gyurcsi.jpgAz éhségsztrájkját lezáró Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón számolt be szenvedéseiről. A pártelnök ezúttal egy nagyméretű, citromsárga, átizzadt zakóban válaszolt a sajtó kérdéseire.

„Pont olyan ütemben fogyok, mint a demokrácia Magyarországon” – mondta elhaló hangon a volt miniszterelnök, majd hirtelen eltűnt a rajta lötyögő ruhadarabban. Később az egyik ujján dugta ki a fejét, és Vadai Ágnesre nézve elénekelte a „Hosszú fekete haj” című dalt.

„Megint hazudik a jobboldal: ez nem Lajcsié! Az elnök úr szereti a rózsát, azért tűzött egyet a gallérjára, a pacalpörköltes Zámbó Jimmy autogram a hátán pedig egy régi szép emlék!” – mondta a Molnár Csaba szóvivő, majd levette zakóját, és visszaadta az ott várakozó Fekete Lászlónak.

6 KOMMENT

  1. Remélem könyvet is ír a megpróbáltatásairól, a harcáról a demokráciáért és bestseller lesz. Már látom is, hogy vagy 160 nyelvre leforditják és az azeriek és az örmények könnyes szemmel olvassák, majd egymás nyakába borulnak és örökre megbékélnek. Minálunk pedig felvirágzik a gazdagság és a jólét. Mindenfelé, nemcsak a Rózsadomb egyes villáiban. Jó ez a cucc.

  2. @czejp: “Mindenfelé, nemcsak a Rózsadomb egyes villáiban.” Mi ez a medagógia vagy depedagógia, demegagi, mittudomén?! Tudja maga micsoda teher az 50 milliós svájci törlesztése a bizony egyre talanabb állami megrendelésekből? A milliárdosoknak sem olyan fenékig tejfölös az élete, mint Marcinak Hevesen!

  3. Megint aljas csúsztatás a Hírcsárdától, Vadai Ágnesnek nem hosszú fekete haja van.
    Egyébként meg: valahogy nem hiteles nekem az éhségsztrájk attól, akinek van mit a tejbe aprítania…