baltaarc.jpgA megrendelő, az azeri kulturális minisztérium szerint kizárólag békés célú felhasználásra kell a megrendelt 5 ezer balta.

Ergoyan Morgalicsuk elmondta, a közelgő azeri állami ünnepségen adják át az aranyozott baltákat, amelyekbe majd belegravírozzák a kitüntetett nevét. “Az Azeri Becsületrend Tiszti Középbaltáját már évtizedek óta minden évben átadjuk az azeri nép legjobbjainak, és ez csupán véletlen egybeesés, hogy idén pont Magyarország szállítja majd a baltákat” – magyarázta a miniszter.

Hozzátette, a magyar balták már bizonyítottak és a pályázatra jelentkező magyar Louis Ski-Cat Zrt. ajánlata visszautasíthatatlan volt.

55 KOMMENT

  1. A hírt a külügyminisztérium helyettes államtitkára Félázsiai Baltazár eddig még nem erősítette meg. Egyébként őt nem is találni sehol, híresztelések szerint mintha örmény nyelte volna el.

  2. Az örmény balta arccal vette tudomásul, hogy azeri kollégája pofavizitet tartott nála éjszaka. Hazza Szálicsuk, az azeri kormány népviseletében elintézte, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál legjobb dalai mellett a sáfár óvót is kiadják. És most énekeljük el a régi úttörődalt!
    “Bal lábat a jobb után, balta jobb után…”

  3. @ornagy50: A kufárok, avagy kafferek – bár a magyaros kofák is meghonosodott nyelvünkben, ezért mondhatta a királyi szájjártató, hogy csak kofavizitre ugrott be Bakuba a minap. A kefír, avagy kufár ősi nép, Baszkiföld és Katatónia között országolnak, egy gyékényen az ún. tömény-ekkel, más néven az Irányba való irányí-tottakkal. Jellegzetes testgyakorlataik elnevezése már az ős-(helyesen: sőt-)magyarba is beszivárgott örökkölcsönszóként: kefircelés és kufircolás. Harci eszközük a kőbalta volt, ezt madzagra kötve pörgették, ciripelő hangja elüldözte az ellenséget. A baltát ősszel szüretelik, ún. pajtában szárítják, különösen nagy keletnek örvend az idősebb kefírek (kufárok) közt a nyeletlen kétéves.

  4. Köcsögök miért nem a Tiszaeszlári és Körmendi rituális gyermek gyilkosságokról cikkeztek évek óta amit a zsidók követtek el? Meg vagytok sértődve ha bárki is szóba meri hozni! A Magyar Nép szempontjából sokkal érdek feszítőbb lenne kitárgyalni, hogy rothschildók hogyan kényszerítették már akkor is a “független” Magyar? bíróságot az aljas és hazug ítéletre! Ezekről kellene cikkezniük évek óta!

  5. @Tíz:59: azért milyen érdekes lehet azon ember agyának működése aki köcsögként tegeződve szólítja meg a vélt ellenségeit, majd 3 sorral később már magázódva fejezi be

    és mindezt a hírcsárdán 😀

  6. @töreki: Vigyázni kell ezekkel a rituális gyermekekkel. Egy pillanatra nem néz oda az ember, s már gyilkolnak! A Magyar? bíróság természetesen csak addig feszítheti az érdekeket, amíg egyszer el nem pattannak! Akkor aztán a Magyar Nép leleplezi aljas és hazug szempontjukat, vagyis cigányútra megy a pupillájuk!

  7. @Shlomo Morel: Magyarország közepén éles törésvonal alakult ki Sisa Pista (van humorérzéke) és Shlomo Morel (nincs humorérzéke) között. A jelenséget firtató nemzetközi ujjlysággíróknak Shlomo Morel tömören csak ennyit mondott: “Megbasztam anyátokat.” Ennél többet nem mondott.

  8. nem tudok nevetni… felháborítónak tartom, amikor a véres verejtékes munkával mexerzett “dr.” címeket nem írlyátok ki…

    dr. simicska…

    és a leendő AXE kormányfő is dr. orbán viktor (mini sztár álnok úr!)

  9. én meg azt halottam hogy a

    dr orvbán viktor leendő AXE kormányfő kiaggya a SZENT (obis) baltát is…
    igaz JOBBTA névre átkeresztelve… és a SZENT JOBBTÁT az azeriek körbe viszik az országon…

    a másik füles, hogy amikor szíjgyártóék kint voltak és látták a 200 m magas azeri zászlót (a lobogója 20*50 m kb) akkor elkotyogták, hogy a
    KÖZGÉP annál nagyobbat is tudna…

  10. Alapvetően hibásnak tartom a kormány lépését, sőt szerintem megérne a dolog egy külügyminiszter lemondást is.

    De ez a poszt olyan dologgal viccel ami cseppet sem vicces. Mondhatni aljas dolog ilyesmivel viccelni.

    Kedves blog gazda: növesszen agyat.

  11. @cicmen: meséld már el nekem kedves cicus, hogy melyik tette jobbá Magyarország gazdaságát, létét, az emberek életszínvonalát?
    1 – bal
    2 – jobb
    3 – egyik sem
    nagybecsű válaszod nagypofával a fajtádra való fröcsögést ér! 😛

    (egyes szavak a te kommentedből valóak, azokra hasonképp reagálni gusztustalanság lenne tőled.
    hacsak nem ez a lételemed…)

  12. Mondjuk szép egy nemzeti keresztény kormánytól, amelyiknek a vezetője a diktatúra ellen tüntetett 22 éve, hogy egy muszlim diktátornak a seggét nyalja…
    biznyic iz biznyic

  13. @töreki: Köcsögök miért nem a Tiszaeszlári és Körmendi rituális gyermek gyilkosságokról cikkeztek évek óta amit a zsidók követtek el?

    És ha meglennének azok, akik szerinted a gyilkosok, a jobbik meg a fidesz mennyiért adná el őket?

  14. @töreki: “töreki 2012.09.08. 14:35:49
    @Bakacsin:
    Nálad nagyobb tahó nem kell!”

    Röviden és durván: Ha nem kell, te miért vagy még mindig itt?

    Hosszan és finoman: Nem rád vagy bárki másra céloztam, hanem a más blogokon elérhető “Tahótlanítok gombra”, melynek segítségével eltüntethetem a hozzád hasonló zsidók megjegyzéseit. Szigorúan csak a magam részére, ettől még mások olvashatják azt.

  15. @Ad Dio: “Mondhatni aljas dolog ilyesmivel viccelni.”

    Pontosan így van! Nekem forgott a gyomrom, mikor az újságírók kérdésére válaszolva Orbán belenevetett a kamerába.

    Orbán, növeszd vissza az agyadat! Ad Dio, szólj Orbánnak, hogy aljas dolog ilyesmivel viccelni!

  16. @reccs: “Az egyik (aljasság) a másikra nem jogosít fel.”

    Az MTVA-nak is szólhatnál, hogy az, hogy más országok kiadtak más gyilkosokat korábban, az még nem jogosít fel ugyanilyen aljasságra senkit, és nem is indokolja, még relatíve sem. Orbán és a Fidesz nem azért kapott kéthatrmadot, mert nem ocsmányabb, csak ugyanolyan ocsmány, mint az ellenfelei.