201209_gyurcseh.jpgFeri nem tudja, mi az éhség, én egyszer tapasztaltam és szörnyű volt. Nem fogja bírni sem idegileg, sem mentálisan, de fejben is nehéz lesz, már ha ezek nem szinonimák.” – jósolta Schmuck a Blikk Nők horoszkóp rovatában.

Gyurcsány Ferenc az új választási törvény elleni tiltakozásul nem eszik, mivel azonban több téma is érzékenyen érinti a volt miniszterelnököt, így szénhidrátot az Alkotmánybíróság jogainak csorbítása, fehérjét az azeri incidens, cukrot az új közoktatási törvény miatt, ásványi anyagokat pedig Apró Piroska tanácsára nem vesz magához. Gyurcsány, a magyar Bobby Sands, szerdától folyadékot sem fogyaszt, péntektől pedig lélegezni sem fog. Ez utóbbi ellenőrzésére Novák Előd személyesen is jelentkezett.

Semjén Zsolt gratulált a sztrájkhoz, mivel ezt a KDNP penitenciaként értelmezi az elmúlt nyolc évért és reméli, hogy az ex-miniszterelnök évenként legalább egy kilóval fizet. Schobert Norbi szerint amatőr az éhségsztrájk, mivel a megfelelő testmozgás nélkül olyan üres teljesítményfitogtatás csupán, mint az olimpia.

43 KOMMENT

  1. És helyreigazítást is követel Nem. Ügy. kormányunk: Nem létezik az az éhségsztrájk, futballstadion vagy gyurcsányi megszorítás, amelyik Schmuck Andort Schobert Norbertre szikkasztaná!

  2. Persze könnyű neki, amikor Miskolcon volt begyűjtötte a tapasztalatokat a témában a helyiektől. És hogyan fog majd ilyen állapotban dolgozni a Parlamentben ? Kihagy az agya és majd mindent megszavaz a többiekkel együtt.

  3. @czejp: Dehogyis;olvastam, hogy az egyhetes léböjt-kúra táborok résztvevői egyöntetűen szellemi teljesítményük nagyfokú növekedéséről számolnak be.(többek közt)
    Hova járnak vécézni?Még a végén oldalba rössentenek valami puccos Audit, és azért is megbüntetik őket.

  4. poénkodtok, poénkodtok. 🙂
    jövöre ti sem esztek csak azt nem éhségsztrájknak fogják majd hivni hanem 5 éves tervnek vagy a jövőbe vezető útnak vagy Magyarország aranykorának. És tapsolva kiabálod, majd hogy jobban élsz mint 4 éve, és hogy ez az egyetlen igazi (le)fogyasztói társadalom.

  5. “Schobert Norbi szerint amatőr az éhségsztrájk, mivel a megfelelő testmozgás nélkül olyan üres teljesítményfitogtatás csupán, mint az olimpia.”

    Nice. Schobert Norbi még nem volt alkoholista, és nem hagyott ki 4 napot csak sörrel. Megtudná, hol lakik az úristen, amikor savat hány 🙂

    No persze ez ferire biztosan nem lesz igaz…

  6. Vityától a Fletón kívül mindenki fél. Az antidemokratikus előregisztrációra Fletón kívül igazán hatékonyan senki sem hívja fel a figyelmet. Amiért éhségsztrájkol, abban 100%-ig igaza van. A többi csak nyavalyás zsigeri liberális (SzDSz – Fidesz) fanyalgás… 😉
    Hajrá Fletó! Te legalább nem leszel olyan sörhasú, mint a lokális félistenünk!
    :DDD

  7. @Frady Endre: “Az antidemokratikus előregisztrációra Fletón kívül igazán hatékonyan senki sem hívja fel a figyelmet.”

    Fletó sem… az akcióról magáól még csak-csak szó esik, de a regisztációról maximum maga a szó, vagyis még annyi se, mint egy kiadós munkahelyi ebéd alatt.

  8. A Strabag nyerte a 12,5 milliárdos pécsi 400 ágyas közbeszerzését!

    Itt valami nagy hiba van!

