Ezentúl a házasságot egy kötelező házassági szerződéssel lehet csak megkötni, aminek a terjedelme cirka 150 oldal. Nem verekedni kell hanem beperelni a házastársat szerződés szegésért, aminek a költsége 50000 Ft illeték, amit a pervesztes fizet értelemszerűen. Aki nem tud fizetni az a hagyományokat ápolva nyilvános box meccs keretein belül rendezheti a nézeteltérést, a nőknek a kesztyűjében az erőviszonyok kiegyenlítése miatt ólom van. Sport , élet erő egészség, tanulj meg küzdeni és a haza fényre derül. A kórházi költségek illetéke 30000 Ft.

  11. Ez hazánk 2012-es belpolitikai szummája.

    Köszönjük nektek: orbáncsalád; hogy irányítottatok minket, oligarchák; hogy voltak hazai piaci sikereink is, azeriek; hogy rámutattatok hiszékenységünkre; Varga Úr; aki “ütősen” fogalmazott a népesedéspolitikát tekintve; és végül Giro-“centi”-András; aki mosolyával mindig bizonyítja a tárgy komolyságát….

  12. Egyesek szerint a mai magyar asszonyok nem szülnek elég gyereket, és ezzel a provokatív ráutaló magatartással kényszerítik ki az egy háztartásban élő partnerüktől a fizikai ráhatás tényállását.

    Mások szerint az asszony verve jó.

    Ön melyik álláspontot képviseli?

  13. @reccs: ” …. Max …. ” ? :O Talán maximum . Rövidítés szint alatti ! 🙂 😉 Értelmes EMBEREK itt ? :O 😀 Itt anonimok vannak akik emberszerű lények . 😀 Az önbizalom nem egyenlő a nagyképűséggel . Nem mocskolódtam , hanem véleményeztem . Az értelemről 1 név nélküli ne írogasson .

  14. @sTormy: Nekem az elveimbe nem fér be az ilyen ” …. szókép …. ” ( Ahogy te fogalmazol , mert ez nagyon nem az egyébként .) . Nem a vicc a hazugság , hanem ami itt folyik ezen az anonim blogon .

  15. @Lencsés István: Megkérdezném, szerinted mi a szókép, de csak annyi választ kapnék, hogy semmi közöm hozzá. Mint ahogy eddig mindig kimerült annyiban az érvrendszered, hogy “nem úgy van, ahogy a másik mondja”. Nem tudni, hogy van, de biztos nem úgy. Ami jó taktika egy ideig, de alsó tagozat fölött már kicsit égő.

  16. @Lencsés István: Mivel nem szó szerint értettem, hogy ideköpni jöttél, mivel, mint arra nagyon helyesen rámutattál, a neten nem lehet szó szerint köpködni, csak képletes értelemben, ezért, amikor azt írtam, hogy ideköpsz, az szókép volt. Az a jó, hogy nagyjából egy büdös szót nem értesz abból, amit mondok (nem szó szerint, hiszen valójában írom), és mégis te kérdezed meg tőlem, hogy tudok-e olvasni

  17. @sTormy:

    Az itt folyó erőltetett és infantilis humorkodást az ember úgy 14-15 éves kora körül általában kinövi.

    Istenem, neked/nektek nem sikerült.

    A másik eset, hogy még javában benne vagytok a serdülőkorban, és az apu/anyu pénzéből vett gépen óbégattok.

    Mindkettő égő.

  18. @sTormy: Namostanez télleg nem vicces, mer például, ha 3-5 családi erőszak történt, abból több, mint 2-3,3 indokoltnak kellett lennie (2/3!) És azis hazugság, hogya Zazerbajdzsáni alkotmányban alalpjoga családon belüli erőszak, mer csaka zörmény társakat lehet verni, őket is csak álmukban, fejbe, és kizárólag erre a célra vásárolt baltával.

    Igaz, @Lencsés István: ?

  19. @sTormy:

    Nevelkedni erkölcsi példamutatáson, tapasztalatokon, megpróbáltatásokon, örömökön, fájdalmakon keresztül, tudatos nevelői behatásokra, biológiai érés és személyiségfejlődés következtében stb. szoktak emberek.

    Hogy nálatok, esztergált pöcsű gettólakóknál ez hogy van, azt nem tudhatom. De amit itt felmutattok, az szánalmas.

    Többek között ezért sem fogjátok kormányozni ezt az országot, soha már.

  20. @sTormy:

    Mi dolgod lehet neked, kis tetühintás, a kötözködés, a provokálás, a magyargyalázás, az infantilis röhögcsélés stb. mellett?

    Legfeljebb a napi háromszori recskázás a meleg oldalakra. Rá is mentél rendesen.

  21. @sTormy: Neked szókép , nekem meg az ilyen szókép nem fér bele az értékrendembe mint írtam . Írni sem tudsz , hiszen mondat végére kell a pont . Te nem érted amit írok , azért írsz hülyeségeket .

  22. @sTormy: Magyarázd ám már meg nekem hogy nekem mi az ami belefér az értkérendembe …. Nekem az ilyesfajta szókép NEM . Érthető ( Általánosban harmadik után az ilyenért pofon jár …. ) Én direkt írok így . 🙂 😉

  23. @szeszesember: Az alapvető polgárjog komolysága megköveteli, hogy kiszűrjük a bizonytalanokat, és csak a tudatos erőszak-alkalmazók élhessenek ezzel a jogukkal. Ezért szükséges tizenöt nappal az erőszak előtt regisztrálni, hogy megfékezzük azokat, akik hirtelen felindulásból kevernének le egy pofont.

  24. @ürügyminisztériumi álamszitkár:

    Az asszonyverésben komoly szerepe van a szamizd.. szemizmatik… szeizmológiai tevékenységnek. Egy helyi földrengés során a családfő például megkapaszkodik a székben, aztán az elemi erő megforgatja, és a szék egyszer csak az asszony fején, derekán, stb. landol. Pofon, késelés, baltás gyilkolás, stb. mind-mind ugyanezen okból történik. A földrengés az ok, a vak is látja.

  25. A családon belüli erőszakszervezet felhívása: Tisztelt Erőszaktársak!
    Folyó vér 28.-án a Vérmezőn, rossz idő esetén az Új Köztemetőben tartjuk soron következő bemutatónkat. Ezen a napon példaértékű és különleges módszereket alkalmazó öngyilkos tenoristák robbantanak családon belül. Kívánságra sem lehet a bemutatott cselekményeket megismétlelni.Közben a parlamentben tartott vitanapon is szóba került, hogy egyéni képviselői indítvány formájában kellene törvényjavaslatot benyújtani a családi erőszak-tervezésről, mert indokolt lenne az egy-két gyermek helyett 4-10 gyermek kötelező nemzése, ami jó alap említett erőszak elterjedéséhez. A kereszténydemokraták szerint a törvényben nem a család-, hanem a szent családon belőli elnevezést illene alkalmazni. A vita még parázslik.