201207_lakas.jpgFura jelenet játszódott le egy gyöngyöspatai bankfiókban – az alkalmazottak állítják, semmi bajuk a nagyothallással.

“Szerettük volna megvenni azt a kétszintes házat a Petőfi utcában, ezért bementem a bankba, aláírtam a szükséges tapírokat. Erre kihoztak nekem egy kis, bajszos, karszalagos törpét. Egy törpét!” – nyilatkozta felháborodottan az áldozat, aki még ezután sem nyugodhatott meg: a panaszkönyv kikérésekor ugyanis kihoztak neki egy üvegcse parasztkönnyet.

“Azt kérdezte, azért történt-e, mert látszik rajta, hogy szitár. Ennek semmi értelme nem volt, úgyhogy a biztonság kedvéért kihívtuk a rendőrséget, akik megverték” – kommentálta az esetet ifj. Dömötör Géza, a bankfiók vezetője, majd arra kérte a sajtó képviselőit, hogy árazzanak át a szomszédos szobába, a sajtótájékoztatót követő hálófoglalásra.

A hírre a helyi ÁNTSZ azonnal átvizsgálta az összes ivóvizet a településen, ám a beatboxoló hópárducok megtalálása után bejelentették: minden a legnagyobb rendben.

  

6 KOMMENT

  1. az áldozat szerencséjére legalább a melegellenes tüntetők nem rúgták pofán, amikor megkérdezték tőle, hogy milyen a hallása, mert azt válaszolta, hogy római katolikus. helyette inkább visszamentek a melegtüntetésre, és a bevallottan zsidó származású, rózsaszín nyakörvet és louis vuitton kipát (melyről később a vám és pénzügyőrség biggije kiderítette, hogy olcsó kínai hamisítvány) viselő németjuhász kutyát bántalmazták származása miatt.

    a kínaiak tiltakoznak a termékeik alaptalan sztereotipizálása miatt, véleményük szerint a hamis és eredeti louis vuitton kipák is ugyanazon a gyártósoron készülnek, tehát nem lehetnek hamisak, maximum a nyereséget nem a louis vuitton moet hennessy vállalat teszi zsebre, hanem az élelmes rabszolgatartó kínai gyáros.