    – Simliska megvette a Strabagot?
    – Nem figyeltek a pécsi fideszes döntéshozók?
    – Elírás történt?

    Úgyis érvénytelenítik és akkor jöhet a Közgép!

  9. @HomicideWatch: Ez a “fos” majdnem teljesen korrekt, pedig nem esik nehezemre az esemény közben nyilvánosan megmosolyogni Fletót.
    Ő persze rohadtul súlytalan, de arról nem ő tehet, hogy súlyosabbak a köldöküket nézik… amíg tudják, mert 2014. után már azt is cseszhetik.

  10. Na végre valami izgalom, a hazai híg fos tengerében.
    Gyurcsány, schmuk , Semjén, schobert, Novák előd,
    Apró piroska?
    Mi a f@sz ? Ujraforgatjak a majmok bolygóját???

  11. Előzetes regisztráció kell az Orbán temetésén való részvételért, mert nem férnek majd el…annyian lesznek…de csak azért..hogy “meggyőződjenek”, hogy igaz-e:))))

  12. A Schmuck Pufi már csak tudja, hiszen komoly tapasztalata van az öngyilkossági kísérletekben!
    Legutóbb, a 36. széles nyilvánosság előtt lefolytatott lefogyási kísérletnek nevezett éhségsztrájkja során eljutott az agyhalál állapotába, ami komoly siker, hiszen ezt eddig tartósan csak Schobert Norbinak sikerült elérnie az Update étrenddel. A fitnesszguru ennek következtében feleségének, Rubin Rékának csak zsinórtangát enged viselni, demonstrálandó, hogy ők nem rejtik suba alá amijük van, mert nekik semmi takargatnivalójuk nincsen.

  13. A Jobbik péntekre szervezhetne egy sátorozást Gyurcsányék mellé, ahol százféle ínyencfalatot főzhetnének, melyeket egyenként nagyon lassan elsétálva Gyurcsányék sátrai előtt elfogyaszthatnának.

  14. Hogy is volt anno kedves “ex miniszterelnök ur”?Akinek nem tetszik menjen külföldre?
    Na meg akik valoban eheznek ebben az orszagban, nem luxus satorban fognak lakni.Sok helyen villany sincs az otthonokban.Ön felemeli a telefont szeptember közepen, kb. ejjeli 15 c fokos idöben, hogy hozzanak meg takarot, vagy halozsakot, mert hideg van.De az igazi fagyoskodok telen, minusz 20, 25 c fokos hidegben vannak kint es nincs soknak mobil telefonja, hogy hozzanak mar halozsakot, vagy takarot, mert hideg van.
    Na meg van-e egyaltalan otthon meg plussz takaro vagy halozsak?Egyaltalan van-e otthon, ahova tudnanak szolni.
    Ez mind “szep”, de nem a valosagot tükrözi.Nem beszelve arrol, hogy az emberek nagytöbbsege sajnos lassan mar nem csak egy hetig ehezik ill. lassan mar szomjazik is (na es itt a vizet ertem, nem az alkoholt), hanem esetleg honapokig is.
    Lehet, hogy jo lenne egy kicsit a Ramadant napközbe bevinni.Ejszakara viszont nem.
    Gondolkodjunk is.
    Hogy is volt anno?Akinek nem tetszik menjen ki külföldre?
    Az Ur aldja a valoban ehezöket, na es magukat is “szegeny” “kobor” lelkek.

  15. @aniko.k2:

    Anikó, te legfeljebb k0 vagy!
    Azaz helyesbítek, nem akarok félrevezetni senkit, mert valójában nehezen tudom eldönteni, hogy egy nagy “k”, vagy inkább egy hatalmas 0 vagy!
    Valamiről beszélsz, amit nem értettél meg. Ami nem arról szól, amit te most a saját értelmi képességeidnek megfelelő silányságban lefordítottál valami butaságra.

    Tudod az úgy van, hogy nem baj ha valaki szerény szellemi képességekkel rendelkezik, de az viszont már nagy baj, ha ezt valamilyen belső kényszerítő erő hatására közzé is teszi.
    Ahogyan te tetted most!

