Schmitt Pál nevét is elvehetik

51
16,812

agybaj.jpgA volt államfő beperelte a Semmelweis Egyetemet, mert elvették tőle doktori címét. Előfordulhat, hogy a per végén még a Schmittet is elveszik tőle. Aztán a Pált. Így megmaradna nekünk az, ami ő maga.

Schmitt Pál, bár eredetileg azt ígérte, hogy érvelni fog, és nem perelni, most mégis beperelte a Semmelweis egyetemet, mert elvették tőle kisdoktorinak látszó címét. Bár Schmitt Pál bízik a per pozitív kimenetelében, azzal nem számol, hogy az eljárás során a dr. után a Schmittet, majd a Pált is megvonhatják tőle, s a végén visszafokozhatják szállodaigazgatóvá is.

Az esetről megkérdeztük politikai szakértőnket, Pista bát is, aki elmondta: “Így végre az lesz, ami mindig is volt: egy senki. Na, de igyunk baszod, mert józanul nem lehet meccset nézni“, majd belehányt riporterünk retina displayes iPad-jébe és retinájába.

51 KOMMENT

  1. Úgy látom a focista még mindig hálás neki, hogy motorja volt az elmútkétévnek és még a kényszerzubbonyát is kölcsönadta. De mi lesz, ha hirtelen neki is szüksége lesz rá?

  2. Torz arcú liberáliskámék elfelejtettek óbégatni, amikor kiderült, hogy az örök választási koaliciós partnerük, a komcsik bolondfiúja Gyurcsány Ferkó a saját sógora dolgozatát adta be, egy betűt sem változtatott rajta.

    Ez elnéznétek úgye? Egy magyar olompiai bajnoknak több tisztelet jár, ti nyomorultak!

  3. @Lindalinda: Annyira kétszínűek vagytok, hogy az fáj.
    Amikor Pali plagizált, ment a sírás, hogy jaj ugyanmár, nem számít!
    Ha Fletóról is kiderült, rögtön ment az óbégatás, hogy cccccccsaló.

    Nem szégyellitek magatokat? Nyomorultazni meg annyira gáz, hogy arra már nem is reagálnék, te szánalomgombóc fideszbérenc.

  4. Scmitt (amijárazjár) Pál reprezentálja a magyar politikai elitet. Nemcsak a Fideszt, de a baloldalt is, hiszen annakidején ők is adtak lovat alája.
    Van ennél lejjebb?
    Szégyen hogy egy ennyire ostoba ember volt a Magyar Köztársasági Elnök. Jaj!!!!!!

  5. Ti a smmelvert egyetem vezetői! Ti egy igazi doktorotoktól akarjátok elvenni a doktor címét? Hát aztat mán nem adom. Az engemet meg ihlet, életem végeztéig. Nemcsakk a vila jár, hanem álamfőhöz méltóan a doktor címis.Amijár az jár aminemjár azis jár! Én olimpinai bajnokhoz méltójan viselem a címemet, amit a ti komenistasugalatra vetétek el. Akor, amikor még álamfő is voltam, nemcsak vívóbajnokk.Elmegyek még a bíróságig is ha ha kel. nem hagyom magamat el.Eztet a levelemet hozám hű tanácsadóm seggedelmével iromm nevemben.Átnézve álapitota meghogy a magyarnyelv hejeségi szabájoknak mindenbe megfelel. mégegyszer figyelmeztettleg benetekket hogy én még mindig azemberek embere vagyok és voltam, holtam ig.
    Aláirás: DR.Schmitt Pál dr. voltálam fő.

  6. @Lindalinda: Nyomorultak c regényt is írt palibácsi?

    ha olimpiai bajnok maradt volna, senkinek nem volna vele baja. így nagyon gáz, amit csinál, a modern “magyar demokrácia” mélypontja, ferkóval, dajcstomival együtt.

  7. @Lindalinda: A szép fenék tényleg sok szálkától szabadította meg az olimpiai kispadot. Más erényét nem igazán lehet említeni, mert a páston keveset forgolódott. Illetve, még egy dolgot említettek a társai: elitta előlük a sört, így mentette meg őket a halálos részegségtől, feláldozva magát.

