bocskoros.jpgKözleményben tiltakozott több magyar sportoló is a szabadszájú műsorvezető megnyilvánulása miatt.

“Legalább még 5 évig szeretném folytatni a műsorkészítést, úgy érzem, van még bennem annyi színvonalas adás” – közölte a ma reggeli adás során Bochkor Gábor, a Bumeráng egyik házigazdája. A műsorvezető állítása szerint élvezet egy olyan jó rádiónak dolgozni, mint a Neo FM, amely hosszú távon komoly sikerekre van ítélve.

Egykori vívótársunk, Horváth Mariann évtizedeket töltött el rádióhallgatással, jól ismeri hát a reggeli műsorok gyötrelmeit. Az izzadságot, az ólmos fáradságot, a kínzó fájdalmakat, amikor menni és menni kell tovább.” – írták az 1987-ben világbajnok női tőrcsapat tagjai, majd azt tanácsolták Bochkornak, inkább nyomja meg a köhögőgombot és maradjon is úgy, esetleg verje magát pofon párszor. A közleményt pedig aláírta szinte az összes Londonban tartózkodó magyar sportoló is.

Az ügyhöz Magyari Péter újságíró is hozzá szeretett volna szólni, de ehelyett inkább Cseh Lászlóról szóló cikkén dolgozott.

11 KOMMENT

  1. Bochkor Gábor nővé operáltatja magát és Bochkor Beátaként kíván új lapot nyitni rádiós pályafutásában. Reggelente a Koránból, a Tórából és a Bibliából vett viccekkel fogja szórakoztatni hallgatóit egy közelebbről meg nem nevezett légi támaszpontról, ahol két adás között női vadászpilótaként vadászik Vogára.

  2. Risztov Evat meghuzta?
    Akkor bayer zsolt jobban jart.

    “Barcelona kicsit Freddy Mercury olimpiája nekem. És a mozgássérült íjászé, aki belelövi a lángoló nyílvesszőt a fáklyatartóba, és ettől fellobban az olimpiai láng. És persze, ha Szöul Darnyié és Egerszegié, akkor mit mondunk Barcelonáról? Darnyi kettő, Egerszegi három arany! És persze Ónodi Henrietta, már csak azért is, mert vele később jóba lehettem. “

    Freddy Mercurival csak ugy, vele azt hiszem nem lett joba.