A nemzetközi zsűri igaztalan döntését kompenzálták a melegszívű helyi lakosok.

Szinte éreztük minden taktusban a Go West üzenetét, ami számunkra valószínűleg álom marad. Ahogy előadták a számukat a cserzett bőrök között, egy számukra is idegen nyelven, egy pillanatra megállt az élet a bakui lópiacon. Együtt dobbant a szívünk.” – mesélte Abdelabed Mahamat azeri kecskepásztor és érdeklődő.

A spontán fellépést követően a piac vezetősége Kalasnyikov-szóval fogadta a fiatal magyar tehetségeket, majd örményellenes hangulatban töltötték a délutánt, Hegyi-Karabahról szóló dalok interpretálására kényszerítve őket. „Kicsit féltünk, de amikor megláttuk a kéztörlő papírra filccel írt oklevelet, tudtuk, hogy megérte ennyit utazni és dolgozni. Büszkék voltunk, hogy a két nép barátságára mi üthettük rá a pecsétet.” – vallott a felemelő pillanatról Walkó Csaba, az együttes énekese.

A nemzetközi kritika is jól fogadta a hazai együttest, amely organikus fejlődéssel érte el a retrót az elektronikus zenében.

16 KOMMENT

  1. A fidesz tv által napi többszöri bejelentkezésekkel is agyon promózott, csapat is bóvli kategóriába került mint mentorai!
    Így jár az akinek a törpemajom O.V. és bandája “segít”!

    Dájcs fürj Tamás meg egy suttyó, büdös, seggfej, bunkó!!

  2. Nem hallottam a hírekben, hogy a kormány képviselői milyen jó üzletet kötöttek barátkozás közben, mert 1 liter kecsketejet kapunk egy vagon kéztörlő papírért. Lehet, hogy a pecsételéshez is mi szállíthatjuk a tintás szivacsot.

  3. Nagyot csalódtunk, hogy kedvenceink sikerét így elferdítették a szoclib. közeli diszkópatkányok.Az utolsó hely nem utolsósorban, de elsősorban a testvéri azerbajuz és a hungarista kormány együttműködését virágozza fel.Maga az elnök is, aki a gála gáláns díszeként ropta a kompaktdiszkót, majd utána olajra lépve fejezte ki baráti gesztusát, a magyar-banda Iránt is kedvelő kormány mellett. A bárban eközben a kancatejtől megittasult bakuifjak fújták a magyarbanda ökörzöld számát, a kétnép örökbarátságát él tetve.