201206_tek.jpgOktatási intézményenként egy kommandóst javasolna a Kormány. A KDNP tiltakozik.

Az iskolaőrök kezdeményezését továbbgondolva a kormány intézményenként egy TEK-es jelenlétét tartaná indokoltnak. A kommandós felügyelhetné a tanárok és a diákok biztonságát, a II. és XII. kerületi iskolákban pedig rászólhatna azokra, akik futnak a folyosón, felügyelhetné a sorban állást a büfében, és testnevelés órán beállhatna a kapuba, ha nincs ki valamelyik csapat.

Ezen felül a bombariadót eztán nem telefonon kellene bejelenteni, hanem erre rendszeresített formanyomtatványon a TEK-es kollégáknak leadni, meggyorsítva ezzel az iskola kiürítését, átvizsgálását és a közveszéllyel fenyegetők személyének kiderítését. A KDNP szerint ez az elképzelés túl durva, elég lenne az igazgatói szoba elé egy napközis pedagógus egy sörétessel.

14 KOMMENT

  1. Hosszú távú megoldásként minden emberi nemiszerv mellé silbakot kell állítani a gyereknemzés megakadályozása végett. Ezzel két évtizeden belül teljesen kiküszöbölhető lesz az iskolai rendzavarás.

  2. Hmmm, érdekes elképzelés, de vajon a röpdolgozatírást is képes lesz elhárítani egyetlen terrorellenes harcos ? Egyébként zseniális dolog, hiszen a kiöregedett harcosoknak, akik már nem tudnak elég gyorsan futni, mászni, kúszni, lőni lesz jó kis helyük és nem lesznek kirugva a testülettől öregen, betegen, minden pénz nélkül, mint alkalmatlan.

  3. “Közrendőrből milliárdos pár év alatt, majd kedvezményes nyugdíjjal miniszter tiszta eszközökkel”- ilyen P. Sándor féle életpályamodellt mindenkinek Orbán elvtárs!
    Azt beszélik, hogy P. Sándor nyugdíjas miniszter az alvilág feje és sokan új elosztást szeretnének. Ezért fogják le a potenciális ellenfeleket.

    Nagy szégyen ez, de bóvlistáéknál belefér ez is , mint a trágár, ocsmány verseket írogató új államtitkár is.

    Meddig nyaralnak a TEK-es alakok Szíriában?
    Van bőr a pofájukon, de már szorul a hurok!

  4. “Oktatási intézményenként egy kommandóst javasolna a Kormány.”
    “A KDNP szerint ez az elképzelés túl durva, elég lenne az igazgatói szoba elé egy napközis pedagógus egy sörétessel.”
    Megszületett a kompromisszumos javaslat: Az igazgatónőket beíratják egy kommandós továbbképzésre, így félállásban ezt a munkakört is el tudják látni, és ezért felére fogják csökkenteni a fizetésüket.