  16. Kedves Therminor.

    Nekem a hobakancsom tele van ezzel a hülye politikaval.Föleg a ket “kimagaslo”-val.Ferikenkkel es Viktorunkkal.
    Nem arrol van szo, hogy nem kell politizalni, de az en meglatasom szerint ez mar egy kicsit mas.
    Ferikenk anno maga mondta, hogy “Akinek nem tetszik menjen külföldre”.Akkor :””Akinek nem tetszik menjen külföldre”.Sajat magat ötötte ki?
    Az egeszben azt tartom borzasztonak, hogy valoban rengeteg ember ehezik itt Magyarorszagon.Na es nem olyan luxus körülmenyek között, mint Ferikent az egy hates sztrajkja alatt.Hanem nagyon is kemeny körülmenyek között.Minusz 20,25 fokokban, mobil nelkül.Lehet, hogy a szellemileg nem vagyok magas szinvonalon.De nem születhet mindenki zseninek.Valoszinüleg Neked is vannak hianyossagaid.
    De latom, amit latok es tapasztalom, amit tapaztalok.
    Nem ilyen ugymond hülyesegekkel kene elsösorban foglalkozni.Hanem mindenek elött az lenne a legfontosabb, ha mindenkinek bizositanak, hogy ne kelljen esetlegesen itthon Mo-on ehenhalni, egeszsegügy stb.
    Egyebkent köszi, hogy ezzel a “k”-val ilyen kedevesen, akar le is kurvaztal.Mert a “k” alatt, ha nem teszik ki az O-t melle, akkor ezt jelenti altalaban a nöknel.Nagyon köszönöm.Bar nem tudom, hogy mire föl.
    Lehet rajta gondolkodni.
    (Sajnos idegen nyelvü billentyüzetem van, igy problemam van a magyar helyesirassal).
    Üdvözöllek kedves Therminor.

    Na de a legjobb az lesz, ha sehova nem irok nyilvanos velemenyt ezek utan, mert a vegen meg a kapcsolatomba is fog kerülni.

  17. @aniko.k2:

    Nem akarom véglegesen elvenni a kedved az írástól, hiszen a családod nyilván nagyon örül a szép karácsonyi, vagy húsvéti üdvözlőlapoknak!
    De ebben jobb ha ki is merül mélyen szántó gondolatokkal teletűzdelt irodalmi tevékenységed.
    Azért az okulás kedvéért bemásolom neked, hogy mit is mondott Gyurcsány Ferenc. Talán fel tudod dolgozni úgy, ahogyan az valójában értendő, és azt is, hogy kiknek címezte az ominózus mondatokat.

    “Indulatosan reagált Gyurcsány Ferenc a munkaadók felvetéseire az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén. Amikor a munkaadók megkérdőjelezték a tervezett adóemelések egyensúlyjavító szándékát.

    „Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal. Persze, nem kell fizetni az osztalék után adót, nem kell! Nem kell fizetni annyi tb-t! Nem kell! De lényegében magyar árszínvonal mellett fele annyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? Én is tudok keményen kérdezni! Ez? Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!” – mondta Magyarország miniszterelnöke.”

  18. Értem én, hogy Ti itt jópofiztok, de bennem meg az merült fel a címet olvasva, hogy egy hétig nem enni, az nem veszélyezteti az egészéget?

    Komolyan kérdezem, nem poénkodásból.

  19. A magam részéről ezt a hetes böjtöt (Gyurcsány Ferenc idejével párhuzamosan) én is végigviszem. Ötödik napja folytatom, már egy kicsit unalmas. Nem szedek vitaminokat, nem vagyok orvosi felügyelet alatt.
    Már elegem van az országunkban uralkodó letargikus állapotok miatt – javulásra pedig még 5-10 évig nincs is remény. Biztos, hogy végig viszem, mert már nem először teszek ilyet. Várom a sajtó jelentkezését, de úgy látszik, ahhoz nincs elég pénzem.