201209_tekk.jpgA hűvösvölgyi Nagyréten kutyafuttatással, pázsiton heveréssel és sörivással gyakoroltak a terrorelhárítók egy átlagos őszi napra.

Hajdu János dandártábornok elmondta, hogy a vészhelyzetek mellett a mindig éber csapatnak a hétköznapokra is fel kell készülniük. „Nem egyszerű sísapkában napozni, vagy éppen kevlár mellényben sárkányt eregetni. De mi ezt is tudjuk” – nyilatkozta Hajdu, majd kézigránátot dobott egy mit sem sejtő céllövöldébe.

A TEK-esek a nyílt napon megmutatták hogyan lazítanak, így többek közt közösen rejtvényt fejtettek, futballoztak és kiszabadítottak két ártatlan magyar turistát, akik vegyi fegyvereket gyártottak Szíriában, tudtukon kívül.

A rendezvényen részt vett Martonyi János külügyminiszter is, aki a magyar diplomácia egy átlagos napját szimulálta, amikor három ország szakította meg velünk a diplomáciai kapcsolatokat és uraltuk a világsajtó címlapjait. A gyakorlaton a váratlan sajtótájékoztatóra való pogácsabeszerzést, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat és a feszültséget feloldó helyzetkomikumot eredményező dilettantizmust gyakorolták.

27 KOMMENT

  1. a feszültséget feloldó helyzetkomikumot eredményező dilettantizmust gyakorolták.

    Sajtótájékoztatón bekapcsolt mikrofonnal sugdolózó tábornok különösen sokat gyakorolhatott.

  2. Maaargit! Noormáális?? 🙂

    ” A gyakorlaton a váratlan sajtótájékoztatóra való pogácsabeszerzést, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat és a feszültséget feloldó helyzetkomikumot eredményező dilettantizmust gyakorolták.”

  3. “A gyakorlaton a váratlan sajtótájékoztatóra való pogácsabeszerzést, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat és a feszültséget feloldó helyzetkomikumot eredményező dilettantizmust gyakorolták.”

    Utóbbi kettő gyakorlását már szükségtelennek érzem.

    Egyébiránt, :)))))

  4. Hajdu Jánost még beíratnám egy kommunikációs tréningre, ahol elsajátíthatná a 70 bekapcsolt mikrofon előtti suttogás ill. a teljesen civil, ismeretlen turisták magázásának technikáját.

  5. “az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat és a feszültséget feloldó helyzetkomikumot eredményező dilettantizmust gyakorolták.”

    10 pont.

    Gyakorlat teszi a mestert; ezek már feketeöves dilettánsok.

  6. Tökéletlen Abszurdisztán! 🙂

    TÖK ÉLETLEN

    Tönkre téve fekszik már nyak,
    S gyülekeznek baljós árnyak:
    Bősz hóhéré és a bárdé.
    Vajon ez egy welszi bárd-é?
    Ugyan, hogy lenne már welszi?
    Kína minden ipart elszí’!
    Ő gyárt bárdot, no meg tönköt,
    S bármely üzletnek, mit ön köt
    Haszonélvezője Peking.
    Burgernél is Kingebb e King!
    Kínai bárd tök életlen,
    Így megmarad egy élet lenn
    A tönk szélén. Talpra magyar!
    Megúsztad! Szép a lét, ha gyar-
    -mati is, bár nem vegytisztán.
    Így szeretünk, Abszurdisztán!

    ILLUSZTRÁLVA:
    fradyendre.blogspot.hu/2012/09/tok-eletlen.html
    🙂

  7. – majd arra is figyeljetek, milyen gyakran használja H.J. ddtbk. a “nyilván” szót…
    [az első, talán legelső nyilatkozatában, azt hiszem, hogy a líbiai “akció” kapcsán két mondaton belül talán hét ízben fűzte mondandójába ezt a csodálatos silence fillert]

    – a csárdahír amúgy pazar!

  8. Gyakorolni lehetne még a tüdő fazékból kidagadásának elősegítését, – bár s z a l o n tüdő úgysem lesz belőle, mert a külpolitika s z a l o n képessége elveszett…

  9. ez “azer” még mind semmi, DE én meg “azer” lettem mérges, mert a minap meglékeltem egy dinnyét és a szentlőrinc jött ki belőle SLICCÉT gombolgatva, hÚgy a rossebenné meg ott ahun van “azer” má ám !