hajdu para.jpgA szállás regisztrálásakor a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyre parkolt a magyar showman, de kiderült, hogy már korábban kizárták.

Az egyik doppingvizsgálaton bukott meg a Névshowr népszerű és elismert műsorvezetője. A vérében a megengedett határérték felett találtak a Gáspár Győzike könnyeiből készített koncentrátumból. Hajdú már négy éve is megpróbált bejutni, akkor féllábúnak adta ki magát. Pekingben egyébként a dilettáns műsorvezetés elnevezésű versenyszámban akart indulni, de nem jutott ki a hazai selejtezőről.

Magyarország 1992 óta minden paralimpiára tudott celebet delegálni, idén lesz az első alkalom, hogy csak sportolókat tudunk küldeni.

10 KOMMENT

  1. A sportorvosi vizsgálatokra érkezésekor ismételt figyelmeztetés ellenére minden esetben elfoglalta a főorvosnak és két segédjének fenntartott parkolóhelyet. A főorvos emiatt korlátozott szellemi képességei kapcsán a paralimpiára alkalmasnak találta.

  2. HAJSZA

    „Nem akarok sülni roston!
    Ha ezek a kannibálok –
    – szól és inal Blicc Ágoston –
    Gyorsak, akkor táppá válok!”

    Vadul pörög mindkét lába,
    Százon repeszt kilenc-hetet!
    Űzik bár, de mindhiába…
    „Jó, hogy edzőm gyíkkal etet!”

    Hőköl emberevők hada,
    Midőn más kapja őt biz el:
    „Hű, a könyörtelen WADA*!!!”
    S hősünk lemondóan vizel…

    *World Anti-Doping Agency

    ILLUSZTRÁLVA:
    fradyendre.blogspot.hu/2012/08/hajsza.html
    🙂

  3. Egy kerekesszékes ismerősöm kérésére írtam és a közzététel előtt le is ellenőriztettem vele, hogy ne legyen sértődés:

    PARALIMPIA 2012

    Londonban sej van sok para-
    -limpikon, de nem kell para,
    Mert a sok jó ember a kis
    Helyen elfér, még, ha vak is.

    Vakság, félláb s juharfakar
    Nem gát, ha az ember akar
    Lenni reményt adó ikon,
    Azaz hős paralimpikon.

    Sőt ott kellék is a hiány,
    S pölö egy lábnélküli lyány,
    Akinek kerekesszék kell,
    Érmet nyer szekérderékkel.

    Jó, hogy van felnőtt és tini,
    S érvényes a Coubertin-i
    Részvételfontosság elve,
    Meg, hogy ne fuss sörrel telve!

    Végtagszám négy, három, kettő?
    Mindegy! Fő, hogy ember lett ő,
    Aki küzd és bízva bízik!
    Word-ök erről don’ come easy-k…

    ILLUSZTRÁLVA:
    fradyendre.blogspot.hu/2012/08/paralimpia-2012.html
    🙂