Gasztro-kritikai sorozatunkat most egy all you can eat étterem értékelésével folytatjuk.

Indítsuk a hely megközelíthetőségével: „Passzentos, ami lehetne egy kicsit relésebb, de baszni rá, oda lehet jutni így, vagy úgy, vagy nem tudom!" – mondja a Tragédia egyik rajongója.

A jelzőket leszámítva igaza van, ráadásul a parkolóban könnyen találtunk szabad helyet a 40 turistabusz, 25 szirénázó mentőautó és 460 Suzuki mellett.

Aki azt állítja, hogy csak hedonista panelprolik járnak ide ájultra enni magukat, az nem mond igazat. Találtunk meleg édes pezsgőtől rotyogó érettségi találkozókat, utolsó bevetésre érkező, összeszűkült gyomrú kamikáze nyugdíjasokat, céges számlára zabáló take-away huszár területi üzletkötőket, és persze pár holland lakókocsis turistát is.

Üde színfoltot jelentett a Dupla24 biztonsági szolgálat névnapi bulija, amit a Kis Jánosról elnevezett különteremben tartottak. Ergya, Szirom, Tömlő és Csula nevű kollégáikat köszöntötték, amit egy „megglesszel basszvva?!”  feliratú puncstorta megfejelésével, agyonrugdosásával és elmajszolásával ünnepeltek!

A leveses pultnál a tömegben várakozva az egyik kopasz paintball-bajnok vállalkozó a sajátja helyett az én heréimet kezdte el vakargatni a középső és gyűrűs ujjával. Mivel nem érezte a hatást, így fokozta a szorítást, amit 9 perc után már szóvá kellett tennem. Telefonszámot azért cseréltünk.

A levesek amúgy finomak. Mindegyik ízvilágában éreztem egy balatoni SZOT-üdülő októberi kínálatát, amint keveredik a Junior vendéglátó egyik, augusztusban ebolával hígított kacsatojás konszoméjával! Autentikus!

A frissensülteknél sorban állás közben csak 3 nő szopta le a barátját. De legalább akció közben mindegyik szemérmesen kenyeres kosarat tett az arca elé, így csak a kisebb gyerekek és néhány zsoké láthatták az aktust oldalnézetből.

A desszerteket stílusosan egy nagyméretű savkádból lehetett kivenni. A grillázsos reteksziruppal lespriccelt hasnyálmirigy-somlói ízletes, csak a kádba szorult két részeg okmányirodai ügyintéző zavarta a szervírozást.

A viaszcsülökre kézzel írt számla összege nem okozott meglepetést, a kijáratnál fácántollazó tömeg viszont annál inkább. Aki nem szereti a hörgő thrashmetált, inkább a vészkijáratot válassza. Összefoglalva: hármas alá, de inkább nem tudom!

26 KOMMENT

  1. Ez mi volt?
    Étteremkritikànak szàntad?
    Mindegy minek,ez egy kritikàn aluli szemét volt…
    Inkàbb menjél esztergapadot kezelni,az lehet,hogy jobban menne…
    A nyilvànossàgnak történő irkàlàstól a jövőben tartózkodjàl,jobb lesz ùgy mindenkinek!

  2. Ez valami ótvar szar lett. Semmi bajom a trágár szavakkal (magam is előszeretettel használom őket), de használatuktól nem lesz vicces a bejegyzés, ahogy a pusztán gusztustalan részektől sem. Ez egy ócska amcsi tinivígjáték színvonala, ahol az a legjobb poén, amikor valaki okádik. Kár volt ezt iderakni.

  3. Itt legjobbak a kommentek, amiről egy vicc jutott eszembe. Anno régesrég a tanácsnál feljelentették a strand női napozóját, hogy zavarja az emberek jó izlését és felháborító, hogy pont az ablakuk alatt csináltak ilyent, micsoda fertő. Kiment a tanácstól az egyik megbízott, hogy ellenőrizze és becsönget a feljelentőkhöz. Azok odavezetik a hátsó szobában az ablakhoz, hogy tessék, győződjön meg róla a saját szemével. A tanácsi dolgozó nézi, hogy az ablak csak egy szellőző ablak, jó magasan, de odarakják neki az asztalt, arra a széket és bíztatják, hogy másszon csak fel és nézze meg. Fel is mászik, kinyitja az ablakot, de nem lát semmit, szóvá is teszi, mire az egyik öreg nénike mondja is Maris hozd már a látcsövet, hogy ő is fel tudjon háborodni.

  4. Felháborítja a felülvizsgálat a gyermekbénulás túlélőit
    Tiltakoznak a járványos gyermekbénuláson átesett betegek az ellen, hogy felülvizsgálják őket, és csökkentsék vagy elvegyék az ellátásukat – közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége (MEOSZ) szombaton az MTI-vel.

    A betegség túlélői ezenfelül szakszerű egészségügyi ellátást, a rehabilitációs kapacitások bővítését, megfelelő intézményi beteggondozást szeretnének. Ezzel együtt “a hatékony és egységes fellépés érdekében” a betegek külön szekciót is alakítottak a MEOSZ-on belül – emelték ki.

    Kifejtették: a mostanra sikeresen felszámolt betegség utolsó nagy hulláma 1950 és 1959 között szedte áldozatait szerte a világban, így Magyarországon is. A kéz-, láb- és légzésbénulást okozó betegség miatt sokan kerekes székbe kerültek, a legsúlyosabb betegek vastüdőben éltek-élik le az életüket.

  5. Ezt a cikket nem sikerült szofisztikált módon papírra vetni… Egyszer
    szeretnék nem trágár és anyázós kritikákat olvasni… Egy kicsit szebb és választékosabb megfogalmazásban 🙂