201208_berki.jpgAz olimpiai aranyérmes tornász szerint brit riválisának lassan érik egy nemváltoztató műtét.

„Egészen meglepődtünk az eredményen és nagyot csalódtunk, rengeteg munkák belement a sminkbe és a szett összerakásába” – nyilatkozta az olimpiai ezüstérmes Louis Smith, aki szerint egyértelmű, hogy ki volt fabulous a lólengésben. „Berki Krisztián ugatja a tornát, semmi mozgása nincs, kövér, és ráadásul azt a cipőt azzal a felsővel? Bitch, please!” – sokkolta a közvéleményt nyilatkozatával a második helyezett.

Berki megkeresésünkre csak annyit reagált: vetélytársa az olimpián is furán viselkedett, azóta pedig pont olyan, mint a nyári iskola. A Nemzeti Olimpiai Bizottság egy szűkszavú közleményben tudatta, hogy igazat adnak a magyar olimpikonnak, és indítványozzák annak kivizsgálását, hogy Smith „segge helyére pina nőtt-e”.

A hírhez hozzátartozik, hogy a Nemzetközi Doppingügynökség Smith felmentését fontolgatja, miután műkörömépítés miatt nem jelent meg egy vizsgálaton, lakásán pedig Marie Claire és Elle magazint, valamint hamis Louis Vuitton-táskákat találtak. Christiano Ronaldo véleményét egyelőre nem ismerjük a témában.

11 KOMMENT

  1. @Kutchek: Aha. Dolgozol keményen éveket, hogy otthoni!, olimpián nyerjél hazai közönség előtt, erre vesztesz mert a bíró azt mondta mert csak. Szerintem a srác meg egészen jól bírta, most egy hónappal az olimpia után nyilatkozott csak róla korrekten szerinte ő volt a jobb. Ezért kell őt kifigurázni? Vagy csak azért mert egy magyar előzte meg?

    Szerintem, ha fordított képen történt volna meg a dolog, az egész magyar nép fel lett volna háborodva, Smithnek pedig már este fent lett volna a telefonszáma a kurucinfón

  2. @2002: “most egy hónappal az olimpia után”
    ja biztos.. vagy csak 1 héttel utána.. 2 héttel a verseny után. Ha a tiedben kétszeres túlzás van, akkor mennyi lehet Smith-ében ???

    Nyammogott volna akkor… egyébként nem ő volt a jobb..
    Egyébként én voltam a legjobb, csak én nem akartam indulni, mert tudtam, hogy Smithie duzzogni fog, ha leverem…:-))