  8. Plagibácsi valszeg soha nem volt akkora zseni, hogy ő találja fel a plagizálást. Meg kéne nézni a korabeli tornadoktorok disszertációit (lehet, hogy a marxdoktorokét, vagy egyéb politikadoktorokét).
    Kúrcsány a sógoréval villantott, igaz az csak főiskolai szakdolgozat.
    Én azért a deutchtompi államvizsgáján is csodálkozom kicsit. 8 év kellett ennek a géniusznak, hogy leállamvizsgázzon. Azért csúszott a miniszteri kinevezése, mert még érettségivel szaladgált a parlamenti folyosókon. Mit ad isten, éppen levizsgázott… A vizsgabizottság vasszigora ellenére.
    Szóval Plagibácsinak csak az volt a hibája, hogy bizonyítottan lebukott. A dr-i címéért meg azért kapar, mert a többi zsíros munkahelyét félti. PL. a NOB bizottsági elnöke. Az sem ingyé van.

  9. ha a pert elveszíti fizet kb 140 ezer forint perköltséget…

    Ha megnyeri, óriási anyagi elégtételt vehet, utána a puccs végrehajtói és segítői aggódhatnak, hogy államellenes bűncselekmény miatt, nehogy sittre menjenek…

    Márpedig a plágiumot, csak bíróság állapíthatta volna meg…

  10. Csak egy fenti kommenthez: GY “KISZ főnök” Ferke nem plagizált, henem egyszerűen csalt, ő szakdolgozat tolvaj. Eddig is tudtuk, hogy egy gátlástalan politikai kalandor. De ez nem zavar benneteket, mert ti magyar liberálisok, csak az MSZP farvizén jutottatok parlamenti képviselethez.
    Ami azért szomorú, mert ti nagyon veszélyes brigantik vagytok. Mert hazudtok, ferdítetek éjjel nappal.

  11. Nem a vicc miatt jöttem, hanem a cím miatt. Ez az állítás azt jelenti, hogy másnak a nevén kívül a Schmitt Pálét is elvehetik. A vicc tartalmának megfelelő állítás így szól: Schmitt Pálnak a nevét is elvehetik, vagy talán még inkább: A nevét is elvehetik Schmitt Pálnak. Ha hangsúly kerül a birtokos jelző jelzett szavára, kötelező kitenni a ragot. Egyébként amúgy se fáj senkinek, egyre érthetetlenebb mondatokat sikerül előállítani a -nak -nek rag kényszeres törlésével. Mondta ezt valaki, hogy a -nak -nek pórias?

  12. @Morzsi36: Morzsi, méééééég! Te vagy itt a legszórakoztatóbb! :)))

    Hadd kérdezzem meg, hogy esetleg nem “Ifj. Farkas Gyula vagy, a BME mérnök-fizikus szakának V. éves hallgatója a kondenzált anyagok fizikája szakirányon, osztatlan, kredites képzésben, nappali tagozaton, államilag finanszírozott képzésben”? Mert tök olyan a stílusod. 🙂

  13. @Dinkainka: “A szép fenék tényleg sok szálkától szabadította meg az olimpiai kispadot.”

    Akkor javítom: S.P. jelű, alig használt olimpiai párbajtőr beledőlés céljára kölcsönadó mindenkinek, akinek nem tetszik S.P.

  14. @hower: hohohohó…”Ifj. Farkas Gyula vagy, a BME mérnök-fizikus szakának V. éves hallgatója a kondenzált anyagok fizikája szakirányon, osztatlan, kredites képzésben, nappali tagozaton, államilag finanszírozott képzésben” vajon aktív még valahol?
    rég nem hallottam felőle…

  15. Az megvan, hogy palibá azért kapott 70 miskát idénre, hogy elosztogassa mindenféle díjak meg kitüntetések mellé.
    Szerintem ez jó.
    Mert mondhatja azt, hogy “örülök, hogy maga valaki, nem úgy, mint én”.